2014. dec. 6.

"Ajánlott" irodalom: Bret Easton Ellis: Amerikai Psycho (1991)

Egy viszonylag ismert könyvről lesz szó, ami egyszerre beteges és lenyűgöző. A könyvből hollywoodi produkció készült, ez után nyerte el a mű a megérdemelt ismertségét, a filmről is érdemes természetesen pár mondatot pottyantani. 


Egy ismerősöm ajánlotta a regényt, a következőt mondta róla: "A film ehhez képest Disney-rajzfilm." Igaza volt, egy igazán durva gyilkosságokkal teletűzdelt történetről van szó. Patrick Bateman, a főszereplő egy érzelemmentes pszichopata, aki mindent megtesz, amit a fejébe vesz, persze ami felötlik a tudatában az embertelen és hányingerkeltő általában.
Olyan ember semmiképp se olvassa a könyvet, akinek idegrendszere gyenge és nem bírja a gyomra agyak megevését, meg azt, hogy mondjuk a főhősnek kedve szottyan örömlányokból kolbászt és fasírtot csinálni gyönyörű szép lakásának konyhájában.
A bestiális bűntetteket sokan öncélúnak tartják a regényben, jómagam a legkevésbé sem. A cselekménnyel együtt kell, hogy járjon az erőszak és az író ezzel az eszközzel erősen átüti az olvasó ingerküszöbét, bár a leírásoknál néha az ember azt érzi, hogy az író, Bret Easton Ellis maga is egy vadállat lehet, ha ilyeneket vet papírra. Az emberek ilyen mértékű megalázása, elpusztítása bármikor elférne bármelyik Halalnihil albumon és nem éreznénk gyengébbnek az eredeti szerzeményeknél, ráadásul Sade márki is valószínűleg megnyalta mind a tíz ujját a túlvilágon 1991-ben, mikor először lapozgatta a pokolban a francia nyelvű kiadást. (Bizonyára akad olyan ember, aki élvezettel olvas/néz kemény, egyeseket öklendezésre késztető dolgokat. Én ezek közé tartozom, néha azért mégis furcsán éreztem magam. Ilyenkor megnyugszik az ember. "Van nálam is betegebb"  - hallatszik az önnyugtatgatás...)
A könyv körülbelül az első száz-kétszáz oldalon még nem ecsetel erőszakos tetteket. A könyv első fele leírja a világot és a karaktereket, akik tulajdonképpen "nem léteznek". Felvázolja az író a lényeget. Ez a világ a mi világunk és ezek a karakterek mind embertelenek. Patrick Bateman életének szokásos rituáléi peregnek eközben a lapokon, a reggeli "jajjdeszépférfi vagyok és igényes" szertartásoktól a bulizásig meg az ebédekig, vecsernyékig. Mindent normálisan és a társadalom elvárásainak megfelelően tesz ez a yuppie, csak éppen sorozatgyilkos és beteges gondolatai vannak. (Amiket nyomon követhetünk szerencsére végig!)
A kapitalista logikát végig viszi százszázalékosan egy karakterben Ellis, ez teszi társadalomkritikává az egészet. A kapitalizmus lelketlen és csak számokban valamint márkajelzésekben gondolkodik. Patrick, felszínes pszichopatánk pedig minden egyes márkajelzést megnevez és minden egyes elfogyasztandó ételt, hogy jelezze: Annyit érsz amennyid van. (Lázár János? Te vagy az?) Hasonló leírások tömkelege található a lapokon:



"Price idegesnek látszik, nekem azonban semmi kedvem megkérdezni tőle, hogy mi a baj. Canali Milanótól származó vászonöltönyt visel, Ike Behar tervezte pamutinget, hozzá Bill Blass nyakkendőt és fémsapkás orrú fűzős cipőt, amit nyilván a Brooks Brothersnál vásárolt. Én könnyű vászonöltönyben vagyok, bő szárú nadrágban, pamutingben, pöttyös selyem nyakkendőben (az egész a Valentino Couture kollekciójából való), és fémsapkás orrú, lyuggatott fejű bőrcipőben Allen-Edmondstól."

Mindenki csak státusszimbólumokból áll, mindenki tökéletes az egész Wall Street bolygón, ezért mindenki mindenkivel mindenkit összetéveszt. Ez Bateman egyes cselekményeit nagyon szépen elősegíti, például Paul Owen számára Patrick Bateman Marcus Halberstramnek látszik, ennek következményei lesznek. Persze Patrick is összetéveszt mindenkit mindenkivel és ez igazán vicces árnyalatot ad a történetnek. Ez a világ erősen hímsoviniszta, a nők mint tárgyak szerepelnek a cselekményben, a nők maguk is státusszimbólumok. Tehát ha van egy Marika nevű barátnőd, akkor az ebben a világban felér egy Rolex karórával, se többet nem ér, se kevesebbet. (Lehet, hogy a nőknek nehezebb vállalkozás végigolvasni az egészet, mert ijesztő módon gyalázza meg a kedves címszereplő a gyengébbik nemet.)
Patrick Bateman teljesen jól eléldegél ebben a világban, viszont roppant frusztrált, ráadásul pszichopata. Egy-két monológjából sejthetjük csak mit miért tesz, és számomra a katarzis, mikor filozofálgat sírva miközben fehérnépekből csinál ételt. 
Patrick nem hisz semmilyen egyetemes értékben, minden amit tesz egy érték nélküli lélek teszi. Ledöntött magában minden morált és nem emel újabb erkölcsi falakat maga köré. Amit maga köré emel, az csupán egy felszín és ő maga is kijelenti "valójában én nem létezem." Minden érték lerombolódott és nem kerülnek az értékek helyére új értékek. 


"Később pedig egyszer csak megsavanyodik számban az addigi morbid élvezet íze, és keservesen siratom magam, de nem lelek vigaszra, s így panaszkodom zokogva: – Én csak azt akarom, hogy szeressenek – közben pedig elátkozom a világot meg mindent, amire szüleim és tanáraim tanítottak: az elveket, az értékeket, az erkölcsöt, a kompromisszumokat, a tudást, az egységet, az imát – mert minderről kiderült, hogy tévedés csupán és céltalan. Végső soron egyet jelent csak mind: vagy megtörsz, vagy megdöglesz. Magam elé képzelem kifejezéstelen arcomat s a számból jövő testetlen hangot: Rettenetes időket élünk. Közben már kis férgek járják az emberhúskolbászt, a számból kicsurgó nyál lecsöppen rájuk, és én még mindig képtelen vagyok eldönteni, hogy vajon jól csinálom-e, amit csinálok, mivel egyrészt ráz a sírás, és alig látok a könnyeimtől, másrészt pedig tulajdonképpen soha életemben nem főztem még."


Minden olvasó kérdése a könyvel kapcsolatosan az, hogy valóban megtette-e Patrick Bateman ezeket az iszonyatos cselekedeteket. Szerintem akinek ez a fő kérdése, az egyszerűen rossz kérdést tesz fel, ugyanis igazából ez tökmindegy. Szellemileg olyan állapotban van a főhős végig, mint aki ezeket megcselekedte, a gondolkodása egy percig sem változik. A pszichopata gyilkosságok nélkül is pszichopata marad. Nem minden pszichopata gyilkos.
(Néha a könyvben az érződik, hogy Patricknek doxazmái (téveszméi) vannak, ez erősen utal arra, hogy skizofrén.) 


Patrick Bateman az Amerikai Psycho, Mr. Kapitalizmus, és ha következetesen végiggondoljuk logikáját, akkor tulajdonképpen helyesen cselekszik puszilgatni való főhősünk. Az erősebb kutya talál nőstény ebre, tartja a mondás. Ez a logika a kapitalizmus logikája, a céges logika, mindenféle emberi érzéstől mentes. Ha gazdaságunkat emberségre alapozzunk akkor a szabadversenyes, laissez-faire vadkapitalizmus lehetetlen vállalkozás. De van nekünk elég pszichopatánk a bolygón és ezért minden megvalósítható. Mit ér a morál, ha van elég pénzed? (Motorosfűrészed? Baltád? Szögbelövő pisztolyod?)

A könyv sötét és embertelen hangulatát roppant szellemesen és meglepően ellensúlyozza Ellis. Mégpedig úgy, hogy konkrétan albumkritikák vannak a regényben, ezek a kritikák külön fejezetek. Tapsot érdemel, mikor jön egy Whitney Houston című fejezet, majd jön a következő rész, mikor különös kegyetlenséggel elbánik valakivel az üzletember. A könyv erénye továbbá, hogy E/1-ben íródott, így több mint ötszáz oldalon keresztül olvashatjuk, hogyan is gondolkodik egy pszichopata. Számomra az elsődleges motiváció arra, hogy hozzákezdjek a könyvhöz, az ilyesfajta megközelítés volt. Sajnos a végére már azonosultam is a főhőssel, álmaimban úgy "narráltam" az eseményeket, mint ő maga.
Mr. Kapitalizmus
A könyvben amit kellemetlennek éreztem, hogy a sok leírás miatt sokszor átment ásításba az érdeklődésem, mert amikor már huszadszor kapom meg, hogy Luis Carruthers milyen ruhákban flangál, az nem túl izgalmas. Szerencsére az író mindig időben elvágta ezeket az öltözékleírásokat, ezért simán olvasható maradt a könyv.

Egész jó filmet sikerült csinálni a regényből, de a hollywoodi alkotás erősen redukált mindent, ami a kötetben megtalálható. A mozgókép minden jelenete az iromány húsz-harminc százalékát valósította meg. Maga az írásmű ilyen mértékű leegyszerűsítés nélkül nem válhatott volna vizuális élménnyé, ezért teljes mértékben érthető, hogy a produkció olyan lett, amilyen. Christian Bale-nek csók a játékáért, legalább minden ember arcot rendel innentől a gátlástalan pszichopata üzletember képéhez.

Akinek nem bírja a gyomra a durva erőszakot és aki nem szereti a sok leírást, az valószínűleg az első durvább cselekménynél becsukja a könyvet. Én is majdnem így tettem, főleg azért, mert előtte ha jól emlékszem valamelyik Kosztolányi kötetet olvastam másodszor és túl nagy volt a kontraszt. Végül nem csuktam be és végső soron nem bántam meg. Ajánlott olvasmány.  7/10


                                                                                    GBucó


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése