2013. jan. 22.

Szűkölő kiskutyák

"Aki vadállatot csinál magából, 
megszabadul az emberi lét fájdalmától"
Dr. Johnson


Gyakran köszön vissza közösségi oldalak üzenőfalain az amerikai ikon, Hunter S. Thompson méltán világhírű regényét, a Félelem és Reszketés Las Vegasban-t megkezdő idézet, melyet a megosztók java része pusztán az azonos címet viselő hollywoodi filmprodukció első képkockáinak köszönhetően ismer. A kisebbik probléma a dologgal kapcsolatban az, hogy eme fiatalok tetemes részének fogalma sincs arról, ki is volt az ezen sorokat eredetileg papírra vető Dr. Johnson egyáltalán. Jelen esetben személye talán elhanyagolható is lenne, s talán még az a tény is, mely szerint az említett réteg az idézetet sztorija megkezdésére használó Hunter Thompson munkásságát sem ismeri behatóbban annál, amit az említett filmprodukció láttatni enged, ezáltal téve teljes mértékben hiteltelenné felületes rajongásukat.

Az igazi probléma ott kezdődik, hogy eme tinédzserek/kora húszas éveiket taposó felnőttek valamiért elhiszik azt az óriási badarságot, hogy a hétvégi, mértéktelen italozásokkal, majd az azokról szóló, "nem emlékszem a tegnapra, gecc", és egyéb mélyenszántó posztok megírásával, a hányós képek megosztásával, valamint a heti három alkalommal ünneplőruha módjára felöltött nihillel a doktorhoz (és fiktív karakteréhez) hasonlóan letehetnek valami maradandót, valami értékeset az asztalra. Elhiszik, hogy ők is igazi vadállatok lehetnek tizenöt perc erejéig.
Kiléphetnek a társadalom rozsdás kordonjai mögül, vagy legalábbis dühös gorillák módjára rázhatják teljes erőből azokat, aztán majd ha mindezt megunták és eljön a hétfő, lazán visszazökkenhetnek a saját maguk által tudat alatt megvetett, kényelmes kis életükbe. Mintha mi sem történt volna, anyu újra kimossa az összehányt nadrágot, elkészíti a reggelit, és iskolába indulás előtt csókot nyom a homlokukra. Gondolatban pedig büszkék arra, hogy ők mások, mint az átlagpolgárok 85,9 százaléka.

Hát egy nagy túróst mások, kérem szépen! Mai világunkban ugyanis a normalitás és a nihil szerepcseréje sajnos már teljes mértékben lejátszódott folyamat, és senki nem képes (vagy nem akarja) észrevenni, hogy a Thompsoni életvitel, a világra adott effajta reakció (A doktor írói munkássága természetesen más lapra tartozik, jelenleg pusztán életmódjáról és annak képmutató majmolásáról szeretnénk szólni), mint olyan a hatvanas évek után tulajdonképpen értelmét vesztette. Zseniális volt a maga módján és korában, ám éppen ezért utánozhatatlan. A világ meg azóta változott, s vele változtak a normák is, és ha a vadállatok nem is haltak ki napjainkra teljesen, egy biztos: Ezen fiatalok halálos tévedésben élnek eme szerep fogalmával kapcsolatban.

A vadállat szerepe ugyanis nem olyan életforma, amit az ember magának választ. Nem  a plebs számára kitalált, önfényező, mókás magamutogatásra alkalmas szerepkör, hanem a kiválasztott, periférián élő karakterek sajátossága, amely ha tehetséggel párosul, maradandó nyomot hagy(hat) a történelem szürke papírján. Nem egyfajta báli ruhához hasonlatos magatartás tehát, nem húzhatjuk magunkra, majd dobhatjuk el újra és újra, ha már nincs rá szükségünk. Ha egyszer felöltöttük, abban az esetben az emberi lét egy olyasfajta luxussá válik, melynek végképp búcsút kell intenünk, lesz ami lesz a későbbiekben.
A nihil tehát nem merül ki néhány rázós buli emlékében, pár szerencsésen elkészített partyfotóban, egy-két, nyárspolgároknak deliriumos állapotban odavetett, velősnek gondolt megjegyzésben. Az igazi nihil a lélek mélyén bujkál, és jaj annak, aki a színes képek és hangzatos történetek után megtapasztalja, milyen is valójában.

Thompson doktort hatvanhét éves korában, 2005. februárjában találták holtan aspeni farmján. Nem akárhogyan távozott az élők sorából. Munkásságát megkoronázandó ugyanis revolvert ragadott, és kiloccsantotta a saját agyvelejét. Ő képes volt arra, amire ti (bármennyire is azt hiszitek, hogy igen) sosem lesztek képesek. Teljes valójában taszította el magától az emberi létet, és igazi vadállatként élt, majd akként is távozott közülünk.

Ti, drága barátaim, munkássága tükrében meg nem vagytok mások, csak egyszerű, szűkölő kiskutyák, akik azt hiszik, hogy amiért megugattak egy megsántult kiscicát, máris harci vérebekké cseperedtek. Messze vagytok még célotoktól, nagyon, nagyon messze, és Isten óvjon titeket, hogy sose jussatok el az eléréséig. Hacsak nem erre vagytok hivatottak.

Isten nyugasztalja a mestert!

Hunter Stockton Thompson (Július 18, 1937 – Február 20, 2005)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése