2013. máj. 4.

BUZISÁG AZ EGÉSZ!

kép forrása: facebook
Itt a jó idő, hétágra süt a nap, csicseregnek a madarak, az internet legújabb "sztárja" pedig a szegedi
picsaember.  Vitathatatlanul közeledik a melegfelvonulások ideje is.

Én, kérem már mindent láttam. A mai, modern, toleráns világban már nem nagyon tudok meglepődni semmin, de hát gondolom ezzel azért nem vagyok egyedül. Nem csak én fáradtam bele abba, hogy mindent szabad, különösebb következmények és megtorlás nélkül, hogy nincs már semminek sem tétje mint valamikor, a régi, szép időkben volt. Amikor persze még én magam sem éltem az igazat megvallva. Velem ellentétben azonban vannak akik még jó heccnek vélnek elsütni idejétmúlt poénokat, hiszen egy újszülöttnek minden vicc új. Ez nem is lenne probléma, csak hát sajnos sokan elfelejtenek felnőni és megmaradnak az újszülötti szint gondtalan mámorában, azt képzelve, hogy az egész élet pusztán egy jó hecc. Egy rosszul megírt blődli.

A jó múltkorában például békésen sétálgattam az utcán, mikor egyszer csak szembe találtam magam egy tizenéves-forma, bakancsot és nagy, bekarikázott A betűt ábrázoló pólót viselő fiúval, akinek vastag, fekete betűkkel volt a homlokára írva, hogy BUZI. Na nem úgy átvitt értelemben kell ezt érteni, hanem szó szerint. Oda volt kanyarítva a homlokára fekete filctollal, hogy "BUZI". Ki minőségjelzőnek, ki főnévnek, ki pozitív, ki negatív tekintetben értelmezi eme szócskát, ezt mindenkinek a maga felfogására és értékítéletére bízom. Gondolom a srác megbotránkoztatónak, lázadónak és mindezek tetejébe meglehetősen bátor cselekedetnek tartotta eme négy, trágár hangsort jelölő betű felvésését fejére, miközben a tükörben bámulta magát és arra gondolt, hogy majd egyfajta kultúrmisszió részeként jól megbotránkoztatja az utcán sétálgató, prűd és begyepesedett kispolgárokat.
Ám az odakint bámészkodó járókelők szemmel láthatólag rá sem bagóztak és megbotránkozás helyett jobb esetben is puszta közönyt váltott ki belőlük a lázadó cselekedet, vagy éppen teljes mértékben idiótának nézték a fiatalt, amiért összefirkálta önnön homlokát. A fiú tehát hazafelé bandukolva meglepve konstatálta, hogy aznap sem sikerült megváltania a világot, pubertás marhasága ugyanis a kutyát sem érdekelte.

Eszembe jutott erről egy régebbi eset. Hat vagy hét éve pár barátommal Egerben sétálgattunk, a négysávos főút mellett. Meglehetősen hűvös, októberi vagy novemberi délután volt, az ég a szürke leglehangolóbb árnyalatában díszelgett, a fákon pedig már szinte alig volt levél, ami valami színt vitt volna a szomorú, külvárosi látképbe. Délután négy óra felé járhatott az idő, már kezdet elbújni a nap a panelházak tornyos épülete mögött és talán még az eső is szitált egy kissé. Egyszer az egyik barátunk felhívta a figyelmünk a velünk szembe tartó, magányos alakra. Első ránézésre semmi furcsát nem láttam a sziluettjében, hiszen kissé rövidlátó voltam már akkoriban is. Ám amikor az előbb említett barátunk azt állította, hogy a felénk észak irányából közeledő, rejtélyes idegen nem visel semmiféle ruhát, akkor a kételkedéstől és meglepettségtől fokozott figyelemmel néztem meg magamnak egyre közelebb érő alakját. Mikor az illetőt már csak 10-15 méter választotta el tőlünk, akkor egy pillanatra tényleg nem hittem a szememnek. Az eddig homályba burkolódzó  figura ugyanis nem más, mint egy anyaszült meztelen, huszonéves, kisebbségi férfi volt. Ugyan ebben cudar, őszi időben azért mégsem így, teljesen meztelenül indulhatott el otthonról, hiszen a zoknitól a kabátig, az összes ruhája a hóna alatt pihent, na de akkor is. Miért? Mivel ilyet nem minden nap lát az ember kis városunkban, értetlenkedve figyeltük a jelenséget, aki mintha mi sem lenne természetesebb az utcai mezítelenkedésnél, ügyet sem vetve ránk, teljes lelki nyugalommal, szép lassú tempóban haladt el mellettünk. Mikor már nagyjából 20-30 másodperce bámultunk utána leesett állal, hátrafordult, és szolidan, kimért hanglejtéssel kérdőre vonta megzavarodott társaságunkat: “Mit néztek? Buzi vagyok!” Akkor még meglepődtem, mert fiatal voltam, naiv és jómagam is hittem a világ megválthatóságában. Ma már ügyet sem vetek az ilyesfajta esetekre. Persze nem mintha mindennapos lenne felénk a meztelen buzicigányok látványa, egyszerűen már megszoktam az öncélú magamutogatást. Az élet minden területén jelen van ugyanis. Még ott is, ahol naivabb szellemiségű olvasóim azt hinnék, nyoma sem lehet ilyesfajta dolgoknak.

Nem kell itt rögtön a melegfelvonulásokra, a melegolimpiára gondolni, nem vagyok én homofób. Csinálják csak, nem érdekel. Mindössze azt az egyszerű dolgot nem értem, hogy miért kell közszemlére tennünk mindenféle másságunkat? Miért jó ez nekünk? Miért jó valakinek, ha nap mint nap a világ orra alá dörgöli azt, hogy ő bizony nem eszik húst, hogy ő bizony nem megy el szavazni. Ki a fenét érdekel ez? Többnek tartja talán magát másoknál, ha újra és újra megosztja velük a pitiáner magánügyeit? Valószínűleg, ám ebben az esetben semmivel sem különbözik azoktól az emberektől, akiket a magafajta haladó szellemiségű egyének "fasisztáknak", kirekesztőknek neveznek. Talán régen jelentett valamit, ha valaki kijelentette, hogy ő bizony nem ért egyet a hatalmon lévő kormánnyal, ma viszont erre az emberek nagy része csak legyint, mondván ők sem, na de mi van akkor!? Nincs már tétje az úgynevezett "másságnak", egyszerűen megfáradt, elkopott vicc, ami talán az újszülötteknek nyújthat valami újat.

Én meg kérem, jelenleg boldog kapcsolatban élő, heteroszexuális férfi vagyok, a bőröm színe fehér, szeretem a macskákat és utálom a tökfőzeléket, a pacalt viszont meglehetősen kedvelem. Elhatárolódom a szélsőségektől, ám ha lehet, politikai nézeteimet megtartanám magamnak. Érdekelt ez bárkit is? Kötve hiszem!

"Semmi sem árulkodik furcsábban a modern társadalom egyik iszonyú és alattomos kórságáról, mint az "ortodoxia" szó manapság divatos és szokatlan értelmezése. Hajdanán az eretnek azzal büszkélkedett, hogy nem eretnek. A világ hatalmasságai, rendőrségei és bíróságai voltak azok, akik eretnekek voltak. Ő azonban ortodox volt. Nem büszkélkedett azzal, hogy fellázadt ellenük, merthogy ők lázadtak fel ellene... Az ember büszke volt arra, hogy ortodox, büszke volt arra, hogy igaza van... Megannyi elfeledett pokol kínpadjára vonhatták, de el nem ismerte sohasem, hogy eretnek volna. Egypár modern kifejezésnek köszönhető, hogy most kérkedik vele. Magabiztos nevetéssel így szól: "remélem, nagyon eretnek vagyok", aztán körülnéz, és várja a tapsot. "

(Gilbert Keith Chesterton)



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése