2014. nov. 29.

A skandináv fekete ló

(anti)kultúr-pótlék

Ráhangolódás:

illusztráció: aRosseb
Nem kenyerem a színikritikus szakma, sem pedig a filmeket faló ízlésnevelők szerepe – vannak, akik ezt nálam sokkal jobban csinálják – ám most áldozatot hozok a zsurnalisztika oltárán. Úgyhogy ismeretlen vizeken evezek, s a szakmai foghíjak bizony ki fognak ütközni. Kicsit úgy is érzem magam, mint a túl sok rum nyakalásától bódult tengerész, aki rossz irányba kormányozza a teknőt, s most azt kérdezi magától: jó ez nekem? Hogy belevágok. Majd kiderül.
Elöljáróban még annyit, hogy senkit nem hibáztathatok az átélt borzalmakért, sőt! Peca barátom előre figyelmeztetett, és óvva intett, mondván jó messzire kerüljem el ezt az embert. Nos, keménynek és szilajnak éreztem magam, s dacosan úgy döntöttem, hiszem, ha látom. Meg is feneklettem. Zátonyom pedig nem más, mint az egekig magasztalt Lars von Trier.

Kikacsintás:

Submarino
Azoknak, akik csupán az elmúlt nagyjából tizenöt esztendő hollywoodi kasszasikereit ismernék, mint a filmipar gerincét, azoknak elárulom, hogy van bizony máshol is celluloid. Például pár évtizede odafönn északon, a dánoknál elindult egy mozgalom, mely dogma sorozatként vált ismertté. Úgy, ahogy ismertté. A dogmafilm lényege nagy vonalakban körülbelül, hogy arcpirosító társadalmi problémákat személyes és emberközeli nézőpontból, ridegen és nyersen ábrázol, a lehető legnomádabb technikai eszközökkel, dokumentumfilmszerű megjelenéssel. Persze azóta kinőtte magát, hisz alapvetően nagy ívben lesajnálta a filmes hagyományokat, így aztán a sajátjait is, és a későbbi alkotások már pofás vizuális világgal rendelkeznek. Célkeresztjében legfőképp a társadalmi tabuk állnak, azokat feszegeti nagy elánnal.
Tagadhatatlanul remek filmeket termelt ki magából ez a műfaj, sok kedvencem tartozik a dogmafilm kategóriába. Dániában ilyenek voltak pl.: Festen (Születésnap), Jagten (Vadászat), vagy a Submarino. 
This is England
Aztán Nagy-Britannia ködös táján is jó fészket talált a dogma, s megszülettek a szigetországi
unokatestvérek, mint a Tyrannosaurus, Room for Romeo Brass (Hol alszik Rómeó), a Black Mirror sorozat, és szerintem a This is England filmet és sorozatot is ide vehetem. De nem sorolom túl soká, nyálfejlesztésre megteszi ennyi is.
Csak úgy szoktam hívni őket, hogy agyonverős filmek, mert bizony az ilyesmire fogékonyak lelkét alaposan nyakon csapják.
S akkor most a kedvenc fordulatom következik: De…!


Fintorgás

De itt van ez a dán jóember, aki dogma műfajban utazik már jó rég, istenítik is rengetegen, különösen a művészlelkek…és nem értem. Már a felhajtást.
Be kell valljam: kettő darab filmjén bírtam magam átvergődni (míg Peca barátom négyig ment el, le a kalappal!), és kész, köszönöm, elég volt! Láttam, amit látnom kellett, hogy ne akarjak többet a von Trier-rel kezdeni. Felszínes volnék? Meglehet. Nem vagyok kritikus.

Első nekifutás: A nimfomániás.
Fordítottam a kronológián, gondoltam egy érettebbel kezdek, s az utolsó filmjeinek egyikét vettem elő. A Rammstein zenei aláfestésétől övezve elindul szépen a felvezetés, aztán már vagy 5 perc is eltelik, mikor már azon agyalok, hogy szépek ezek a vágóképek, de elég volt. Rétestészta-effektus a vásznon. Későbbre is maradjon, hé! Maradt…
Annyira rossz, nem is tudom, érdemes-e sok szót fecsérelni rá. Na csak a rend kedvéért: ez a nő, aki nimfomániás elmeséli egy idegen férfinak az életét, és megpróbálja meggyőzni, hogy mennyire rossz emberi lény is ő valójában. Az idegen ezt nem hiszi el.
Maszturbálnak a hat éves kislányok, megalázó a szüzesség elvesztése. Hűha. 3-szor pinába, 5-ször seggbe. Az idegen úr erre csak annyit mond, hogy ez a Fibonacci számsor része. De jó!
Horgászattal párhuzamot vonni a vonaton keféléssel kapcsolatban, ahol leszopni egy idegent (igen, mutatják, telibe!) a pergető csali. Édesapja halálakor pedig nedves lett a bugyija, már ha volt rajta, mert lefolyt a combján a nedű. És egyre több szex, lelki nyomor, pénisz és filozófia. Tömören ennyi ez a film. Vége persze nincs, mert megjelent azóta a folytatás.
Végig az járt a fejemben, hogy ez mennyire fölösleges! Sokkoló akar lenni, elborzasztani és felháborítani, de maga a téma annyira felszínes és sekélyes, nem beszélve az erőlködés izzadságáról, ami igencsak átüt az ingen. Hatásvadász, amitől tompa és unalmas. Lényegtelen film. Rossz.

Második nekifutás: Idióták
Azért megpróbáltam újra. Virtusból. A korábbi dogmafilmek Idioterne címmel ellátott darabját vettem elő, ami, meg kell hagyni, szintén rettenetesen rossz volt.
Röviden: pár okostojás, művész, orvos, stb. fogyatékosnak adja ki magát, ezzel keresve a saját és embertársai tűréshatárát. Cél: tisztelni a magukban rejlő idiótát. Felvállalni azt bárhol és bármikor. Persze van benne még „csavar”, de nem mondom meg. Nézze meg, aki akarja! Hehe.
Szóval a filozofáló művészlelkek áltudományt alkotnak az életről, amibe szépen bele is fulladnak. Egyetlen egy mondatnak volt értelme a másfél óra alatt, miszerint a kőkorban az idióták mind meghaltak, manapság idiótának lenni luxus. De ez sem mentette meg a filmet.
Nyáladzás, szőrös pinák, némi csöcsök, és a vége felé egy alapos gruppen-szex, valódi amatőr pornó stílusban. És újra nyáladzás.
Idioterne
Itt is ugyanabban hal el az egész: olyan erőltetetten akarja szembesíteni a nézőt, sokkolni és kiakasztani, hogy mű az egész. Hatásvadász, langymeleg kutyaszar, rossz színészekkel, rossz rendezővel. Mert ez a Trier egy rettenetesen rossz rendező. Ennyi.
Ja, majd’ elfelejtettem, pár éve megpróbálkoztam a Dogvillel, de fél óra után föladtam. Kísérleti színház a moziban. Elég erőtlen. Cseresznye a hab tetején.


Tanulság-féleség

Ennek az agyondicsért, vitatott és nagy hatású Lars von Triernek a filmjeit szépen el kell temetni! Mélyre. Nem kell ez a világnak! Én ezzel a pár sorral tudok hozzájárulni a gyászbeszédhez, s virág gyanánt maximum ánuszrózsát dobnék a koporsóra.
Amikor dogmára támad gusztusom, inkább megnézem újra a Dead man’s Shoes-t. És ha valaki megkérdené tőlem, ismerem-e ezt a dán förmedvényt, otthagyom a fenébe.

Filmkatalógus:

Dánia:

Britek:

Kerülendő:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése