2014. nov. 25.

Halalnihil


„…az univerzumot egyáltalán nem érdekli az, hogy ki, mivel, mit csinál ezen a kibaszott helyen!”


Prológus 

Ha lennének valódi szerkesztőségi megbeszélések a felmerülő cikktémákról és nem csak a neten zajlanának az egyeztetések, akkor valahogy így képzelném el ennek az írásnak az előtörténetét:

„-Oké, akkor ezt megbeszéltük… oh, jut eszembe… lenne még egy témánk… ki szeretne róla írni?

Egy 1 szavas papírfecni indul el az asztalon; egy kolléga döbbenettel, udvariasságot színlelve csúsztatja tovább, míg egy másik sürgetve löki arrébb, mintha pestises lenne… az asztalvégen ülve jobb híján én veszem kezembe azt… csupán ennyi szerepel rajta: Halalnihil. Szemöldökömet megemelve egy furcsa mosolyt erőltetek magamra és a többiekre nézek.

-Úgy gondoltuk neked kéne…

-Elvégre te vagy az egyetlen, aki szereti…

-Te vagy a kritikusunk…

-Neked van hozzá elég erőd, ehhez férfi kell.”

Bármennyire is megosztó a véleményünk a fent említett dologról, a szerkesztőségi tagok közt különféle vicces vagy egyéb kontextusokban valahogy mindig előjön, és ezáltal úgy néz ki, hogy megkerülhetetlen. A történet kezdetén Timúr írótársam bútorozatlan szobáját egy telepakolt kartondoboz ékesítette, ebben találtam rá egy kis fekete kazettára, abszolút minimalista dizájnnal.

"-Ez meg mi?

-Elviheted.

-De mi ez?

-Harsh-noise.

-Hmm.. én is csináltam egyszer poénból egy noise albumot…

-Nem érted…ez..ilyet még…. na figyelj…van ez a srác, aki olyan szövegeket üvölt egy mikrofonba, hogy a koncertjein megakarják verni miatta… és ebből, meg a gerjedésből áll az egész.

-Elviszem."

Túlzás lenne azt mondani, hogy szeretem a Halalnihilt, de mindenképpen hajlandó vagyok megkísérelni a megértését, és bizony nagyritkán egyfajta bűnös élvezetként helyet kap a lejátszóban. Az élő fellépésekről is hallottam cifra dolgokat, (lehet, hogy új GG Allin jár köztünk…) de cikkemet szeretném kizárólag a hanganyagokra kiélezni. Most pedig az a feladatom, hogy egy nagyon szélsőséges formációt mutassak be a laikusnak. 



Konfliktus

A Halalnihil egy egyszemélyes Harsh-noise/Power electronics/Extreme Spoken Word formáció. Ennek értelmében hangos zajokból, gerjedésekből és nyers torzított szövegből áll. Biztos vagyok benne, hogy az emberek jelentős többsége körülbelül 4 másodpercnyi értetlenkedés után egy „Mi ez a szar?”-ral le is tudja kapcsolatát a műfajjal és az előadóval. Ahogy Inhos az alkotó egy hozzászólásából kiderül, ő sem tartja zenének, sem művészetnek, hanem egyszerű, nyers, direkt tartalomnak. És ezzel a tartalommal gyakorlatilag el is érkeztünk a Halalnihil magjához, a szövegvilághoz, ami néha már-már egy sorozatgyilkos tudatalattijának nyelvén szól. Hogy is fogalmazzak… kibaszottul trágár, kurvára közönséges, és telibefossa a politikai korrektséget, a faji kérdéseket, a fogyatékosokat, az összes növény és állatfajt, a nemeket, a halálos betegségben szenvedőket, a szexualitást, az értékeket és úgy általában véve a teljes univerzumot. De teszi ezt olyan szinten, ami nekem már-már stilizált, mivel ez a perverz verbális gyűlöletáradat a töménysége miatt személytelenné válik. Én nem tudom azonosítani az előadót az elhangzottakkal, mert semleges marad. Az egyetlen célja, hogy olyan szavakat és szituációkat használjon, amelyek miatt az emberben düh, émelygés, gyűlölet vagy egyéb szélsőséges indulat keletkezik, és igyekszik olyan pártatlanul megsérteni a világon mindent, hogy kollektívan folyjék a fülekből a vér és a bélsár… lehetőleg szimultán.

A Halalnihilnél bármi megengedett. Félve írom le, de úgy érzem, hogy egy igazán nagyon szar nap után nagyritkán még kifejezetten szórakoztató, relaxáló is lehet. Ismerek olyan embereket, akik azért falják a horrorfilmeket, mert a képernyőre kivetülő erőszak és perverzió segíti őket abban, hogy ehhez viszonyítva bizonyosságot nyerjenek saját „normalitásukról”. Továbbá ha Jason legyakja a tinilányokat, akkor neki talán nem kell másnap vasvillára hányni a főnökét. Szerintem a Halalnihil is felfogható így, mint egy auditív ördögűzés.

Nem vagyok járatos a noise-szcénában. Fogalmam sincs, hogy ez milyen szinten van Magyarországon. Nem tudom, hogy van-e neki nívója, mérője, bármije… és azt sem tudom, hogy ez mennyire eredeti, és azzal is tisztában vagyok, hogy többen azt mondják, hogy ehhez nem szükséges teljesítmény. Talán az igazi teljesítmény ezt a tartalmat teljes mellszélességgel felvállalni, és kiállni mellette, akármilyen is. Erre biztos, hogy nem mindenki képes.

A formáció bandcamp oldalának első, 2013-mas lemezei („Eucharisztikus faszlyukbaszás”, „Férfiak, Nők és Gyerekek”, „Csak A Férgek Sírjanak”, „Angyalcsináló gennykirobbanás”)  még nem nélkülözik a szintetizátoros, mesterségesen generált zajokat és mivel a szövegek erősen torzítottak és sokszor nem tisztán kivehetőek, ezért többnyire szokványos noise lemezekről van szó. Aki fogékony a kísérleti elektronikára, az nem annyira lepődik még meg, de azért ide is becsúsznak már a szemöldökemelő beteges témák. A „The Hungarian Music” az alkotó szerint a leghangosabb magyar lemez címre pályázik; ez lehetséges, de a gyakorta károgó, metálkodóvá torzított hablatyoló, sipítozó vokál (néha már-már egy bemeszkalinozott Menő Manót, vagy egy metamfetamin függő Sebaj Tóbiást idéz) komolytalannak hat. Mindenesetre ez az album még a többihez képest is rettenetesen bünteti a fület, de néhol még dallamokat (!!!) is felfedezhet a figyelmes fül.

Gondolom eztán jött a gondolat, hogy tisztán és érthetően, lassan, artikulálva hangozzanak el a szövegek, amiknek ezáltal sokkal profánabb, arcba mászóan beteges „mondanivalója” lett. Idővel minden sallang lehull a produkciókról és elkezdődnek a bizarr, monoton monológok.

Az „Anyaszaggató” névre keresztelt album nyitányával (Magyar Anyukák) el is érkeztünk, ahhoz a szerzeményhez, amit szégyen vagy nem, én időnként meghallgatok egyfajta hangulatjavítóként. Ennél a lemeznél, ha túllépünk az eszközön már feltételezhető egy érdekesen előadott társadalomkritikus vélemény. Számról számra, lemezről lemezre haladva az ember elgondolkozik, hogy mennyire lehet hitvány, gonosz, gusztustalan és megvetendő egy szövegvilág. Valószínűleg Inhos is ezzel kísérletezik. A tényleges nyers beszélt szöveggel dolgozó lemezek azért is félelmetesek, mert a furcsa háttérzajok közt az ember csak reménykedhet, hogy két alpári szó között nem egy valódi fitymacsattogást hall. A formula nem sokat változik a későbbi lemezeken („Atya, fiú, szent lélek”, „Cigányorgazmus”, „Áldáscsokor”, „Rákos nők utolsó kívánságai”), a lényeg az égvilágon mindenkit (beleértve a hallgatót is) a legprimitívebb, legközönségesebb módon megsérteni.  
Legtöbbjük valóban a nyugalom megzavarására alkalmas, amennyiben valaki túl komolyan veszi, de például a „Magyar korcs” lemezen már én is tényleg csak kínomban röhögök. Habár valóban rengeteg állatbarát tartja többre kedvenceit embertársainál, s valószínűleg az ő ingerküszöbükre kíván hatni Inhos, de az album összefoglalása mégiscsak kimerül annyiban, hogy 5 perc alatt 4 kutya több liter ondóval lesz gazdagabb.

A legfrissebb lemez a „BudapeSTD” egészen kerek anyag lett a degenerált fiatal generációról, és a második track talán egyfajta szélsőségesebb fekete-humor szintjét is megüti a facebook-os utalással. Amennyiben ez az orálisan fixált verbális horror továbbgyűrűzne, én azt javasolnám, hogy a túl sok fasz (feltűnően többször hangzik el mint egy pina, vagy vagina) mellé beférhetne némileg több humor és társadalomkritika. De én aztán leszarom.  

Exodosz

Gondolom, az előadóval egyetemben én is kapom majd az ekét (az se lepne meg, ha egyenesen tőle), olyan formákban, mint például: „Jézusom, hogy lehet valaki akkora sznob, hogy még ezt a mocskot is meghallgatja” vagy „Mennyit fizettek, hogy reklámozd ezt a fost?”.

Nem támogatom, s el sem ítélem (magát a produktumot), éppen csak nem vagyok vele közömbös és tudomásul veszem, hogy van ilyen, és az emberi gyarlóságot nem lehet alábecsülni. Tőlem csupán egy kényes témájú cikket kértek, amit más talán elintéz két tőmondattal, de én adtam neki egy esélyt. Aztán könnyen lehet, hogy hülyeségeket beszélek. Mindenkinek jogában áll eldönteni.

Az egyetlen félelmem csupán az, hogy ha megvalósítható egy olyan hanghullám, ami meddőséget, elvetélést vagy rákot okoz, azt a Halalnihil idővel biztosan megtalálja.

Peca 

1 megjegyzés:

  1. Egy kevés kiegészítés:
    A project 2010 novemberében alakult, és az első hanganyagok 2011-ben lettek kiadva. Néhány digitálisan, néhány pedig kis példányszámú CDn, és kazettán. Továbbá 2012-ben is ki lett adva néhány anyag, ezen a bandcampes oldalon is fenn voltam ,de (egy időre) leszedtem őket... talán a legnagyobb indok nem is az, hogy nem annyira tetszenek, hanem az, hogy azt akarom, hogy ha valaki egyszer az oldalra téved, akkor inkább a 2014-es Extreme Spoken Word hangfelvételekkel találkozzon először. Ugyanis ezeket az újabb anyagokat találom a legdirektebb, valósabb tartalmakat magukba foglalóknak mindegyik közül.

    Teljes diszkográfia:
    http://www.discogs.com/artist/2159623-Halalnihil

    Facebook:
    https://www.facebook.com/Halalnihil?fref=ts

    Fizikai hanghordozó iránti érdeklődés - vannak anyagok, amik csak így érhetőek el: hnhn000000@gmail.com

    VálaszTörlés