2014. ápr. 14.

STIFLER ANDRÁS ÉS KÖNNYES KÁLMÁN EMLÉKEZETPOLITIKÁJA


Pár napja kaptam egy felhívást, hogy nézzem meg a Stifler András - Könnyes Kálmán beszélgetést az ATV oldalán. Alapvetően távol tartom magam a napi politikától, mert csak ideges leszek tőle, az emésztésemnek sem tesz jót, és gyakran el is szomorodom tőle. Emlékszem mikor végignéztem, ahogy az ország elsőszámú svábja Avas Henrik szétszedte a TV2 Mokkában Stifler urat, egész jókat kuncogtam magamban. De most örömmel konstatáltam, hogy kiderült Stifler úr a tökeit nem bezacskózva tartja az otthoni szekrényében.


Aki megnézte a videót, (http://www.atv.hu/videok/video-20140408-schiff) vagy olvasott róla cikkeket (mivel a csapból is ez folyik) tudja, hogy miről szólt ez a történet. Aki nem tudja, az nézze meg. Érdemes.
Dióhéjban arról van szó, hogy a beszélgetés során Stifler úr előrébb helyezte a jelen megoldandó problémáit, mint az általa „hisztinek” nevezett cirkuszt, amit az új II. világháborús emlékmű körül hajtanak egy ideje. Könnyes Kálmán retorikai nagy királyunk hamar ráizgult a fenti gondolatvirágra, és magából kikelve, az ATV bajnokaként személyes küzdelembe rántotta Stiflerünket. Stifler úr derekasan állta a sarat, és ha ötször nem mondta el mire gondol, akkor egyszer sem.

Ekkor találkoztam először azzal a kifejezéssel, hogy emlékezetpolitika. Ez a furcsa fogalmi mutáns nekem teljesen újként hatott. Stifler úr szerintem úgy érti ezt az emlékezetpolitikát, hogy a kollektív történelmi memóriát helyre kellene tenni, és nem túlhajtani a közéleti pöcegödörben, mint valami ügyeletes szarbojlert. Ez az emlékezet ugyanis amnéziás, ezen kívül torz is.

Könnyes persze fizetett és népszerű felbujtó. Ezt nem is vitatom el tőle. Rendesen kifacsarja bárki mondanivalóját, és nem szereti, ha nem azt mondják, amit ő gondol, vagyis gondoltatnak vele. Stiflerrel az a „baj”, hogy túl egyenes. A napi politikában nincs helye a hideg észnek. A napi politika úgy zajlik, mint a szurkolás. Mindenkinek van egy csapata, a szektorokból pedig a szotyoládé és a sör mellé, történelmi sercintések járnak.

Félelmetes, hogy ez az ország mennyire egy helyben jár. Mindenki sértett, és mindenkinek van egy aduja. Ez most éppen ez az emlékmű, ami már majdhogynem holokauszttagadás. Így aztán ha Stifler urat megfenyegetik, leköpik, lenácizzák, vagy akármit is csinálnak vele, legyen rá büszke, Könnyes Kálmán pedig üljön bele a saját ujjába és forogjon háromig.

 De most őszintén, ebben az egész ügyben ki a francot érdekel a holokauszt? Senkit. Itt válik az emlékezet politikává, és így jön világra ez a fattyú, az emlékezetpolitika. Egyszerű képlet ez. A nép kollektív tudata, sötét, egyszerű és büdös, mint egy rühes kutya ólja. Mivel a hideg és számító észnek teljesen híján van, mi másra lehet apellálni, ha nem az érzelmekre, és történelmi reflexekre? Mindig két érzelmi-értelmi túlzás van jelen a Fidesz-MSZP ellentéttől kezdve a holocaust szajkózásától és tagadásán át a harcos antifasiszta-náci szembenállásig. Normális világban ilyenek meg sem jelennek, mert akik ezekből az ellentétekből élnek, és ezekben az ellentétekben élnek, persze mind csak jót akarnak nekünk, meg tettvágytól fűtve szeretnék helyrerakni a kibillent világot, de nem veszik észre, hogy ebben az anomáliában ők maguk válaszanomáliák. És egyedül jár az, aki ezen túllép.
Visszatérve pedig, ebben a jelenetben Könnyes Kálmán Olga nagyszerűen képviselte ezt a kedves kis idealizmusba bujtatott érzelmi izgatást, Stifler úr pedig azt a fajta realizmust, ami nálunk régóta hiánycikk.

2014.04.10. 






0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése