2014. szept. 13.

HOVÁ LETTEK A HITLERBAJSZOK?

fotó: nephangja.blogspot.com
Sétálok a városban és megrökönyödve látom: minden egyes hirdetőtáblát elborítanak a jellegtelenebbnél jellegtelenebb, egyszerű nímandok arcképei. Kovács Józsik, Kis Pisták, Nagy Gézák és megannyi középszerű, ismeretlen, feledhető figura. Vigyorognak ránk a falakról, vasalt öltönyökben, kopaszodó fejbúbra fésült, pár szál hajjal és bizalmaskodó, veséig látó pillantásokkal követnek, bármerre is járunk. Na de hová lettek az egykor elmaradhatatlannak számító, klasszikus hitlerbajszok?

Régen minden jobb volt, mondhatnánk ismét. Nyolc, vagy akár csak négy évvel ezelőtt is az ilyen szerencsétlenek öncélúan szerte-szét ragasztgatott plakátjain már réges-rég díszelegtek a gondos polgárok által vastag, fekete alkoholos filctollal eszközölt módosítások, javítások és kiegészítések. Ha például K. András a földszint háromból úgy gondolta, hogy a kerületi képviselői címért induló korábbi iskolatársa, F. Béla egy hazug fráter (aki ráadásul még kövér is és arcberendezése cseppet sem nevezhető esztétikusnak), akkor az éj leple alatt a franciaágy puha öleléséből és az asszony sziklaszilárd szorításából kikommandózva, tettvágytól fűtve elindult a háztömb körül és lakótelepi igazságosztóhoz méltó módon eszközölt különböző beavatkozásokat az említett képviselőjelölt plakátokon díszelgő arcberendezésén egy fekete filctoll segítségével. A "Hazudik", "Pimasz fráter", "Ostoba alak", "Lopok, csalok, hazudok!" feliratok mellett megjelentek az obszcén kijelentések, nemi szervek stilizált ábrái, a letűnt korok önkényuralmi jelképei, valamint az örök aduásznak számító, elmaradhatatlan hitlerbajszok. Mára ez a hősies hozzáállás sajnos kiveszni látszik az emberekből. Mi lesz velünk így, hová tartunk, kérem szépen?

Az éj leple alatt gerillaakciókba kezdő telepi Zorrók eltűnése nyilván annak is betudható, hogy az egyre inkább elterjedt internetes kommunikációnak köszönhetően bárki szabadon fejtheti ki véleményét bármiféle politikai publikáció alatt, legyen az bármennyire irreleváns, ostoba marhaság, vagy érdektelen, közhelyes puffogás. Régen ilyen ugyebár nem volt. Voltak a véleményrovatokban megjelenő olvasói levelek, melyeket erőteljesen szortíroztak az adott sajtóorgánum illetékes szerkesztői, vagy voltak a betelefonálós műsorok, ahol egy-két rossz szó után szétkapcsolták a vonalat és a felháborodott választópolgár hőböröghetett tovább otthona jótékony magányában. Aki  ösztönös megnyilvánulásainak köszönhetően sehogy sem juttathatta el véleményét a nagyközönséghez, nos, az vagy kussolt, vagy puffogott tovább a szomszédnak a közértben, vagy amennyiben merészebb természet volt, abban az esetben maradt az utca. Most azonban mindenki jobban tud mindent a másiknál és ahol tud, ott megpróbál hangot is adni ennek, rá se bagózva arra, hogy az általa forradalminak hitt üzenet az esetek nagyobb részében nettó baromság, ami óriási valószínűséggel elkallódik az óriási, egyre növekvő információs zajban.

A plakátokra rajzolt faszokon legalább röhögtünk. A demokraták mellényein díszelgő horogkeresztek legalább megbotránkoztatóak voltak. Most meg mi maradt? Ez a felesleges okoskodás...

minden egyes hirdetőtáblát elborítanak a jellegtelenebbnél jellegtelenebb, egyszerű nímandok arcképei. Kovács Józsik, Kis Pisták, Nagy Gézák és megannyi középszerű, ismeretlen, feledhető figura. Vigyorognak ránk a falakról, vasalt öltönyökben, kopaszodó fejbúbra fésült, pár szál hajjal és bizalmaskodó, veséig látó pillantásokkal követnek, bármerre is járunk. A hitlerbajszok meg szépen, lassan eltűntek az utcákról. A névtelen kisemberek, felejthető senkik korát éljük.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése