2014. dec. 12.

Bazseva - Timúr heti hangajánlata #04. A Morphine

Szereti a jazzt, de hülyét kap a virgázástól? Vonzódik az elegáns vagánysághoz? Őszi esőn lesben áll az ablak előtt, hátha betér a konyhaablakon át a szerelem? Ha Ön csak egy kérdésre is igennel válaszolt, úgy a Morphine-t Magának találták ki! Füleljen hát!

A Morphine-nal véletlenül találkoztam az interneten. Az egészben a „slide bass” kifejezés fogott meg. Azonnal rá kellett cuppanjak. Talán a szomorúság tette vagy tényleg gejl a lelkem, de a Saddest Song beleült a fülembe. Ez után már nem volt megállás, utánuk kellett nézzek.

A Morphine 1989-ben alakult az Államokban. Elődje a Treat Her Right nevű formáció, amely (mint azt a mellékelt link is mutatja) füstös alter-bluest játszott, nem is rosszul. Mark Sandman személye az, ami a leginkább összeköti a két zenekart, érdemes tehát mélyen belebonyolódva tanulmányozni ennek a furcsa cigarettacsikk-költőnek a munkásságát.



A Morphine-ban az a fantasztikus, hogy egy minimalista felállással sikerül egész zenekarként működniük. Mark Sandman egy kéthúros basszusgitáron alkalmazza az ún. slide technikát, Jerome Deupree, és Billy Conway finoman, de játékosan bánik az ütős hangszerekkel, Dana Colley pedig akár egyszerre két szaxofonon is játszik.
A basszusgitár vagányan dörmög az előtérben, kitöltve a gitár helyét is. A slide-nak köszönhetően pedig olyan folyékonnyá teszi a hangzást, mintha tényleg szétcsúszva ülnénk egy romkocsmában, ölünkben egy aznapra totális ösztönlénnyé vált bölcsészpicsával. A dob feszes, visszafogott, és nem monoton, hanem repetitív. A szaxofon nem riad vissza az effektektől sem, ha kell sír, ha kell csöpög, ha kell elsöprő eleganciával, vagy éppen szertelenséggel fújja le az arcunkról a húst. A dalok általában sötét szerelmi vallomások, hamutálszagú udvarlások, vagy éppen dekkszagú jelentések arról, milyen is az, ha az embert nem érti a világ, de van itt öregség, és elmúlás is. Tisztára, mint az Irodalmi szöveggyűjteményben!  Amolyan alanyi költészet ez.


A Good című lemez 1992-ben látott napvilágot. A címadó Good elég gud! A The Saddest Song, tényleg az egyik legszomorúbb nóta a világon. Az alap basszusmotívum remegése kocsonyás sírásra emlékeztet. A párhuzamos szaxofon betét pedig egészen nyomasztóvá teszi az egyébként szívszorító szerzeményt. Rögtön utána Santana is beint egy pillanatra.  Miután leköptük a feleségünket mindenképpen hallgattassuk meg vele egy pohár whisky kíséretében.
A Claire és a Have a Lucky Day csendes romantikája után, a You Speak My Language igazán nyomatós rock számmá növi ki magát a pattogó tamokkal, a torzított basszussal (itt-ott billentyű betétekkel), és az újból feltűnő duplaszaxofon sávnak köszönhetően. A You look like rain, nincs rá jobb kifejezés, igazi kúrós zene. Ha kiejtett szavak nélkül szeretnénk, közösülés közben udvarolni egy nőnemű cserediáknak, az aktus előtt mindenképpen tegyük be a lejátszónkba.
A Test Tube Baby olyasmi, mintha egy hillbilly paraszt beleszabadult volna egy néger jazz zenészbe, aki egy ipartelepen látta meg a Napot. Halk csűrdöngölésre invitál a Morphine, olyan táncra, ahol a lehető legnagyobb szertelenséggel és egyben a legfinomabb módon kell, hogy földhöz verjük a talpunk.
Az I Know You egy két felvonásos mű, melynek első része teljes egészében instrumentális. Olyan nyitott darab, amiből sugárzik a két ember közötti nyitás, feloldozás, és feloldás. Sandmanék felett felhőtlen az ég! A második rész inkább dühös merengésre emlékeztet, ahol költőnk azért csalódott, mert rájött, hogy a babája ugyanolyan, mint ő. Az így keletkezett belső ellentmondást nem sikerül feloldani a második fázis alatt, de nem is cél. Úgy érzem, itt egy érzésből fakadó hangulatot akartak megjeleníteni az urak, azt az állapotot, mikor képtelen vagyunk arra, hogy őszintén vádoljuk a másikat a közöst ért sérelmekért, mivel legalább akkora bakot lőttünk, mint a nejünk.





A másik kedvenc lemezem az 1993-as Cure for Pain. Ezen az anyagon keményebbek lettek a srácok. Mintha leszállt volna a heréjük, és válltöméses zakókban markolgatnánk a tökeiket az ELTE BTK aulájában (már ha van ilyen). A finoman nyitó Dawna után itt van a legsúlyosabb szám az egész lemezen. A Buena a Thursday finomított változata. Ha odaérünk, majd rájöttök ti is! Az All Wrong dinamizmusa mindig magával ragad. Nagyon mozog ez a szám, leginkább a sikláshoz hasonlatos. Kifejezetten izgalmas a dobtéma, a közepén pedig az agyoneffektezett szaxofonszóló alá olyan basszust tett Mr. Sandman, hogy attól garantáltan végig folyik az ember lábán a kéj.
Most meg lehet kövezni nyugodtan, de az In Spite of Me szerintem egy zseniális szerzemény. Kakukktojás már a hangszerek szempontjából is! A hangulata pedig kivételesen egészen fényes és nyílt. Azt hiszem valakinek a kezébe adta a szívét az illetékes. Tessék leellenőrizni!
A Thursday-t hallgatva (bár távol álljon tőlem) simán elkapnám a szomszéd barátnőjét a szeme láttára, aztán elnyomnám a homlokán a csikket, és bontanék egy kőbányait. Tökös, szövetkabátos heroizmus, morgó basszustételekkel, tele szexszel és szaxorkánnal.
A Cure for Pain-t leginkább az idegösszeomlás utáni napokra ajánlanám. Statikus feloldódást nyújt abban az állapotban, mikor a fájdalom azért múlt el, mert már elviselhetetlenné vált. A pillanatbékesség hangképe ez.
Ajánlatom végére személyes kedvencemet a Mary Won’t You Call My Name-t tartogattam! Ez egy iszonyú lendületes himnusz arról a pontról mikor már minden mindegy. Nincs lejjebb! Lőjetek a mellemre! Te is szívem szottya! A stúdió verzió se rossz, ott is szakít a szaxofon, ahogy kell, de egy franciaországi koncertfelvétel az, ami igazán átadja ennek a gyöngyszemnek az erejét. Szétcsúszva csak erre ajánlatos őrjöngeni egy garzonban!

Egyébiránt diszkográfiájuk többi része is kiváló! Az 1995-ös Yes ugyan már nem olyan érdekes számomra, de a Honey White miatt  érdemes belefülelni! Sandman korai és tragikus (ám egyben szép) halála miatt a zenekar 1999-ben feloszlott. Mazsolázzatok nyugodtan a hagyatékában! Akinek ezek után sem jön be ez a leheletfinom kocsmaromantika az hallgasson Ekszplojtedet a Blaha Lujza téren, az a neki való!


Lemezek:

Good -1992
Cure for Pain -1993
Yes -1995 
Like Swimming -1997
The Night - 2000




2014.12.13.





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése