2014. aug. 12.

MŰANYAG PALACKBA ZÁRT KORSZELLEM

Pár napja történt, hogy a heti, elkerülhetetlenül szükséges bevásárlást rendeztem egy közeli hipermarket polcai között kacskaringózva. Csak a legfontosabb dolgokat szerettem volna a kosárba pakolni: néhány darab zsömlét, húsz deka felvágottat, pár doboz sört, egy kevés erőspaprikát, valamint néhány flakon szénsavmentes ásványvizet (Nem tehetek róla, bármennyire is sznob szokásnak tűnhet, sajnos képtelen vagyok meginni a rozsdás csövek hálózatán végigcsorgó, agyonklórozott lakótelepi csapvizet). A legolcsóbb és legjobb fajta palackozott víz után kutatva akadt meg a szemem egy meglehetősen túlárazott terméken, melynek ellenértéke már önmagában is kihozna egy rendes embert a béketűréséből, ám a java csak azután következett, hogy kíváncsiságtól vezérelve leemeltem a műanyag palackot a polcról. Mégis mi az, ami még csak egy széndioxiddal sem dúsított, egyszerű üveg vízben ilyen hajmeresztően sokba kerülhet? – álmélkodtam magamban. Egy pillanat alatt rá is döbbentem a titok nyitjára. A palack oldalát nézegetve találtam rá valami roppant érdekes dologra.

Az adalékanyagok, tartósítási eljárások és egyéb procedúrák sok nyelven történő feltüntetése mellet egy kínai szerencsesütik közhelyes igazságaihoz hasonlatos, roppant bölcs, az élet labirintusában irányt mutató, Marianna-árok mélységeivel vetekedni próbáló útravaló üzenet lapult meg, a szemfüles vásárlók azonban könnyen felfedezhették. Egészen pontosan már nem emlékszem hogyan hangzott, de valami nagyon aprólékosan kicicomázott giccsparádét képzeljenek el az élet rövidségével és fontosságával kapcsolatban, nem másnak, mint a méltán híres, okos gondolatokat bedugaszolhatatlan tűzhányóként felszínre okádó, prudens szerzőnek, Paulo Coelhonak a tollából.
Ezen a ponton gondoltam először arra, hogy mégsem vásárolok ásványvizet a délutánra.

Nem értem egyszerűen ugyanis, miért lehet erre bárkinek szüksége. Ténylegesen léteznek olyan emberek, akik a kisboltban párszáz forintért beszerzett, import ásványvizek flakonján keresik a Nirvánához vezető aranykövekkel végigrakott utat, és azt hiszik, holnaptól jobb lesz, hiszen Coelho papa megmutatta nekik a helyes irányt? Mit tenne ilyenkor leginkább Jézus? Nem tudom, csak azt, hogy most sokkal inkább valami olyasmire lenne szükségem, ami tocsog a cukortól, dőzsöl a tartósítószerben és roppant káros az egészségre. Önpusztításba hajszol, hogy már nyilvánosan keressük párszáz forintért vásárolt műanyag flakonokban a megváltást. Eddig ez csak afféle metaforaként működött. A palackozott víz és üdítők, mint a jövő, a fejlett Nyugat szimbólumai. Fiktív híd két világ között, ami idővel túlságosan valós lett, és most már nyíltan ezekben hiszünk, bennük keressük a lelki békét, a megváltást, a megvilágosodást, mit Sziddhárta a folyó mellett történő meditációban.

Továbbvándoroltam az üdítőitalokhoz, így esett meg, hogy a kezembe akadt egy üveg sötétszínű, piros címkés, szénsavas folyadék. Egy üveg kóla. Az említett üdítőitalra ragasztott matricát a biztonság kedvéért szintén körültekintően átvizsgáltam, nem lapul-e rajta is egészen véletlenül valami mély, erkölcsi mondanivaló, melytől azon nyomban fogom magam, jó útra térek, kolostorba vonulok, és soha többé meg sem fordul a fejemben hogy betegyem a lábam egy ehhez hasonló hipermarketbe és előre palackozott, piros címkével ellátott, instant cukorbetegséget vásároljak? Nem csalódtam elvárásaimban, ugyanis eme mindenféle káros anyagokkal teli ital címkéje sem volt mentes a vaktöltényes közhelyek bőszen történő puffogtatásától, mindössze annyiban különbözött a korábban megvizsgált ásványvizes flakontól, hogy „szépirodalmi” álbölcsességek helyet közismert popslágerek inspiráló sorait nyomtatták rájuk a szellemi táplálékra és aprópénzen megvásárolható egyediségre vágyó, szomjas proletárok legnagyobb örömére.
Ekkor döntöttem úgy, hogy ami sok az sok, maradok inkább a sörnél. Abban legalább nem csalódik az ember. Van benne tápérték és nem próbál mindenféle hülyeségekkel traktálni. Legrosszabb esetben is csak a szebb napokat megélt, kiégett Nagy Feró kacsingat ránk vissza a dobozról, magában alig hallhatóan mormolgatva, hogy „Azok a boldog, szép napok, ég veled….”, de ez már a kutyát sem érdekli úgysem.

 Na persze azonnal átfutott az agyamon, mennyire érdekes is lehetne, ha az üdítős palackokon látható üzenetekhez és dalszöveg-idézetekhez hasonlatos dolgok feltűnnének a kommersz szeszesitalok nem éppen bizalomgerjesztő csomagolásain is, így csalogatva magukhoz az önsajnálatba feledkező alkoholisták és szülői szigor ellen alkoholmámorosan lázongó tizenévesek mellett sokkal nagyobb, szélesebb, potenciális fogyasztórétegeket.
 Ha például egy flakon kólán simán elfér egy Punanny Massif (édes Istenem, fizikai fájdalmakkal jár leírni ezt az idióta nevet…) közhely, akkor egy kétliteres tablettásboron miért ne állhatna mondjuk egy-két kedélyes sor valamelyik magyar skinhead-, esetleg punkzenekar ivást éltető szösszenetéből?
Személy szerint sokkal szívesebben vásárolnám meg a flakon Bástya márkajelzéssel ellátott nedűt, ha mondjuk a Fegyelem zenekar Alkohol című opuszából díszelegne a csomagolásán egy-két emlékezetes sor. Mennyivel jobban csúszna a műanyag palackos sör, ha a címkéjén kiégett rocksztárok helyett egy kedélyes Egészséges Fejbőr idézet hirdetné a vedelés csodálatos mivoltát. „Megjön a drink a drink a drink , a sárga földig meg se állj!”.
Kommersz töményhez is gyakrabban nyúlnék, ha a Zivatar Előtti Fülledtség örökérvényű „De jó lesz, ha megjön majd a szesz, mindenki részeg lesz…” sora motiválna a fogyasztásra...

Egyébiránt egy ideje nem kizárólag italosüvegek oldalát csúfítják a Coelho és Beyoncé tengelyen mozgó művészektől kölcsönvett inspiráló idézetek, vagy épp a Coca Cola keresztneves kampányához hasonló, vevőcsalogató marhaságok. Tavaly megrökönyödve tapasztaltam például, hogy a reggelire vásárolt túrórudimra olyan eszement hülyeségeket nyomtattak a gyárban, mint például „összebújós” meg „birodalmi lépegetős”. Hát mégis mi a Jóisten ez, kérem!? A túrórudi az túrórudi. Lehet natúr, epres, mogyorós, barackos, na de mi a fene ez a baromság már?…
A legjobb ebben az egészben persze az, hogy a sok sekélyes, felületes fogyasztó meg rögtön bekajálja ezt a bárgyú marketingfogást, és nem tud ellenállni a neki tetsző, előre gyártott kedvesség megvásárlásának. Miután megtörtént a tranzakció, azután fotózkodik a megszerzett áruval, hogy bizonyos közösségi oldalakon, mikroblogokon, fotómegosztó alkalmazások tárhelyein közzé tegye az elkészült fényképet a hozzá hasonló életképtelenek legnagyobb örömére. Itt tartunk.

Ebben merül ki az egyéniség és a kreativitás. Ez a mai korszellem. Előre gyártott bölcsességek és hangulatok műanyagpalackok plasztik címkéjére nyomtatva, amiket ha akarunk, egy mozdulattal vághatunk is ki a kukába. Ezek gondolkodnak és beszélnek helyettünk. Gratulálok!
Stílusosan lehetett volna ezt a hetvenes-nyolcvanas években is csinálni. A boltok polcai roskadozhattak volna a Kádár János bölcsességeivel megfűszerezett gulyásleves-kockától, árulhattak volna palackozott esővizet Marx elvtárs Tőke című munkájából kiemelt emlékezetes sorokkal, vagy épp a Traubi és a Márka palackjain jelenhettek volna meg csodálatos mozgalmi dalok refrénjei, erősítve a vásárlókban annak tudatát, hogy innen bizony nincs tovább. Kész szerencse, hogy már nem abban a korban élünk. Eljutottunk odáig, hogy valakinek eszébe jusson az, hogy a korszellem propagálásán kőkemény profitot is lehet ám nagyon egyszerű módon kovácsolni.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése