2013. nov. 24.

BONYODALOM A SZENDVICSEK KÖRÜL



Hogyan sodorhat minket bajba két egyszerű szelet kenyér, közte egy szelet szalonnával, sonkával, vagy épp egy kis lekvárral? A koleszterinfasiszta fitneszguruk talán már készülnek is a gyors válaszadásra, ám csendre inteném őket, ugyanis a kutya jelenleg nem az egészségtelen táplálkozás bozótos hátsóudvarában van elásva, hanem egészen máshol. Ha félretesszük ugyanis a bioétel-mániások, egészségeséletmód-fanatikusok és egyéb, túlzottan sok idővel és pénzzel megáldott elmebajosok csoportját, akár egy vicc is lazán kezdődhetne a korábban már feltett kérdéssel. Nos tehát mégegyszer: Hogyan sodorhat minket bajba két egyszerű szelet kenyér, közte egy szelet szalonnával, sonkával, vagy épp egy kis lekvárral?


Olvasom a legújabb agybajt: Egy portlandi iskola igazgatója rasszistának nyilvánította az amerikai fiatalok által előszeretettel fogyasztott mogyoróvajas-lekváros szendvicset, mondván a szendvicskenyér, mint olyan, a fehér ember kiváltsága. Gondolnunk kell ugyanis azon tanulókra, akik esetlegesen Szomáliából, Mexikóból, vagy a Jóisten tudja, honnan érkeztek, és említett étel helyett, pitát, tortillát, papadamot, vagy bármiféle más, egzotikus kenyérvariánst fogyasztanak. Igen, jól látja a kedves olvasó, a fehér kenyér a fehér ember kiváltsága, éppen ezért kulturális ellentéteket szíthat, egyszóval a rasszizmus melegágya lehet. 

Az eset persze kissé komplikáltabb, mint amilyennek első ránézésre látszik, hiszen tulajdonképpen senki nem tiltotta be a szendvicsek fogyasztását az iskola területén, egyszerűen arról van szó, hogy adott intézmény a kulturális különbségek elsimítása és az ebből fakadó rasszizmus megakadályozása érdekében különböző tréningeken és feladatok során próbálja meggyőzni arról tanulóit, hogy a gyűlölködés rossz, és a világon nem csak fehér ember létezik.  Ezen programok keretén belül esett szó arról, hogy nem mindenki fogyaszt kenyeret a világon, vannak, akik helyette pitát esznek, s vannak, akik Jézus Krisztus helyett Allahhoz imádkoznak, amivel persze nincs is semmi probléma. A gondok inkább ott kezdődnek, hogy a mai, önmagából teljes mértékben kifordulni látszó világban az olyan hatásvadász szalagcímek, mint a „Fehér kenyér, fehér hatalom!”, vagy épp az „Fekete tanulókat vertek halálra fehérkenyérrel” nagyon is helytállónak tűnnek. 

Olyannyira próbálunk megfelelni mindenkinek, olyannyira próbálunk szeretni mindenkit és ezáltal mindenki számára szerethetővé válni, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról az apró tényről, hogy bizony senki sem lehet tökéletes. Még mi sem. Amíg a nyugati kultúra azon kiválóságáról prédikálunk, hogy tulajdonképpen mindenkit befogad, minden kulturális különbséget tolerál és úgy általában nagyon kedves, jószívű és elnéző mindenkivel szemben, megfeledkezünk két apró dologról.

Az egyik: A nyugati kultúra valóban kedves, toleráns, és elfogadó mindenkivel szemben, leszámítva saját fiait. Betegesen törődünk azzal, hogy véletlenül se sérüljenek a muszlimok, kínaiak, feketék, vagy bárki más, hazánkba szakadt, távoli földek fiainak jogai, amíg magunkra egyre kevesebb időt áldozunk. Rendben van, ha valaki másféle ételeket fogyaszt, másféle könyveket olvas, más istennek imádkozik, hiszen máshol nevelkedett. Más nép, más kultúra. Nyilván el kell fogadni és tolerálni, persze minimális alkalmazkodás mégis elvárható lenne. Hiszen a jogosítványra készült fotón egész arcot eltakaró burkát viselni, az útmentén feltűnő feszületekre és a gyógyszertárak homlokzatát díszítő zöld keresztekre panaszkodni, vagy épp suttyomban kutyahúst fogyasztani a mi kultúránkban mégsem járja igazán. Én sem fogyasztanék szalonnát egy mecsetben, vagy épp nem emelnék szót az úton útfélen feltűnő minaretekre Törökországban. Hiszen az nem lenne normális. Nálunk azonban úgy tűnik, manapság minden lehetséges. A józan észt talonba dobva egy közszereplő nem viselhet keresztet a nyakában tévéadás során, vagy épp nem fogyaszthatunk szalonnás szendvicset a munkahelyünkön, hiszen súlyos következményei lehetnek a dolognak. Abszurd, nemdebár?

A másik dolog, melyről hajlamosak vagyunk megfeledkezni: Mi a francnak játsszuk eme egyenlősdit, ha a világ többi része tulajdonképpen nagy ívben tojik az egészre, és jobb esetben csak hangosan röhög az idióta „nyugatiak” legújabb marhaságain. A válasz igen egyszerű. Meg kell mutatnunk, hogy különbek vagyunk a civilizálatlan, barbár népeknél! Az muszlim hordáknál, a nigériai törzseknél, vagy épp a kommunista kínaiaknál! Különbek vagyunk, hiszen nálunk egyenlőség, demokrácia és egyetértés uralkodik, még akkor is, ha eme állapot elérése érdekében kőkeményen meg kell reguláznunk saját népünket, s megerőszakolnunk évezredes hagyományainkat s kultúránkat. Egyszerű magamutogatás az egész, annak fitogtatása, hogy a modern világ mindenben élen jár, mindenkin segít, mindenkit képes felzárkóztatni. Eközben meg a saját hitük, saját tradícióik és saját kultúrájuk által megkövetelt szabályok szerint élő nemzetségek csak röhögnek rajtunk, mondván, nálunk valóban mindent lehet. Mi ez, ha nem rasszizmus? Szomorú, de ez van.

Lenne egyébként egy remek megoldás a problémára, és mielőtt a kedves olvasó úgy gondolná, hogy valamiféle erőszakos beavatkozás ez, ki kell ábrándítanom: A kölcsönös tiszteletre gondolok. Mindenféle multikulti összeborulás helyett egymás kultúrájának, tradícióinak, szabályrendszerének, személyes életterének elismerése és tiszteletben tartása. Nem is hangzik akkora ördöngösségnek, ugye? A mai, modern viszonyok szerint persze afféle utópista ideológiának hathat, de gondolkodjunk csak el a dolgon…

Vagy ha nem megy, hát nem marad más választás: Tiltsuk be a fehérkenyeret, csak úgy, mint a gulyást, a pálinkát, vagy ezernyi másféle ételt, égessünk könyveket, vagy épp gyújtsuk fel a templomokat a tolerancia nevében, majd a parázsnál melegedve süssünk organikus eredetű szójából készült tofut egy kis műanyag kuszkusszal és tálaljuk az egészet nagyipari pitával, meg valami egzotikus zöldségfélének tűnő, utánérő izével a hipermarketből, a népek barátságának oltára előtt. Áldozva Krisnának, Allahnak, a Nagy Spagettiszörnynek, vagy fene tudja kinek, mondván: Bűnös nép, bűnös kultúra vagyunk, de jó irányba haladunk, reméljük, egyszer még feloldozást nyerhetünk!



 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése