2012. dec. 27.

Hogyan paprikáztam fel a krisnás ficzkót

avagy Pozsonyi Ádám után szabadon

Az ominózus eset pár éve történt, egy napsütéses, őszi délutánon. (Úgy látszik, ezek a napsütéses, őszi délutánok már csak ilyenek...Mindig történik valami említésre méltó dolog...) Akkoriban még az egri főiskola padjait koptattam, és az aznapi utolsó szemináriumom után, az épület előtti park egyik padján ülve vártam egy ismerősre. Mivel egy órával a megbeszélt időpont előtt végeztem, muszáj lett volna valamivel elütnöm az időt amíg megérkezik, ám jó darabig hiába nézelődtem, semmi érdekes dolog nem akart történni a környéken. Rövid idő elteltével azonban a távolban egy furcsa, fehér köntöst viselő, kopaszra borotvált figurára lettem figyelmes, aki a hóna alatt több könyvet is szorongatott, és az én irányomba közeledett. Szabadbölcsész lehet, gondoltam, ám amikor észrevettem hogy odalép a néhány paddal mellettem üldögélő fiatalemberhez, és az egyik könyvecskéjére bőszen mutogatva magyarázni kezd valamit, akkor már tudtam, hogy annál sokkal rosszabbal állunk szemben jelen helyzetben. Egy utcai adománygyűjtő krisnással!

Gondolom az említett embertípus nem szorul bemutatásra egyik olvasónk számára sem, hiszen nyilván mindenki találkozott már hasonló módon könyveket, esetleg süteményt áruló, vagy szimplán csak kéregető, a semmiből megjelenő, kikerülhetetlen, erőszakos direktmarketinget folytató figurával. 
A padon ülő fiú fejét rázva integetett a köntösös figurának, ezzel próbálván jelezni, hogy köszöni szépen, de inkább nem élne a páratlan lehetőséggel, nem olvasna a lélekvándorlásról, nem szeretne vegetáriánus szakácskönyvet, de még hardcore cédét sem vásárolni. Kopasz barátunk azonban addig kötötte az ebet a karóhoz (amit ugyebár neki nem szabadna, hisz' már-már állatkínzásnak is minősíthető cselekedetről van szó), míg ki nem csikart pár forint adományt az illetőből. 
Ezt látván gondoltam jobb, ha minél előbb elfoglalom magam valamivel, hátha akkor udvarias lesz, és nem szándékozik zavarni éppen folytatott tevékenységem végzésében. Mivel a délután folyamán éppen a könyvtárba készültem visszavinni a kikölcsönzött könyveket, így táskámból gyorsan előkaptam egyet azok közül, és lelkesen olvasgatni kezdtem. Ez volt a végzetes hiba. Még fél perc sem telt el, mikor meghallottam magam mellől a következő mondatot:

-Hari! Látom szeretsz olvasni, lenne pár perced?
 
-Ööö..Izé..
 
próbáltam terelni, ám a kopasz fickó már le is telepedett a mellettem üresen álló padra, és belekezdett begyakorolt mondókájába.
 
-Hallottál már a Bhagavad Gitáról? Nem? Tudtad, hogy többek közt Einstein, Mozart, illetve Abraham Lincoln kedvenc könyve is volt?...
 
 
Igen, persze, hallottam már a Bhagavad Gitáról, hallottam arról, hogy Einstein vegetáriánus volt, meg Lincoln is, sőt ateista...Na de kérem, hát azt az oltáron bicikliző Úristenit, álljunk már meg egy kósza pillanatra! Abraham Lincoln valószínűleg forog a sírjában, mikor különböző csoportok, mind-mind saját  céljukra próbálják meg kisajátítani magánéletének bizonyos szegmenseit, bizonyítani próbálva ezzel azt, hogy ők nemes célt képviselnek. Hiszen olyan nagy emberekhez vezethetők vissza dogmatikus rendszerük bizonyos morzsái, mint ő. A vegetáriánus-ateista-krisnaszimpatizáns Abraham Lincoln, akiről valószínűleg hamarosan az is kiderül majd, hogy titokban az anarcho-feminista ideológia tanaival is szimpatizált. Nem lepődnék meg. Sőt, mi több, alig várom, hogy a köztudottan vegetáriánus Adolf Hitlerről is kiderüljön, hogy érdeklődött a Bhagavad Gita tanításai iránt. Mikor látta kopasz barátunk, hogy érdektelenül szemlélem a híres olvasók listáját (egyébként ki tudja, hány híres ember olvasta a Bibliát?), szelíden rákérdezett:
 
-És te mit olvasol?
 
-Ó, én... 
 
 
Tekintetemet a kezemben lévő kis könyvecskére vetettem, majd megmutattam neki. "Pozsonyi Ádám: Még több ötlet a liberálisok pukkasztására", állt a borítón egy múltszázadból ránk maradt fotó fölött, tekintélyparancsoló betűkkel nyomtatva. A kis köntösös fickó még gyanakvóan kérdezett pár szót arról, hogy ki is eme könyv szerzője valójában, majd mikor nagy vonalakban megválaszoltam kérdését, megköszönte a figyelmet, és villámgyorsan továbbállt. A könyvecskét visszahelyeztem a táskámba, majd magamban hálát adtam az Úrnak eme csodás, napsütéses, őszi délutánért.
 
Ámen!
 
 
  
(Eme czikk eredetileg a Gé, mint... blogon jelent meg, az Úr kétezer-tizenkettedik évének harmadik havában) 


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése