2014. dec. 5.

A magyar, aki nem tud örülni... na, meg a Dárdai Pál!

Vannak egyének, akik napi minimalista rebelliójukat saját közösségük froclizásában, lenézésében, ad absurdum gyűlöletében élik meg. Úgy teszik ezt, mintha ők maguk a közösségnek egyáltalán nem képeznék részét, ilyenkor hanyag eleganciával hátradőlnek képzeletbeli felfújható matracukon és műfüstöt fújnak az egészséges magyar levegőbe. 


Bizonyára sokan találkozunk nap mint nap azokkal az emberekkel, akik perceket se bírnak ki anélkül, hogy ne kezdenének mondatokat úgy, hogy "Tipikusan magyar..." "Szar magyar..." "Rossz magyar beidegződések szerint..." etc. Ezek az emberek furcsán működnek, legfőbb tulajdonságuk, hogy semminek se tudnak örülni, vagy éppen nagy és elismerésre méltó dolgokat is indokolatlanul kicsinyítenek le. Ez alól kivétel, ha nekik egyáltalán semmi közük a sikerhez, vagy a jótetthez, ilyenkor valahogy megváltozik a határtalan, irracionális puffogásuk. Néhány példa következik szemléltetésképpen:

1. Egészséges ember: -Képzeld tegnap nyert a válogatottunk 1-0-ra, végre valami fantázia volt a futballunkban és szervezettség.
A magyar, aki nem tud örülni: -Jajj, haggyá' má'. A finneket bárki megveri 1-0-ra, a németek jobbak. Tipikusan magyar szokás ilyen részsikereknek örvendeni. 

2. Egészséges ember: -Láttad tegnap a német-észt meccset? 1-0 lett, ezen ment el a tippmixem.
A magyar, aki nem tud örülni: -Jajj, természetes, a németek ilyen rossz meccsen is tudnak nyerni. Tudod a németek tudják, hogy a fociban az eredmény számít, ellentétben a magyarokkal.

Ezen a két példán keresztül teljesen jól megvilágítható az ilyen ember végtelenül furcsa, már-már beteges szelleme. Ha hajléktalant lát az utcán helytelenül gondolkodó partnerünk, akkor azonnal jön a "hahaha, Magyarország jobban teljesít!" szöveg. Erre aztán egészségesen és empirikus módon gondolkodó embertársunk válaszul kifejti, hogy a Wall Street is tele van ám csövesekkel, persze erre már értetlen arckifejezés és modoroskodás a válasz vagy tématerelés kellemesebb vizekre. 

Egyszerűen még nem tudtam dűlőre jutni abban a kérdésben, hogy mi is lehet az efféle gondolkodásnak és ezeknek a kinyilatkoztatásoknak az oka. 
Talán így akarják kiélni ezek az egyének azt a féle közösséggel való periodikus szembemenést, ami feltételezhetően az emberi természet része? Vagy egyszerűen ez reprezentálja azt a féle magyar szellemi rezignáltságot, ami együtt jár 1867-el és Kádárral? 
Vagy túl sok sikeres történelmi, kulturális kép van elültetve az elménkben és egyik sem a miénk? Vagy csak nem látjuk saját sikeres képeinket? Túl sok terméket vásárolunk és egyik sem saját? Mi hat ilyen keményen az ország népének kollektív tudatalattijában?
Lehet, hogy mindegyik kérdésre igen a válasz, igazából ezek nem zárják ki egymást. Szomorú ez, kell egy egyértelmű válasz, hogy lehessen keverni a konyhában orvosságot.

Érdekesség, hogy valahogy mindig az ilyen szellemű fazonok szájából bukkan elő visszatérően az a gondolat, miszerint a magyar néplélek fő attribútuma a pesszimizmus, ezért nem visszük semmire és vagyunk örökké búskomorak. (Már akik. Jííííí!) Nos, pont ők azok, akik mindig előre vereséget látnak a magyar cselekmények start-pontjánál és még a szokatlanul reménykedő alakokat is belerángatják az örök vesztes nyugalmába. Biztosan voltak ilyen katonák az 1848-49-es szabadságharcban is, de valószínűleg pár jóvágású, termetes huszár az istállóban ronggyáverte őket, aztán vagy megjózanult, vagy emigrált a páciens.
Biztosan az mozog az ilyesfajta ember tudatalattijában, hogy kényelmes az esélytelenek nyugalma, ez a fajta gondolkodás a hasonló halandók szellemi ispotálya. (Ugye megegyezhetünk abban, hogy erre nekünk egyáltalán nincs szükségünk?)

Kétharmad

Amiért eszembe jutott ez az egész jelenség, ez a téma, ez a szomorú emberkép, annak az oka egy névvel röviden leírható: Dárdai Pál. Hosszú idő után van egy ember, aki mellett az egész futballszerető társadalom kiáll (ami elég sok embert jelent Magyarország esetében), még férfi emberek is lennének a feleségei, ha maradna a válogatott kispadján. Fiatal, vagány, maximalista tréner, erős karizmával és nem utolsó sorban szellemességgel megáldva. Ő az, aki válaszként simán odalöki az újságírónak: "Megkérdezem a feleségem..." Rá várt körülbelül '86 óta a futballkedvelő emberek nagy része, biztosak lehetünk benne, hogy ha ma népszavazás lenne, kétharmados parlamenti többséget szerezne egyedül. (Szavaztak is rá az önkormányzati választáson, elég frappánsan.)  Fontos sikereket ért el ez a fantasztikus sportember a kispadon a közelmúltban, s vele együtt tizenegy játékos, na meg persze mi, a szurkolók is. Erre megjelenik a magyar, aki nem tud örülni. Mindenki bulizik, amikor Dzsudzsák Balázs szabadrúgásból beb*ssza huszonöt méterről a románoknak (Csókolom!), mindenki őrjöng, amikor Gera Zoltán becsúsztatja a finn kapuba a sportszert (Puszi, puszi!), erre betoppan ez a perszóna, akit nem lát senki szívesen, mert tudja mindenki: Belerondít a szép, örömökkel teli képbe ez a fráter. Összemaszatolja Munkácsy életművét. Ő nem hiányzik senkinek.

Ez az ember az, aki egy világbajnok magyar nemzeti tizenegynek se örülne, akinek nem elég jók a világ legszebb női, neki nem elég ínycsiklandozó se a bográcsgulyás, se a Jókai-bableves, se a pacalpörkölt.
Számára maximum másodvonal a barackpálinka, a tokaji aszú, vagy az egri bikavér, a magyar irodalom szerinte huszadrangú (lehet, hogy nem is olvas), a történelmünk, hát, az meg neki marginális kérdés. Kardinális kérdésekbe egy magyar úgy sem szólhat bele.  
Vesztesnek lenni rossz szerinte, félreértelmez mindent, így azt hiszi, egy vesztes nép része. Szegény tudatlan.  Számára lehetséges, hogy semmi sem számít, csak szereti szubhumán módon felböffenteni: "Magyarnak lenni szar!"
Minden nap tragédia velük, de csak amíg Dugovics Titusz rájuk nem esik azokkal a török katonákkal. 


Én legalább tudom, milyen jó is magyarnak lenni, ezért cimboráimmal meglesem a világ legszebb nőit a teraszon és bontok egy bikavért. Újra. 


                                                                                                        GBucó

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése