2014. júl. 6.

Meleg büszkeség 2014: Magyaros sajnálat

Sajnálat és szeretet
Hihetetlen írásmennyiség minden szellemi műhelyben, az egyik felén a sajtóbolygónak teljes düh és gyűlölködés, a másik felén pedig folytonos szeretet árad meleg honfitársaink felé. Miért?




Érthetetlen a gyűlölködés és a homoszexuálisokkal való örökös foglalkozás a düh oldalán. A düh tábora nagyrészt nemzeti érzelműnek vallja magát, a magyarság ennek a kompániának elsődleges és szent. Számomra csak az ezzel a probléma, hogy az erőszakos buzizás, tojásdobálás, lázongás egy ilyen rendezvényen távol áll a magyar néplélektől, mint Freddie Mercury-tól az AIDS-ellenszer.

Persze nem arról van itt szó, hogy bántani kell a kis Szűcs Botondot, mert tizenhat évesen kimegy dobálózni. Ez az ifjú korral járó hév minden jó emberben jelen volt valaha, a kis tinédzsereket ezért nem is kell bántani.
A baj azokkal van, akik harminc, negyven - horribile dictu - ötven, hatvan évesen ott tolonganak, köpködnek, majd mikor egy rothadt krumpli eltalál egy szánalmasan vonagló homoszexuálist, akkor orgazmus-szerű élményt élnek át.
Egy felnőtt magyar ember egyszerűen nem lehet ennyire beteglelkű. A magyar néplélek hanyatlásáról egy másik munka dolga lesz majd értekezni, de a magyarság pszichéjének romlása benne van minden ilyen cselekedetben.
Az egészséges lelkű, még nem romlott magyar ember, mikor a vonulgatásokról hall, humorizál, megvonja a vállát és majd maximum(!) sajnálja a melegeket. Sajnálja őket, mert ők nem részesülnek hihetetlen jó nőkészletünkből. Sajnálkozik, mert vannak olyan társai e földön, akik nem csettintenek, majd nem néznek össze cimborájukkal egy átlag feletti buja teremtést látva. Ez szomorú dolog, együtt érzünk, és nem fonnyasztott paradicsomhoz nyúlunk. 

Gyűlöletet éreznek a magukat ilyenkor kiélő teremtmények, és kimennek balhézni, mikor sokkal jobb dolguk is lehetne. (Sok gazdaságban kevés ám a munkás!)
Nem veszik észre, hogy az eseményt, a vonulgatást ők maguk nagyítják fel. Ha megvernek, megdobálnak, megaláznak pár meleg fiatalt, akkor mi lesz? Az újság másnap arról ír, az RTL Klub és a TV2 híreinek első bemondandó eseménye lesz, a Gay Pride meg kap egy jó kis reklámot. A magyar néplélek meg rothad.

Milyen érzés lehet csöcsvihar nélkül élni?
Azt gondoljátok dobálózós nemzettársaim, hogy a szabadságharcaink idején mindenki erőszakot akart? Hogy mindenki bécsi hivatalnokot akart lógatni? Azt gondoljátok, hogy egy szabadságharcos magyar ma fellógatna egy meleget, csak mert ő rózsaszín Bibliába törölte a maszatos péniszét? Mindig csak a történetek végét ismeritek, mindig csak a pusztítás meg a harc izgalmas számotokra.
A magyar néplélek viszont a kompromisszum felé irányítja minden esetben a testet, ahogyan azt történelmünk is bizonyítja. 1848-49 sem osztrákdarálással kezdődött, hanem egy elbukott kompromisszumkereséssel. 1956? Dettó.

(Egy esetben gurult be a magyar nagyon gyorsan, amikor I. Lipót arcával kezdték díszíteni a krajcárokat. Ekkor a becsületes magyar ember ábrázata a kakastaréj színét vette fel. Mentség: Ilyen arc láttán még a tibetiek is megnáczulnának.)

Hagyjátok már ezeket a szerencsétleneket. Észre fogjátok venni, hogy egy-két év múlva (feltéve, hogy megfogadjátok a tanácsom) senkit nem fog érdekelni a vonulgatás.
A vonulgatást támogatóknak meg nem is üzennék semmit. Akartam, mikor belefogtam ebbe a kis írásba, de aztán rájöttem, hogy kaptak ők már eleget, és még fognak is. (Remélem.)

                                                                                                     GBucó


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése