2014. febr. 26.

KOLLEKTÍV TUDAT(TA)LANSÁG


avagy aggasztó-e a történelemhamisítás, ha mi magunk manipuláljuk a múltat?

fotó: ludoviciochem.com
 A minap az internet sűrűjében belefutottam egy érdekes fotógyűjteménybe. A bejegyzést közzétevő, külföldi blogger állítása szerint olyan képeket gyűjtött egy csokorba, melyeken a fotósok a történelem során fontos, furcsa, különös, érdekfeszítő pillanatokat örökítettek meg, és javarészt ritkábban találkozhatunk velük folyóiratok, magazinok hasábjain, történelemkönyvekben, vagy úgy általában akárhol. 

  
 Hatalmas kíváncsiságtól vezérelve tekintettem meg az említett kollekciót, és mit ad Isten, valóban, volt itt mindenféle érdekes, nem mindennapi, ritkán látható, nehezen fellelhető, vagy épp már-már ikonikusnak is nevezhető fotográfia. Láthattuk a fiatal  Elvis Presleyt az amerikai hadsereg soraiban, az unokáinak mesélő Lev Tolsztojt, tanúi lehettünk Muhammad Ali és a Beatles találkozásának, vagy épp a berlini falat méretes betontörő kalapácsokkal szétverő, lelkes fiatalok hadában gyönyörködhettünk. Egy, mára az internetes megosztások hadának köszönhetően lassan, de biztosan szintén ikonikussá váltfotón azonban megakadt a szemem, és egy pillanatra elgondolkoztam…
 
 A szóban forgó kép nem más, mint az odébb látható, stílusosan fekete-fehérben megörökített, nem
Az interneten elterjedt kép, forrás:tumblr.com
mindennapos jelenet. Ha megnézzük a képet, láthatjuk, miért is nevezem nem mindennaposnak. A fotográfián ugyanis egy halálos sebet szerzett Ku-Klux Klán tagnak nyújt orvosi ellátást fekete doktorok egy roppant elhivatottnak tűnő, már-már extatikus állapotban segíteni vágyó csoportja. Nem is lenne ezzel semmi gond, kérem. Szép pillanat. 

 Az élet furcsa szituációkat képes ugyanis produkálni, és hála istennek, vannak még emberek, akik ilyen morálisan megkérdőjelezhető helyzetekben is képesek megtartani emberségüket. Kiválóan példázza is ezt az illusztrációként szolgáló, fekete-fehér fotográfia. Lelkiismeretes fekete orvosok rendíthetetlenül küzdenek a kegyetlenségéről hírhedt, fehér fajvédő szervezet egyik tagjának életéért. Súlyosbítja egyébiránt a körülményeket az a tény, mely szerint a kép az úgynevezett „Jim Crow” érában készült. (A Jim Crow éra az amerikai történelem azon sötét szakasza, mely törvényekkel szabályozta a feketék és fehérek elkülönülését 1876-tól egészen az 1960-as évek közepéig. Ezekben az időkben például több kórházban megtagadták a fekete páciensek kezelését.) Gyönyörű példája annak, hogy élet-halál helyzetekben hogyan képes az ember háttérbe szorítani mindenféle ellenérzést esküdt ellenségeivel szemben. Nem csoda tehát, hogy eme kép lassan, de biztosan, önmagának halhatatlanságot kivívva emelkedik az olyan híres fotográfiák sorai közé, melyek méltán reprezentálják a huszadik, illetve a huszonegyedik századot az elkövetkező generációk számára. A probléma eme piktúrával kapcsolatba mindössze annyi, hogy hamis. Nem valódi. Puszta blöff. 

 A snopes.com, városi legendák bizonyításával illetve megcáfolásával foglalkozó oldal írására hagyatkozva legalábbis biztosan. A kép bármennyire hitelesnek tűnik ugyanis, nem egy valós kórház valós kórtermében készült, nem volt semmiféle vészhelyzet, nem volt halálos sebből vérző fajvédő, sem segíteni kívánó fekete doktorok és ápolók
A fotósorozat egy másik darabja. A kép forrása: snopes.com
csoportja. Mindössze egy reklámkampány részeként készült fotósorozat kiemelt, a valóságba mesterségesen átültetetve elhíresült darabjáról van szó. A  Large magazinban megjelent sorozat a 
"For people who think bigger than they are” (embereknek, akik nagyobban gondolkodnak önmaguknál) címet viselte, és szürreális helyzetekben nemesen, példamutatóan cselekvő, embertelen világban úgymond embernek maradó személyeket bemutatva próbálta népszerűsíteni a folyóiratot. Az odébb látható kép, melyen egy hajléktalan férfi kolduló sorstársa poharába tesz aprópénzt szintén a reklámkampány része, s már valamivel láthatóbban példázza azt, hogy  eme fotográfiák esetében nem másról, mint ügyes reklámfogásról, jól kivitelezett marketingblöffről beszélhetünk. 
 
Az eredeti kép. Forrás: snopes.com

 Azért mielőtt bárki félreértene: Természetesen nem azt szeretném állítani, hogy ilyen, és ehhez hasonló jelenetek sosem történtek és nem is történhetnek, pusztán annyit, hogy amit itt láthatunk, az nem valós, és oly sok tapasztalatlan internetező mégis dokumentumjelleggel kezeli, majd téves információkkal továbbadja társainak. Pedig az egész nem más, mint a valóság egy manipulált darabja. Úgymond művészeti alkotás. És mint művészeti alkotásnak, azon kívül, hogy megpróbál eladni valamit, nyilván célja van, mégpedig jelen esetben valószínűsíthetően nem más, minthogy létező társadalmi problémákra, velünk élő morális válságra történő figyelemfelhívás. Ám ettől még nem lesz más, mint készakarva létrehozott, mesterséges alkotás. Nem lesz valódi, bármennyire is szeretnénk, hogy az legyen.

 És itt jön a képbe ama teóriám, mely szerint az internet a maga korlátlan szabadságával nem más, mint a történelemhamisítás melegágya. Azon felhasználók, akiktől tudatlanságból, jóhiszeműségből, esetleg szándékolt tréfa célzatával ez a kép elindult, talán nem is sejtették az elején, milyen hullámot indítanak el. A kép ugyanis oly erősen hat az emberi érzelmekre, hogy józan eszünket félretéve, előzőleges utánajárás és informálódás nélkül, fenntartások teljes hiányában fogadjuk azt el, hogy amit látunk, az valaha ténylegesen megtörtént, a valóság egy elfeledett darabja. Szeretnénk, hogy valós legyen. Akarjuk.

 Furcsa dolog ez, hiszen jelen estben nem az orwelli disztópia, a létezett kommunista rezsim, az egykori náci diktatúra, vagy a hatalom bárminemű erőszakos formája generálja a hamis történelem köztudatba égését, hanem épp mi magunk, empátiánk és az abból fakadó megosztások segítségével. Saját igazságérzetünk és emberségünk a ludas. Elhisszük, hogy amit látunk, az valós, mert el akarjuk hinni azt, hogy képesek vagyunk legerősebb előítéleteinket félretéve segíteni a másikon, ha élet –halál kérdéséről van szó. Egyszóval azt, hogy az emberség, a morál és erkölcs legmagasabb formája a végsőkben úgyis győzedelmeskedni fog a gonosz felett.
 Nem állítom, hogy ez egyáltalán nem így van, sőt. Bízom benne, hogy ez a valóság. Pusztán arra szerettem volna rávilágítani, hogy mikor arra terelődik a szó, hogy fogadjunk mindent fenntartással, próbáljunk meg a szó szoros értelmében mindent fenntartással kezelni, ne csak azon hírfoszlányokat, információtöredékeket, melyek számunka negatív tartalommal bírnak.

 Páran most nyilván elégedetlenkednek, mondván: erős lenne néhány ignoráns internetfelhasználó véleményére alapozva modernkori történelemhamisítást kiáltani, hiszen egy-két kattintás, és az ember már meg is bizonyosodhat a valóságról. Ez való igaz! Azonban ne feledjük, a szándék, hogy eme pár kattintást elvégezzük, esetlegesen könyvtárakat, levéltárakat bújjunk, az információ egyre nagyobb fokú áradatában egyre kevésbé van jelen a legtöbbünkben. Minél inkább közelébe férkőzhetnénk a valóságnak, annál inkább leszünk egyre zárkózottabbak a nyakunkba ömlő adattengernek és haszontalan információnak köszönhetően. Szép és jó dolog az adatközlés azon magasfokú szabadsága melyet napjainkban tapasztalhatunk, ám egyre inkább úgy látom, hogy az információs horizont megnyílásával a kíváncsiság egyre alábbhagy, a határtalan szabadság érdeklődés helyett sokkal inkább érdektelenséget szül. Nem csoda persze, hiszen az emberi agy véges. Csak sajnos úgy tűnik, egyre inkább kizárjuk a tényszerű információt, és hagyatkozunk a szórakoztatáson alapuló, jóval könnyebben emészthető, tényeket javarészt nélkülöző  információhalmazok befogadására.

 Végezetül gondoljunk csak bele: Hány városi legenda terjed szájról szájra melyek esetében egyáltalán nem mérlegeljük, hogy puszta szóbeszédről, kreált, valótlan állításokon alapuló, tényként kezelt történetekről van szó, s mégis elhisszük, továbbadjuk őket? Hány reblog és újraposztolás kellhet ebből fakadóan ahhoz, hogy a hazugság, a manipulált igazság, a mai világban valósággá váljon? Menyi időbe telik, míg a nép kollektív tudata által végképp feledésbe merülnek a valós tények? Egyáltalán lehetséges ez? Egyszer talán kiderül, habár meglehet, addigra egyikőnk sem fog emlékezni arra, mit is neveztünk annak idején valóságnak. 

„...De hol létezett ez a tudás? Csak az ő agyában, az pedig szükség esetén könnyen megsemmisíthető. S ha mindenki elhitte a hazugságot, amelyet a Párt állított - ha minden írott emlék ugyanazt a mesét tartalmazta -, akkor a hazugság bevonult a történelembe, és igazsággá vált. (...) Semmi másra nincs szükség, csak arra, hogy szünet nélkül újra meg újra legyőzze az ember az emlékezetét. „Valóságszabályozásnak” nevezték ezt a módszert, újbeszélül: „duplagondol”-nak.”
(George Orwell: 1984)
források: 
http://www.ferris.edu/jimcrow/what.htm
http://www.snopes.com/photos/medical/klaner.asp

Az általam az írás elején emlegetett blogposztot megpróbáltam visszakeresni, sajnos sikertelenül. Az említett kép azonban történelmi fotográfiaként megtalálható az alábbi listákon (és még sok más egyéb helyen) is:
http://www.slideshare.net/guimera/rare-historical-photos-26913162 
http://www.sickchirpse.com/28-rare-dramatic-photos-history/3/ 
http://indulgd.com/photos-from-historys-most-dramatic-days/

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése