2014. okt. 27.

Gyújtsátok fel az Ulpius-házat!

Minden porcikám ódzkodik a gondolattól is, hogy a hármas metróra szálljon. Az a féregjárat a nemezisem. Mindennapos keresztutam, ami azért jött lére, hogy megnehezítse az életem. 
illusztráció: dajkag
De várjunk csak! Annyi előnye azért van ám a dolognak, hogy hihetetlen beszélgetéseket csíphetek el rajta. Valamelyik este megint vért izzadtam a kukac gyomrában. Velem szemben ült egy fiatal pár, tele szerelemmel és jókedvvel. Már majdnem megirigyeltem őket mikor a nőnemű fél szóra nyitotta a száját:
- Igen. Ez az Ulpius-ház. – és rámutatott a felettem lévő plakátra - Nagyon jó könyveket adnak ki. Én szeretem őket. – ecsetelte szíve közepének -

Hirtelen nagyon ideges lettem. A boldog szerelmespárból egy csapásra undorító véglényekké váltak a fejemben. Nem a tudatlanságra haragszom. A tudatlanságból el lehet jutni a tudás felé. Az egy változtatható állapot. Az ember kevesebb már nem lesz. Gyakorlatilag nincs lejjebb. Az ízléstelenség viszont mindig felháborít. Ma már kevesen törekszenek arra, hogy ízlésük legyen. Megelégszenek azzal, amit eléjük tesznek. Két pofára zabálják a moslékot, ami mellé tablettákban adagolják az erőszakos, önérvényesítő tudatot, hogy nekik joguk van véleményt formálni. Ezután, természetszerű, hogy a tudatos ízléstelenség erőfölénybe kerül. Ízléstelen, mert nem törekszik a tartalomra, és tudatos azért, mert bátran kijelenti: Nincs időm, nincs energiám, nem értem, nekem ez túl elvont, vagyis elutasít mindent amitől: Több lehetne, okosabb, bölcsebb, szebb, következetesebb, szellemesebb, és emberibb. Ez a tudatos ízléstelenség és intellektuális meszesgödör az, ami egy olyan kiadót, mint az Ulpius-ház is életben tart.

Mikor először megjelentek a hirdetéseik még kíváncsian vártam mi sül ki ebből. A legelső, amire emlékszem az a Szepesi Niki-féle szexkönyv volt, ami érthetetlen módon, de lázba hozta a plebejus lelkeket. Először azt gondoltam, biztos most van itt az ideje robbanni a témával. Van ez így. Aztán jött a többi „alkotás” is szép sorjában.

A lerágott plasztik-legendák végre úgy érezték itt az idejük. A nép egyszerű gyermeke imádja azt a mocskot, amiben hőseik fürdenek. Imádják, mert ők nem hempereghetnek meg benne. Így aztán élvezettel szemlélik azt a sokszor állati szintet, amit ez az „irodalom” képvisel. Szepesi Niki lefeküdt egy rakás emberrel. Mitől történet ez? Manapság rengeteg ember kefél rengeteg emberrel, aztán mégsem ír róla könyvet. Most egyből előhúzhatnánk a „De ő egy híres ember”- kártyát, ezt viszont nem vagyok hajlandó elfogadni. Egy sportoló az elért eredményeiről írjon egy könyvet (ha már ír) és ne arról, hogy mekkora rántott húst csináltak a szülőcsatornájából.
Aztán itt ez a Majka könyv. Efölött sem tudok napirendre térni. Van egy szegény ember, aki hirtelen valami nagy figura lesz. Na és? Állítom a szomszéd Szabó Jani bácsi keményebb dolgokat élt meg ’56-ban meg annak előtte, aztán mégsem teríti ki a szennyest. Ezek az ún. önéletrajzi könyvek ugyanis átesnek a ló túloldalára. Ezek nem önéletrajzi könyvek, hanem betűhalmazokba foglalt szennyes teregetések. Úgy látszik, ma rengeteg pénzt lehet azzal keresni, hogy mutogatom a szaros alsógatyám. És egyik mögött sem látom az igazi teljesítményt, sem a testit, sem a szellemit.
Szepesi Niki úgy lépett be az „irodalmi” világba, hogy kiárusította a teste melegét. A Majka lehet, hogy csinált egy rakás klippet meg albumot, de ő ennek az üres kornak a terméke és semmi több. A nagy művészek életrajzai tényleg fordulatokban gazdagok, és olyan teljesítmény van mögöttük, amin az ember normális esetben vagy ámul, vagy példaképként tekint rájuk. Egy a teljesítmény igénye nélküli világban nem nagy kunszt a fentieket letenni az asztalra.

Ha viszont az idő távlatában kivetítem a dolgot, ez az egész hamar tönkre fog menni. Persze nem azért mert a buta néptömegek hirtelen az értékek felé fordítják maszatos arcaikat, hanem azért, mert egy ilyen apró országban, mint ez előbb-utóbb nem lesz több eladható történet.
Most éppen a Kelemen Anna szexkönyvét árulják.
- Mekkora sztori! Egy kurva, aki mindenkivel lefekszik!
-  Na, ezt majd viszik, mint a cukrot!

Így képzelem a beszélgetést azon az osztályon ahol a könyv kiadása mellett döntöttek. Vagyis elnézést, a könyvformátum kiadása mellett. Ezek nem könyvek. Egyáltalán milyen irodalmi kategóriába sorolhatók a fenti „művek”? Önéletrajzi regénynek nem nevezném, sci-finek sem, kalandregény, filozófiai mű? Zsebkönyv? Zsebhoki?
Szerkesztőségbeli kollegámmal arra jutottunk, hogy ez az ún. bestseller kategória. A bestseller eddigi meglátásaim szerint az a könyv, ami olyan fantasztikus élményt nyújt, hogy az emberek tonnaszámra viszik, mert mindenki magának akarja azt, ami benne van, azaz a tartalmat. Mára viszont eljutottunk oda, hogy egy már létező fogalom, amely egykor tartalommal bírt, a piaci sikeren kívül csak az ürességet, tehát a nagy nullát tudja felmutatni. Üres fejbe ürességet kell tölteni. A tehetségtelenség és pénz piedesztálra emelése fizikai formát nyer, mikor egy ilyen szennydarabot el lehet adni leakciózva 3799 Forintért!

Nem azokra az olvasókra haragszom, akik ezt megveszik. Értük haragszom, és az Ulpius-ház féle kiadókra haragszom, akik hozzájárulnak ehhez a brutális méretű szellemi kútmérgezéshez, amit ma ők kortárs irodalom címkével mernek ellátni. Az Ulpius-ház vezetői, ugyanis vagy ostobák, vagy ennyire romlottak. Kiadni egy szellemi terméket (vagy annak tartott szellemi terméket) a kezeink közül felelősség. Felelősség, mert az emberekhez jut el, akiket megszólít. Őket ez formálja, nem csak az iskola, a család, meg a napközis nevelő. Az írás viszont könnyebben ivódik be az emberbe, mint a szó, és mélyebben is ver gyökeret. Az, ami itt folyik, ahhoz hasonlatos, mintha megpróbálnék rákos daganatokat ültetni egészséges emberek szövetébe, és még pénzt is kérnék érte.


Mennyire fantasztikusan egyszerűen működik a pórnép lelke. Például itt van ez az 1=5 akció. A lényege, hogy egy könyvet fizetünk ki, és ötöt kapunk érte. Alatta ott díszeleg ez a mosolygós fiatalasszony, akiben semmi természetes sincs. Árad belőle a plasztik, és műanyaglét üressége. Az olvasni tudó ösztönlény pedig  ránéz, és azt látja:
Ez egy remek akció! Ez nekem megéri! És nézd! Milyen könnyed szórakozást ígér ez a csinos nő! Rohanok is a következő boltba!
Holott: Itt ez a természetellenes fiatal lány. 1=5. Gondolom, nem megy a biznisz. Az emberek viszont mindenképpen megveszik a rosszat, az ócskát, a silányt, ha az olcsó, hisz még ki tudja mire lesz jó? Innen üzenem a vezetőségnek, hogy ilyenkor nem akciókat kell csinálni, hanem lelkiismeretesen tönkre kell menni. Az lenne az igazi hőstett ebben a kultúrharcban. Esküszöm, még emlékművet is emelnék nekik, de csak gyurmából.

2014.10.22.

Timúr 

(Az írás címével ellentétben senkit nem szeretnénk valódi erőszak alkalmazására buzdítani, pusztán ún. "szellemi tüzelőanyag", tájékozottság és tudásszomj alkalmazására. - szerk.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése