2013. febr. 9.

Társadalmi Panoptikum #03.

Koppány



Koppányt kései tinédzserkora óta ismerem. Ismertségünk azonban meglehetősen egyoldalúnak mondható. Annak ellenére ugyanis, hogy életünk útjai több ízben keresztezték már egymást, ő a mai napig nem tudja, hogy ki is vagyok én. Nyilván rossz az arcmemóriája.

Ez persze nem nagy csoda, hiszen Koppány, ha politikailag korrekt módon szeretnénk fogalmazni, meglehetősen egyszerű lélenek mondható. Félreértés ellenben véletlenül se essék, nem mondanám, hogy eme kapcsolat egyoldalúsága bármiféle problémát jelentene számomra.

Először úgy tíz éve találkozhattunk.
Akkoriban a barátaimmal  gyakran láttuk őt, amint meglehetősen kétes egyének társaságában rója a város utcáit, fekete, kapucnis pulóvert viselve, amit a híres, afro-amerikai rapénekes, Tupac Shakur arcképe díszít. Hóna alatt az esetek többségében kosárlabdát cipelt, de gyakran láthattuk vállán az amerikai szlengben csak ghettoblasternek, eselteg boomboxnak nevezett, kétkazettás magnóval flangálni, melyből  ilyenkor hangos dobalapokra történő, angolajkú szövegelés bömbölt.

Történt egy borongós délutánon, mikor barátaimmal épp az édes, tizenéves korban megszokott, nyári semmittevésnek hódoltunk, hogy Koppány és egyik barátja, Janika mellénk vetődtek, és fél füllel értékes foszlányokat csíphettünk el érdekfeszítő beszélgetésükből.

- Na, Janika! Azt emlékszel-e a versre még, amit tanítottam?
- Persze, persze!
- Na, hogy volt!?
Janikának sem kellett több, és ifjú Latinovits módjára már szavalta is a mentorától pár napja tanult népköltészeti remekművet:
-Megy a gőzös megy a gőzös Auschwitz-ba!
 Auschwitz-i Auschwitz-i állomásra!
 Elől ül a Hungarista, Hátul meg a zsidó, cigány, kommunista!
-Bravó! -Tapsolta meg barátja. -A vezér büszke lenne rád! Sieg Heil!

Ez volt az a pont, ahonnan már tulajdonképpen nem bírtuk tovább az események csendben történő szemlélését,  és hangos röhögésben tört ki társaságunk minden egyes tagja.
Azok kedvéért ugyanis, akik nem ismernék eme két jómadarat, elárulom, hogy a már nagyvonalaiban felvázolt Koppány barátja, Janika, pitiáner tizenkétéves cigánybűnöző.
Az itt lejátszódott események után két évvel egy kisnyugdíjas kirablásáért kerül a megyei fegyház vendégszerető falai közé, ahol nem kevesebb, mint ezerkilencvenöt napot kell eltöltenie. A zsákmánya egyébként mindössze nyolcvan forint apró, húszforintos címletekben, ezért ránt kést a nyílt utcán, rémít halálra egy idős hölgyet, majd vonul az előbb említett büntetésvégrehajtó intézménybe, ahol a becsületes adófizető polgárok pénzén kigyúrja magát, és három évvel később szabadulva terrorban tartja majd a fél lakótelepet..
Hozzátenném azt is, hogy egyáltalán nem megélhetési bűnözésről volt szó esetében.

Mivel általában békésnek mondható társaságunkat annyira felcsigázta a két "fajtiszta árja" között lezajlott társalgás, hogy úgy éreztük, nem maradhatunk ki belőle, egyikőnk félhangosan megjegyezte:

-Janika bazdmeg, te vagy jelenleg a város legnagyobb cigánya! Koppány, a te pulóvereden meg egy szaracén úriember vigyorog egy óriási kannabiszlevél társaságában! Hát mi az úristenről beszéltek ti itt!?

A két harcos szellemű fiatal egy darabig meglepetten meredt ránk, majd Janika nyitotta elsőként szólásra higiéniai szempontból makulátlannak korántsem mondató pofáját:

-Hát hogy lennék már cigány, testvér!? Anyámék fehérek! A MIÉP-re szavaztak! A zsidó szomszédból szappan lesz főzve! Kitartás!
Koppány büszkén nézett apró tanítványára, majd kis hatászünet után, önnön becsületét megvédendő hozzátette:
-Anyám egy hete nem mostott, csak ez a pulóver volt tiszta! Amúgy is csak a zsidókat utálom! Meg a cigányokat. Meg a buzikat...

Mivel társaságunk tagjai már szinte fulldokoltak a röhögéstől, és a nap is kezdett kisütni felettünk, nem kívántuk folytatni a társalgást, és inkább továbbáltunk, hogy máshol folytathassuk az édes semmittevés csodálatos tevékenységét. Köszönésre emeltük kezünket, és hangos "Betartás!" kiáltással távoztunk a helyszínről. Koppányt jódarabig nem láttuk újra.

A következő találkozás talán egy évvel később, az elmúlt tíz év egyik legforróbb nyarán következett be. Egy barátommal sétálgattam, és épp egy liter frissen vásárolt, jéghideg ásványvízzel próbáltuk oltani szomjunkat, miközben arról tanácskoztunk, hogy bizony cudar egy dolog ez a kánikula. Ekkor láttuk meg Koppányt és társait.
Egy padon üldögéltek, szotyolát köpködtek és kannásbort iszogattak, közben hangosan társalogtak a muszlimok bűneiről és néha-néha, egy "Abdullah, a kurva anyád!" felkiáltással próbálták a világ tudtára adni, hogy a dolgok folyása nagy valószínűséggel nem a megfelelő mederben halad. Öltözetük kis különbséggel mindnyájuknak megegyezett.
Fektére bokszolt, olcsó katonai surranó, terepszínű nadrág, fekete, kapucnis pulóver, bomberdzseki, és katonai hátizsák.

Barátommal nemhittünk a szemünknek, egy darabig úgy gondoltuk, hogy hallucinálunk a forróságtól, és ez valamiféle délibáb lehet. Egy rövidnadrágban és rövidujjú pólóban úgy éreztem, mindjárt felrobban a fejem a hőségtől, erre itt állnak ezek a figurák, fekete pilótakabátban, mely alatt szintén fekete pulóvert viselnek, és nyilvánvalóan még a hazaszeretet is fűti őket belülről...
Megkörnyékeztük a díszes kompániát, hátha többet sikerül kiszűrnünk az egyszerű kurvaanyázásnál, ám sajnos túl nagy volt a hangzavar, és semmiféle érdemleges dolgot nem hallottunk az eszmefuttatásból.

Ellenben Koppány katonai hátizsákján remek felíratokra  lettem figyelmes. A kedvencem egyből a vastag, fekete betűkkel felrótt, "WAFFEN HUNGARI" (sic!) lett, amely egyértelműen tökéletes jele a totális kulturális katyvasznak, amely nap mint nap lejátszódhat hősünk fejében.
A másik figyelemfelkeltő felirat saját nevének rovásírással felvitt verziója volt, amit csacsi kicsi nyilas barátunk sajnos fordítva, balról jobbra kapart sötétzöld színű vászontáskájára, ezáltal a teljes mértékben értelmetlen "YNÁPPOK" szót kirajzolva.
Nyilván sok, becsületes magyar ember fordulhatott meg aznap sírjában, mikor besétált a sarki írószerbe, hogy fekete filctollat vásároljon...

Ezután évekig hírét sem hallottuk kopasz felebarátunknak, aki idővel telepi raprajongóból  a kisvárosi Adolf Hitlerré nőtte ki magát, mindenféle rangosabb etnikumpáholásban részt véve.
Noha ilyen nem gyakran történt, hiszen bomberdzsekis bűnbandájával javarészt csak a helyi hardcore- és punkbulikra járó fiatalokat kergették és terrorizálták, nem egyszer okozva nekik nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket.

Egy ízben például egy ismerősömet azért rúgdosták meg tizenöten, amiért az nem volt hajlandó Szálasit hangosan éltetni egy külvárosi kocsma udvarán. Egy jóbarátomat szűk nadrágja miatt inzultálták, míg egy másiknak több órát kellett a balesetin töltenie, mikor egy Koppány által elhajított sörösüveg teljesen véletlenül homlokon találta.

Egy ideje nem hallottam Koppány felől.
Ám a minap a helyi járati buszon utazva megláttam ezer közül is felismerhető, beltenyésztett, retardált tekintetét. Tetőtől talpig zöld, katonai egyenruhát viselt, ezzel tudatván minden utassal, hogy valamiféle idióta, félkatonai szervezet tagja, melynek feladatköre mindössze annyiban merül ki, hogy papír célpontokra lövöldöznek légpuskákkal a puszta közepén, miközben azt hiszik, valamit tettek a hazájukért.

Hazudnék, ha azt mondanám, kicsit is sajnálom ezt az embert. Ha elcsapná a pesti expressz, nyilván senkinek sem hiányozna. Ellenben sajnálom, hogy olyasvalamit próbál kisajátítani, ami cseppet semm kellene, hogy megillesse. A haza, a becsület, a tisztesség fogalmát. A "jobboldalt", mint politikai erőt.
Koppánynak legalább annyi köze van eme fogalmakhoz, mint a hatvan és halál közt tengődő, ex-párttag lacibácsinak, a fényes nappal, nyílt utcán kést ragadó Máriónak, vagy épp a képmutatásból nemrég műcigánnyá avanzsált Gyurcsány Ferencnek.
Ami valljuk be, azért nem túlzottan sok.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése