2014. jún. 25.

FILOZÓFIAI KÍSÉRLET I. - AZ UGAR



„Néhány éjjelre padra, kőre,
adjatok immár fekhelyet.
Én nem vagyok jó gazda ökre,
se lány, se bolha, se beteg.

Mindnyájan alusztok időre,
enélkül én sem élhetek.
Hogyan kapok így új erőre,
hogy dolgozhassam veletek?”

József Attila: Néhány éjjelre padra, kőre (részlet)





Kemény sors a magyar alkotóé. Dobálózhatunk olyan földrajzi fogalmakkal, mint közép-kelet vagy más egyéb, de a sors nem földrajzi fogalom. Ellentétben a „gyűlölt Nyugattal”, valahogy erre mindig nehéz érvényesülni, bármilyen formában. Lehet az ember, író, zenész, költő, mesterhegesztő vagy éppen műtőssegéd is.
A magyar szellemtörténet nagy sikerei mindig megjelenésük (és teremtőik kimúlása) után jóval hozzák meg a munka gyümölcsét. Az Ugar már csak ilyen. Végtére is ezt a fajta zsenialitást és hozzáállást a levegőből szippantja magába az illető. Az Ugar viszont csak képességet és tehetséget ad, gyümölcsöt már nem nagyon. Egyébiránt érdekes kapcsolati reláció a Magyar Alkotóé és az Ugaré. Az Ugar tehetséget ad és képességet is, mintha meg akarná magát váltatni, miközben elszigetel mindentől. Ebből az elszigeteltségből fakadnak azok a koncepciók, amik elérik a ma csúcsnak kikiáltott Nyugat szintjét, de azt a Keletről jövő bájt nem lehet lemásolni vagy átadni. Példának okáért, megtanulhatok beszélni, de a szavak formálása nem tesz egyből szónokká. A tehetség, a képesség, és az elszigeteltség frusztrációt eredményez, a frusztráció pedig az Ugar egyediségének lecsapódását. A lecsapódás azonban általában értetlenségbe ütközik, rosszabb esetben pedig süket fülekre talál. Meg kell azonban érteni, hogy voltaképp az Ugar adja az Alkotónak azt, amitől ő alkotó lesz. Az alkotás pedig nem játék, vagy holmi szórakozás. Ez a sors pedig nyomon követhető a közterek neveitől egészen a mély undergroundig.
Kiváló példa erre Bartók Béla. Levelezéseiből kiderül, hogy a „pesti úri közönség”, kineveti munkáját mivel a parasztok hagyományos zenéjét mondjuk így „cikinek” tartják. Helyette a korra jellemző műzenéért rajonganak és úgy vélik, az igazi gyökereik abban találhatók. Bartókot később felfedezte magának az utókor. Az Allegro Barbaro-ról ódákat zengnek és nem egyféle feldolgozást is megért már. Azóta persze mi is büszkék vagyunk rá.
Újabb példa a Blind Myself, akik egyenesen az USA területére mentek, hogy kezdhessenek magukkal valamit. Igazán pedig akkor kezdték el itthon értékelni őket, miután hazatértek. De más vonalról ott a We Plants Are Happy Plants. Itthon senkinek sem kellett, amit csinált. Fogta magát és elment a „gyűlölt Nyugatra”. Azóta persze, hogy a mikutyánkkölyke.
Az érem másik oldalán viszont, pont a siker az, ami végez az Alkotóval. A VHK tömény zsenialitása arra elég volt, hogy meghódítsa a világot, de arra már nem, hogy hosszú távú megváltást nyújtson az Ugarnak. (Erről természetesen megoszlanak a vélemények)
A teljes elszigeteltség miatt halt meg Herpai Sándor is, aki az egyik legkiválóbb magyar dobos volt. Azt hittem, legalább egy tisztességes cikket lehoznak róla, ahol olvasható lesz a munkássága és minden érdeme. Ehelyett, egy sima nekrológot közöltek le, mintha csak a szomszéd özvegy Szabó néni hunyt volna el 93 évesen. De a teljes elszigeteltség miatt van az is, hogy egy olyan időtlen zseni, mint Cziránku Sándor Csepelen dolgozik házmesterként, és (egy interjúban olvastam) volt, hogy 5 évig nem nyúlt a gitárjához, mert haragudott rá, pedig olyan masszív, ősi, tiszta és intelligens lecsapódása az Ugarnak, mint a Barbaro zenéje kevés van és volt. De pontosan ez a belső ellentmondás az, ami még egy ilyen helyzetben is arra sarkallja az Alkotót, hogy alkosson.
Az érdemi alkotás mindig megbízás, főleg nálunk, egy öngyilkos küldetés, ami ritkán sül el igazán jól. Ez a vidék folytonos kisebbségi komplexusban szenved, amivel csak úgy tehet jót az Alkotó, ha a fülébe próbálja ordítani, hogy: Köszönöm!
Hiszen a teremtett művek mindegyike nem csak lecsapódás, hanem egyfajta hála kifejeződése is. Az idő próbáját kiálló alkotás legfőbb célja egy tisztán szellemi dolog korcsnak tűnő leképezése.
Ilyen értelemben a politikai célzattal készült alkotás nem művészet, hanem propaganda. Magyarországon jelenleg az volna kívánatos, ha a művészetet megtisztítanánk a politikától, vagy legalábbis különválasztanánk a propagandát a műtől. Félreértés ne essék! Nem egy újabb Laar pour lart irányzatról van itt szó, mert ha művészettel dolgozom a művészetért, akkor a cél csak a művészet maga lehet, ami pedig nem más, mint tiszta gyönyörködés, a gyönyör pedig a szellem alatt áll a rangsorban.
A leghíresebb áldozata a politika és a művészet összefonódásnak talán József Attila. Az a hisztis és sértődött költő, akinek a lecsapódásával nem tudtak mit kezdeni, és kétségbeesésében különböző politikai ideológiák felé fordult, ahol úgyszintén nem értették meg. Végül 32 évesen hunyt el, hogy aztán színházakat, köztereket, utcákat nevezzek el róla, hogy tananyag legyen a munkássága, hogy szobrokat emeljenek neki, és hogy beérjen a munkája.
Az Alkotó célja tehát, megfosztani ezt a szellemet az ideológiáktól és nézetektől, mert minden olyan mű, ami beáll egy ideológia mögé, és annak nevében cselekszik, egy újabb kezet tapaszt az Ugar fülére.
 Kemény sors a Magyar Alkotóé, de meg kell becsülni. Lényegében ez egy kitüntetés, amit azért kapott pont ő, mert a szomszéd Marika néni nem bírja el ennek a kitüntetésnek a terhét. Ilyen helyzetben pedig megalkudni, vagy restnek lenni a leghálátlanabb dolgok, amit az ember elkövethet. A kategóriákban való gondolkodás azoknak való, akik maguk is egy kategória részei. Az Alkotó kategóriák feletti, aki tökéletesen tisztában van azzal, hogy a kategória csak arra való, hogy bizonyos dolgokat a megfelelően felcímkézett fiókokban tárolhasson, méghozzá egészen egyszerű rendszerezési szempontok miatt, de semmiképp sem azért, hogy magát is elhelyezze benne. A kategória koporsófedél.
Az Alkotó sosem születik rossz korba. Mindig oda, és éppen akkor érkezik, mikor szükség van rá. Így már látjuk, hogy az Alkotó mindig csapdába esik, de hát mikor hágja meg a világot, ha nem akkor, és ott ahol éppen van?

2014.06.26.




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése