2013. nov. 4.

POFONT A POFONÉRT!

Súlyos problémák uralkodnak a társadalmon. Saját iskolai tapasztalataim útvesztőiben forogtam, mikor eljutottam oda, ahová persze már nagyon sokan eljutottak: a pofon szükségességéhez. Nekem is kijárt volna sokszor, de nem kaptam meg a kellő időben és rendszerezésben, ideiglenes kikapcsolásaim és kiskirályfis elmorfondírozásaim is ennek eredményei, no meg felelőtlen dzsentriéletem.

Ezért hát mondom: Pofont a pofonért!
Bizony, elkezdtem olvasni Anton Szemjonovics Makarenkótól a Pedagógiai hőskölteményt. Ekkor persze, szokásos módon, az interneten elkezdtem keresgélni egyes érdekességeket a könyvről és a "makarenkói pofon"-ról.
Hát persze, hogy a zseniális gyermekjogvédők, a fiatal Judit nénik, a burokban felnőtt Waldorf-iskolás aranycsillagvirágszálak megint megmondták a pofon mechanizmusának esszenciáját.
Szerintük - mint firkantották - maga Anton Szemjonovics is megmondta, hogy pedagógiai pályájának mélypontja volt az első pofon. (Gondolom ettől függetlenül elhatárolódnak Makarenkotól.)
Azt kell mondjam, a fiatal, burkos Judit néniknek igazuk van, tényleg ezt vallotta, mondotta. Persze, egy dolog felett vigyorogva elsiklanak. Nem veszik tudomásul, hogy Zadorov, a megütött személy, a fő fiatalkorú gettósuttyó éppen a hirtelen ráhatástól, a pofontól (pontosabban veréstől) esett át egy hihetetlen jellemfejlődésen és a saller után lett Anton Szemjonovics hű segítője a Gorkij-telepen.

Csak, hogy ne tűnjek aljas nácifasisztaultramagyarönkényuralmihorogkeresztfannak elmesélem a makarenkói pofon második esetét is. A Gorkij-telepen bizony hamar kitört az antiszemitizmus.
Oszadcsij és Taranyec, a két fiatalkorú bűnöző folyamatosan verte, megfélemlítette a zsidó újoncokat. Egyre gyakrabban tűntek fel kék foltok és könnyek a sokat ostorozott nép ifjain, Anton Szemjonovics pedig nem tudott mit tenni, csak szemlélődött tehetetlenül.
Aztán fordult a kocka. Oszadcsij egyik nap véresre vert két mózestojást és Anton elé került mindkettő, majd utána Oszadcsij is.
A következő párbeszéd zajlott le ("mesélő": maga Makarenko)
"Oszadcsij a vállán keresztül nézett rám és megszólalt:
-Nahát itt vagyok... Mi kell?
Megmutattam neki Osztromuhovot és Schneidert(a két zsidó - a szerk.):
-Hát ez itt mi?
-Hogy mi ez? Mit gondol? Hát két zsidógyerek. Már azt hittem, valami különbet mutat."
Itt szakadt el a cérna. Makarenko a gyerekhez vágta számológépét, ami eléggé kapitális volt, majd székkel rontott a rejtett nemzeti erőforrásként tevékenykedő gyerekre. Mondanom sem kell, hogy ezután a telepen alább hagyott az antiszemitizmus, érdekes módon.
Persze, tudom, hogy annyian leírták már, de valamiért úgy érzem nekem is le kell. Adjunk a pofonokból. Olyanok ezek a gyerekeknek, mint a jutalomcukorkák, bár az adott pillanatban ez még nem látszik.

Harcolnunk kell a gyerekekért, a becsületes dolgozó emberekért, és az öreg Pista bácsiért. Ezért javaslom, hogy aki pofonellenes, aki fiatal burkos Judit néni, az kapjon egy óriási pofont. Kapjon a rendőr ha nem intézkedik, kapjon a tanár, ha gyenge és nem tudja irányítani kellően az eseményeket, kapjon a szülő, ha nem tart fegyelmet, kapjon az oktatásügyi miniszter, ha nem tetszik őkelmének a hirtelen ráhatás pedagógiája. Ők maguk érezzék hogyan is hat. Még egyszer mondom: Pofont a pofonért!

                                                                                                                                                   GBucó

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése