2012. nov. 8.

Társasjátékok, melyeket szívesen látnánk a hazai üzletek polcain

Gondolom már minden kedves olvasónk érzi zsigerei mélyén, hogy gőzerővel, visszatarthatatlanul közelednek a várva várt (vagy épp hőn utált) karácsonyi ünnepek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az akciókat akciókra halmozó telefontársaságok hirdetései, a hipermarketekben éjjel-nappal fülünket bombázó karácsonyi dalok csöpögős garmadája, és persze a polcokon olvadozó csokimikulások mellett megsokasodott játékkínálat, melynek táblás társasjáték részlegén olyan csodákra lelhetünk, mint a gyerekeket a kapitalizmus borzalmaira felkészítő mesefigurás Monopoly, az egyetemista életmódot aláaknázó Részegedj Okosan!, vagy épp a felnőtteknek szóló, szexuális étvágy kielégíthetetlenségére építő játékszerek hada. De mi a helyzet abban az esetben, ha a kínálatot a legkevésbé sem tartjuk megfelelőnek, s a pórnép számára óriásinak tűnő választék nem elégíti ki groteszk, egyedi igényeinket? Van-e megoldás?


A minap épp bevásárlókörutam intézésének kellős közepén jártam, mikor is a játékosztály polcai között elhaladva feltűnt, hogy a kapható táblás társasjátékok száma a korábbi évekhez képest meglehetősen megcsappant. Eltűnt az Egérfogó, eltűnt a Hotel, eltűnt a Labirintus, és csekély számban érkeztek új, hasonló színvonalú játékok. Minek is köszönhető ez? Nyilvánvaló, hogy az otthoni számítógépek és játékkonzolok nagyszabású elterjedésének, hiszen a ma fiataljai sokkal inkább múlatják egyedül, szobájuk sötétjébe húzódva idejüket, mintsem a család többi tagjával körbeüljenek egy nagy asztalt, s óraszám játszanak, miközben beszélgetnek, nevetnek, kakaót, teát, esetleg forralt bort kortyolgatnak. Szomorú vagy sem, de tény, hogy a világ változik, s mivel a társasjátékokra (és úgy általában a társaságra...) egyre inkább csökken az igény, egyre több és több szorul ki azok közül az üzletek polcairól, átadva helyüket a modern kor (majd ennél is hamarabb feledésbe merülő) vívmányainak. Az olyan klasszikusok, mint az Activity több fajtája, a Twister, a korábban már említett Monopoly, esetleg a kisebbeknek szóló, mesefigurás játékok módozatai persze nagy valószínűséggel még jó pár év múlva is megtalálhatóak lesznek a karácsonyi vásárlásdömping idején a polcokon, a kínálat bővülése viszont nyilvánvalóan várat majd magára, annak ellenére is, hogy remek javaslataink lennének néhány külhonban már jól bevált táblás társasjáték magyarítására.

Kezdjük is a sort a már kétszer is megemlített, jól bevált kapitalizmus-szimulátor, a Monopoly egyik kevésbé ismert zabigyerekével, az államokban 2003-ban megjelent Ghettopoly-val. Mint azt a neve is sugallja, eme játékban gazdag, cilinderes bankárok helyett lepukkant, fejkendős, fekete drogdílerekként kezdjük meg a játékot, s olyan bábuk közül választhatjuk ki sajátunkat, mint például egy pisztoly, egy üveg sör, vagy épp egy cserép marihuána.  A játékmenet megkezdése után drogbizniszeket vásárolhatunk, prostituáltakat futtathatunk, vagy ha szerencsések vagyunk és jó lapot húzunk a táblán fekvő pakliból, akár rászoktathatjuk a krekkre komplett szomszédságunkat. A játékot az USA-ban megjelenése után politikailag korrekt tüntetők protestálására betiltották, ám ez nem jelenti azt, hogy a hazai piacon (akár kisebb módosításokat eszközölve a játékmeneten) ne lehetne sikeres.

Következő játékunk egy még ennél is inhumánusabb darab, mégpedig a német Frischfleisch, azaz nyershús nevezetű túlélőjáték, melynek során a játékosok egy csoport lakatlan szigeten ragadt ember bőrébe bújhatnak, s mily meglepő, a cél nem más, mint a minél tovább tartható túlélés. Bármit is kelljen megtenniük ennek érdekében... A játék során ugyanis ehetünk egyszerűen gyümölcsöket, ártatlan bogarakat, de ha épp nyakig ér a szar, nem szabad visszariadnunk az emberhús fogyasztásától sem. (Mindezt persze kizárólag a fikció keretein belül.)  Ideális szórakozás a baráti társaság részére, amennyiben nincs pénzünk repülőre ülni és attól rettegni, vajon lezuhanunk-e az óceán valamely eldugott pontjának egy kis szigetén.

A következő darab sem akármilyen mezei gyermekmóka ám, hiszen nem más készítette valamikor a kilencvenes évek elején, mint egy államok-béli tömeggyilkos-rajongó úriember, becses nevén Tobias Allen. A Serial Killer (tömeggyilkos) nevezetű társasjátékot hullazsákba csomagolva szerezhettük be, és célja annyi ember megölése volt (eredetileg csecsemők, ám Allen úr rájött, hogy kissé talán túllőne a célon, amennyiben így dobná piacra játékát...) amennyi lehetséges, anélkül, hogy elfogna minket a rendőrség. A beteges játékmenet természetesen az Amerikai Egyesült Államokban zajlott, a játékot először mégis Kanadában tiltották be, a kétezres évektől viszont (meglepő módon..) egyáltalán nem lehet hivatalosan árusítani.

A megélhetési bűnözés, túlélésért való öldöklés és céltalan csecsemőgyilkosságok után evezzünk is rögtön vidámabb vizekre, és nézzünk meg néhány társasjátékot, melyeknek alap témáját nem mások, mint a mindenki által kedvelt, szvasztikás zászlókat lobogtató nácik adják.

Zsidók, takarodjatoké!
Elsőként itt van a harmincas évek Németországában propagandacélokból megjelent Juden Raus! (zsidók, takarodjatok!),  melynek egyértelmű célja volt, hogy minél több gyermek közt terjessze Adolf Hitler és pártja antiszemita programját. A játékmenet célja nevéhez hűen a zsidóktól történő megszabadulás, a tábláról való eltörlésük, vagy városhatáron kívülre való helyezésük, mely célokat a dobókocka használatával érhetjük el. Nem nagy durranás, mondhatni meglehetősen unalmasnak hangzó cselekmény, ha választanunk kell, akkor már egyértelműen ezerszer inkább a náci Ki-Nevet-A-Végén-re voksolnánk, melynek szabályai ugyan semmiben sem különböznek a játék klasszikus verziójától, ám egy szvasztika-alakú táblán játszva azért minden jóval mókásabb lehet.


A  náci Ki-Nevet-A-Végén



Érthető persze, ha a kedves olvasó meglehetősen offenzívnak tartja eddig bemutatott játékainkat. Amennyiben tehát könnyedebb, politikailag korrektebb szórakozásra vágyna, ajánlhatjuk még esetleg a hasonló témában mozgó, kilencvenes évek hajnalán megjelent Nato nukes & Nazis című játékot, melynek fiktív története a nácik második világháborúban aratott győzelmén és egy harmadik világháború kirobbanásán alapul, célja pedig egyértelműen a harcok megnyerése, a világuralom megszerzése.

Nos, kedves olvasó, rövid cikkünkel remélhetőleg sikerült meggyőzni arról, hogy nagy hiba lenne, ha  a táblás társasjátékok korát csak úgy hagynánk leáldozni. Nem jött még el annak az ideje. Az agresszív, modern videojátékok ugyanis sosem fogják azt a csodálatos örömet nyújtani, mint amikor gyermekünk csillogó szemmel árul krekket a gettóban, vagy éppen együtt kiabálja mosolyogva a család, hogy "Zsidók, takarodjatok!" Óvjuk tehát együtt családi tűzhelyünk melegét, segítsük gyermekeinket a szocializáció rögös útjain, s vásároljuk meg számukra a karácsonyra legkedvesebb ajándéknak ítélt táblás társasjátékot!



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése