2014. szept. 29.

AZ ÍR KÉRDÉST MEG KELL OLDANI

A kópiánizmus a hazai ír-punk tükrében


A U2 az punk
Szokás szerint jó pár év késéssel, de hozzánk is begyűrűzött a celtic-punk zenei műfaj. De mi van azokkal, akik skót szoknyában próbálják megélni a krumpli földjének alkoholgőzös kocsmamámorát? Miféle mítoszokból épül fel ez a műanyag világ? És mit tükröz ez vissza? Megoldásra fel! Az ír kérdést meg kell oldani!





Kérdés az identitáskérdés:

A gyökértelenség kézzelfogható tény hazánkban. Nem kell a szomszédba menni egy kis önmegtagadásért. Ha már saját identitásunk megtagadtuk (horribile dictu meg se fogtuk!), úgy gyártunk vagy keresünk magunknak újakat. Temérdek opció áll rendelkezésünkre, az apró szubkulturális identitásoktól kezdve egészen az ideológiákig.  A természetes nemzeti identitások közül viszont egyetlen sem emelkedett ki annyira mesterkélten és kifaragottan, mondhatni plasztikba öntve, mint az ír.
Egy olyan korszakban, ahol bűn annak lenni, amik egyébként vagyunk, természetes dolog, hogy mást kell (mert szükséges) magunkra húznunk. Az új identitásnak mindenképpen veszélytelennek és kedvesnek kell lennie. Gyakorlatilag minden negatív oldalát ki kell szűrni és amputálni kell. Ezzel születik meg az ír-mítosz is.
Az írekről mindenkinek a krumpli jut eszébe, a whisky, a kivándorlás, az érthetetlen beszéd, a szép tájak (bár egy nemzet földrajzi elhelyezkedése nem karakterbeli sajátosság), az alkoholizmus és a verekedés. Ezek nagy része vitathatatlanul negatív, ám megfelelően tálalva a verekedés, és az alkoholizmus egészen idilli formát nyer, mintha valami fantasztikusan életteli dolgok volnának. A magyar emberek pedig kimennek a fesztiválokra és kannás-mámorban próbálják megélni, teszem azt Zala megyei írségüket.   Számomra ez olyan, mintha a klasszikus szőrős talpú románozást vagy kutya szerbezést vagy zsidózást, cigányozást a romantikus giccs szintjére emelnénk.

Are you irsih or nyírish?

Az ír-punk lényegében ugyanaz mint a hazai nemzeti-rock jelenség csak az írek tudatosan vagy véletlenül kihagyták belőle például: az angol-gyűlöletet, az éhezést, az IRA-t, az UDA-t, a robbantásokat, és a Véres vasárnapot. Képzeljük el, milyen lenne, ha a Kárpátia ódát írna a zsíros kenyérről, és borospince himnuszokat zengenének, a legnagyobb dolog az életben pedig a szőlőhegy lenne, meg az őzpörkölt. Szerintem írek milliói imádnák a zenekart, és nyakra-főre alakulnának a hun-punk együttesek. Nyír-punk. Ez lenne a neve. A hazai tűzfészek Íregyháza lehetett.

Mítoszok:

Hónapok óta azon gondolkodom, mikor és hogyan került be a celtic-punkba a kalózidentitás, a rummal, a papagájjal, a gagyi kalappal és a szemtapasszal? És miért nem született még dal a skorbutról meg a savanyú káposztáról? Valaki kérem, írja meg ezeket nekem. Arra gondoltam, hogy bizonyosan éltek ír származású kalózok. Viszont Erdélyben is megjelentek a celtic-punk úttörői. Izgatottan várom, mikor jelenik meg Dublinban a The Mádéfalvá’s transylvanian-punk együttes dák kalózmítosz elemekkel!

Tükör:

Idehaza nagy mániánk, hogy mindennek meglegyen a magyar megfelelője. A magyar Nirvana\Motörhead = Tankcsapda, a magyar Rammstein = Rückwarts, a magyar Flogging Molly\ Dropkick Murphy’s = Paddy and the Rats\ Firkin etc..
Olcsó kópiákra épül a „popkultúra” és mindenki két pofára zabálja. Mára eljutottunk oda is, hogy a nagy magyarnak van kis magyar megfelelője is! nagy magyar = Tankcsapda >  kis magyar = Alcohol etc…
Lényegében így rendelik a vékonyabb pénztárcához a kópiák kópiáit. A nagy kópiákból viszont csak egyet-egyet bír el az ország. Ha már van nekünk magyar Dropkick Murphys meg Flogging Molly, akkor miért nem elég egyetlen kópia?  Értem én, hogy többen is meglátták, hogy ebből akár meg is lehet élni ráadásul talán kicsit élvezhető is, de van egy szint, amin a kópiák kópiái úgysem fognak átlépni mivel a főkópia már toplistás, és övé minden babér.
Ezért mindenkit szeretnék lebeszélni egy újabb ír-punk zenekar alapításáról, mert teljesen felesleges. Amúgy ha Flogging Mollyt akarok hallgatni, vagy Dropkick Murphyst, akkor hallgatom azokat. Erre a mondatra joggal legyinthetne az olvasó: „ Ez hülye! Hozzánk sosem jönnek el ezek a zenekarok, és ha mégis, iszonyatosan drága a belépő, és csak Pesten tudnánk megnézni őket.” És teljesen igaza lenne! Arról nem az olvasók és a hallgatók tehetnek, hogy Magyarországot általában körbelövik a külföldi fellépők vagy, hogy kizárólag Pesten lehet megnézni őket, de meg kell értenie, hogy pontosan az így keletkező hiány és vákuum az, ami legalizálja ezeknek a satnya másolatoknak a létét. Tökéletesen lemásolni valamit, precizitást és bizonyos szintű tehetséget (ami inkább szorgalom) igényel, de ezt már az ókorban is imitációnak (ma mímelésnek hívjuk) tartották. Egyelőre viszont nem marad más, mint a sztálinvárosi írek hunglish kiejtése, és remény hogy a várpalotai Cseri parkerdőben végre találunk egy druidát.


2014.09.26.





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése