2014. márc. 15.

Napszám végeztével

Holtfáradtan estem a buszmegálló valaha átlátszó üveggel körbevett, mára csak széljárta és retektől ragacsos, fröccsöntött padjára. A kapát nekitámasztva a vaskeretnek hagytam pihenni; megfáradt ő is a hosszú műszak alatt, kijár egy kis nyugalom a fának, s a vasnak is. Hátizsákom mélyében kotorászva beleakadt a kezem a sörös doboz tükörsima hengerességébe. Minden gyönyörködés nélkül markoltam meg a hideg bádogot, s elővéve az olcsón minőségtelen italt gyorsan-lassan felbontottam, majd nagyot kortyolva nyugtáztam vele a napot. Eltelt. Végre!

Hátamat nekivetve a keretnek vártam a busz érkezését – volt még úgy háromnegyed órám, sikerült lekésni a korábbit. Lesz vagy fél tíz, mire ágyba kerülök.
Ekkor a jobb szemem földdel kibélelt sarkából mintha mozgást vettem volna észre, és ahogy arrafelé fordítottam a fejem, egy öltönyös alakot láttam mellém telepedni. Igazán friss mosolyt viselt, erős parfümszagot árasztott, s a semmittevők könnyed kedélyességével huppant le az intim szférámba, már-már bántóan közel. Nem ismertem, így csak egy félig elharapott biccentéssel üdvözöltem, mint cseppet sem szimpatikus leendő utazótársat, de fel sem vette tartózkodó magatartásom. Agresszív jókedvét rám villantva, harminckét csodásan ápolt fog formájában, rögtön bájcsevejt kezdeményezett:
-  Látom a földekről jött. Örül az ember, ha munkát kap manapság, nem igaz?
Mi a fene köze van hozzá? – gondoltam magamban, de nem akartam bátorítani a folytatásra, így inkább csak iszogattam a Rákóczit, fáradt némaságomban. De nem kellett biztatni, öngerjesztő magnószalag-formán tekeredett nyelvén tovább a maszlag:
-  Bezzeg a főnökök, meg a politikusok jól keresnek, légkondicionált irodáikban terpeszkednek! A munkásokat meg a lepukkant buszok hordják hajnalban robotolni, este meg haza a koszos kis lyukba, mert többre nem telik a semmi fizetésből.
Ki a rosseb ez az alak, hogy lyuknak nevezze az otthonomat? Pláne koszosnak! Nem is ismer, életemben nem láttam, és személyeskedik itt, mintha együtt őriznénk a disznót. Tény, hogy nem fényeskedik aranyozott peremű metlaki a konyhámban, a perzsaszőnyeg is elkerülte a cseppet sem diófa hajópadlót a nagyszobában, és a falak is elbírnának egy meszelést az idén – de ez az én dolgom. Ahogy azoknak is megvan a maguké, aki ellen ez itt uszítgat. Hagyjon már ezzel!
Nem is foglalkoztam a szájából fröcsögő, csimbókos mócsingokkal, valahogy lenyugtattam a bennem tajtékzó háborgást; talán ha falakba ütközik, elkussol. De ennek a csend, mint csataménnek a kürt szava, hallgatag mivoltomat beleegyező biztatásnak vélte, így egyre jobban belelkesülve folytatta propagandamonológját:
-  Nincsenek úgy jól a világ dolgai, ahogy a kormány intézi! A bűnösök köztünk járnak, röhögnek a markukba, zsigerelik a szegényeket, híznak a közvagyon dézsmálásából, a gyerekeik drága magániskolába járnak, többmilliós autókkal rohangálnak a kátyús utakon, amiből ők lopták ki az anyagot. Hol itt az igazság? Egyenlők vagyunk valamennyien, munkás testvérem, a törvény előtt, el kell számoltatni az oligarchákat, kapzsi népnyúzókat! Változásra van szükség ebben a kurva országban!
Remek. Máris a testvére lettem. Más se hiányzott így a nap végére, mint egy tetves politikai hittérítő káromkodásai! Mit gondol, hol érdekel engem a másé? Mi vagyok én, egy irigy, semmirekellő ingyenélő, akinek más dolga sincs, mint a másét akarni? Semmi közöm ezekhez az emberekhez, nem az én tisztem beleszólni.
Dohogtam csak magamban, s egyre kevésbé bírtam benn fojtani a szót, ki ne szakadjon ajkaim közül, esetleg a markomból, s kenje el a málé száját ennek a haszonlesőnek. De még tűrtem magam valahogy.
Közben valami ismerős érzés kerített hatalmába. Mintha hallottam volna ilyesmit már, valamikor. Láttam volna valahol a módszert. Aztán eszembe jutott Pelikán, a gátőr. Az ideológiailag képzetlen. A tök hülye. Akit győzködtek a nemzetközi helyzet fokozódásáról, a lét habos tortától való különbözőségével fárasztottak, tették ide, pakolták oda, angolpark, narancskutatás, miközben a Duna csak áradt...mint itt ebből a paliból a szó...ugyanaz, csak pepitában. Gurgulázott ajkain a jól betanult mocsok:
-  Mi az xy pártban önökért, önért dolgozunk. Számon kérjük a múltat azokon, akik tönkretették a létbiztonságot, mocsárba taposták az oktatást, a közbiztonságot lezüllesztették, helyrehozunk minden hibát, és egy szebb jövő felé vezetjük a népet, ahol mindenki annyit kap, amennyit megérdemel, tejjel fog folyni a méz, Kánaán lesz a Paradicsomban is, minden nap papsajt leszen és az élet másból sem fog állni, csak és kizárólag örömből, boldogságból...
-  Az asszonyt nem támasztanád fel, s a gyereket? – fakadtam ki.
Persze letegeztem, biztos, ami biztos, talán ez letöri a szarvát ennek a kétes szándékú, fattyú bikának. Láttam az arcán a belé fojtott szó okozta döbbenetet, s az értetlenségből sarjadzó némaságot kihasználva folytattam:
- Sőt! Akkor már anyámnak is visszaadhatnák a lábát, amit levitt a pesti gyors. Apámat meg leszoktathatnák a piáról, ne szopja le magát a sárga földig minden áldott nap! – fejeztem be a gondolatmenetet.
Ahogy sejtettem, nem tudott mit kezdeni a nyers szóval, s vergődő zavarában nyökögött, mint a felkészületlen diák a matematikavizsgán:
-  Mi nem...mármint...a társadalom érdekében dolgozunk, sajnos az ilyen...szóval az egyéni tragédiáját nem tudjuk megoldani. De jobbá tehetjük az életét, hogy a hétköznapokat boldogabban élhesse meg, a jobbító szándék vezérel minket a...
-  Anyádat vezette volna jobbító szándék, mikor nem kent le neked két hatalmasat az első hülyeségnél, ami elhagyta a szájad! – akasztottam meg, mielőtt még összeszedi magát. Egy kis agressziótól talán befejezi, gondoltam. De csak próbálkozott tovább...
-  Ne személyeskedjen, kérem! Én igazán csak az ön érdekben...
Ezen a ponton lett végérvényesen elegem. Hiába játszom én ennek a fafejűt, nem adja föl. Egye fene! Rágyújtottam a hazaútra tartogatott sodort cigarettára, s akkor jöjjön, aminek jönnie kell:
-  Nem. A saját önző érdekedben fárasztasz itt már több, mint fél órája. Ne játszd el, hogy a barátom akarsz lenni, ha fintorogsz, mikor a koszos körmeimre nézel! Nem érdekel semmi abból, amit összehordtál. Egyetlen vágyam van csupán, hogy hazaérjek végre, kimossam a földet minden testrészemből, ahová nem való, és elfeküdjek. Nyugodtan bízd rám, mire van szükségem, és keress magadnak más lábasjószágot, akit okíthatsz a szebb jövőre! Vezess más barmot fényes ösvényeiden a négyéves vásárra! Háromnapos csodának jöttél tán ide te is, nem? Vízből bort kotyvasztasz nekem, s ezer kosár halat a májkrémes kenyeremből. Ugyan! Neked és az asztaltársaságodnak is csak egy közelebbi hely kell a húsos fazékhoz, ami rajtam keresztül vezet, a szavazatom húzza oda nektek a kondért, adja kezetekbe az élet nagykanalát. Hát nem, barátom! Tőlem semmit sem fogsz kapni, legföljebb ennyit...
Azzal a kiürült világos behorpasztott pléhkaszniját félrehajítva lendületből szájon töröltem a díszhuszárt, hogy kiserkent az orra vére, összekente hófehéren illatozó, méregdrága talján ingét, s gazdájával együtt lefordult a színdarabunk kellékéül szolgáló műanyag padról a repedezett betonpadló gyom ette hátára.
A távolban feltűntek a közeledő Ikarusz álmosan sárgálló fénypontszemei. A jól végzett munka elégedettségével ragadtam meg a kapa fényesre fogdosott nyelét, mélyre szívtam az utolsó slukkokat a jóféle dohányból, miközben begurult elém az években harmincat, kilométerekben sokszázezret taposó gépszekér. Ahogy nyílt az ajtó, még jobb vállam fölött hátrapillantottam, nem-e akar mégis követni újdonsült cimborám. Ez a csupa jószándék, makulátlan jellemű szent. De ő már visszasunnyogott a helyére, s a buszmegálló melletti választási plakátról sandított le rám, szemrehányó pillantással, de töretlenül édelgő vigyorral azon a gusztustalan, petyhüdt képén. Ott is maradhatna, talán nem csinálna több galibát.
Becsapódott mögöttem a harmonikaajtó, döccenve indított a hazaútnak az autóbuszgyártás örökéletű remeke rózsás alkonypírban ringó testtel, koszos arcú ábrázatával billegetett hazafelé velem a hatalmas táblák közt tekergő, kátyúktól pikkelyes aszfaltkígyón. Én még hamarjában búcsút intettem a leszálló ködben hullámzó rögöknek. Holnapig.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése