2014. dec. 12.

Nemzeti agyhúgykő


 avagy Kocsis Máté, a kretenizmus tökéletes iskolapéldája


Mi, itt a Reakció szerkesztőségén belül (ha beszélhetek a többiek nevében is), úgy általánosságban véve megpróbáljuk olyannyira távol tartani magunkat az aktuális belpolitikai helyzettől, amennyire az csak lehetséges. Nyilván nem hátrálunk meg abban az esetben, ha egy-két bársonyszékben terpeszkedő, túlfizetett gipszjakab froclizása a cél, ellenben úgy érezzük, a politikai elemzés, illetve az egyik nap még felkapott, másik nap már feledésbe is merült rémhírek túlbeszélése egyáltalán nem a mi feladataink közé kellene, hogy tartozzon. Jelen esetben azonban szeretnék kivételt tenni, és már most felhívnám az átlag Reakció-olvasó figyelmét arra, hogy ami a továbbiak során következik, az a megszokottnál talán kevésbé konzervatív, úgymond unortodox tartalom. 


A következő sorokat minimális mennyiségű hasis hatása alatt gépelem. Nagyjából 0,25 gramm lehet, jóval azalatt a határ alatt van tehát , amiért a rendőr az utcán birtoklás miatt például elvihetne. Egy ismerős sózta rám még anno, én meg elraktam egy doboz mélyére, hánykolódott oda-vissza, kibírt egy költözést, és most elérkezettnek láttam az időt arra, hogy pipába tömjem és berobbantsam szervezetembe. Hogy miért? A téma kényes, ámbár talán már nem is annyira aktuális, tekintve hogy hét elején (talán már múlthét végén is) ettől volt hangos a legtöbb magyar sajtóorgánum,erről zajlott a félinformált piaci közbeszéd, erről folyt a kocsmai filozofálgatás, valamint erre gerjedt az online népművészek legnagyobb hányada.  Na de ne rohanjunk még ennyire előre. 

A témában járatlan olvasóinknak elmondanám, hogy a hasis kannabiszszármazék, a kender gyantájából készítik, így nagyjából ugyanaz a hatása, mintha hasonló mennyiségű füvet szívtam volna. A hasis fizikai függőséget nem okoz, hosszútávon pszichés addikció nyilván kialakulhat, ellenben a rendszeres pálinkafogyasztás és dohányzás csakugyan kellemetlen következményekkel járhat. Szóval nem kell semmi filmbeillően brutális benarkózásra gondolni, nem injekcióztam a vénámba heroint, nem szippantottam semmiféle fehér port, és még csak egy pohár whiskyt sem hajtottam fel, egyszerűen csak néhány szippantás a pipából, és kissé lazább vagyok, könnyedebben ülök az asztalnál, és kopogtatom ritmusos egymásutánban a laptopom billentyűzetét. Fogjuk ezt fel egyfajta kísérlet, műfaji ujjgyakorlatként. Na de térjünk akkor gyorsan vissza a miértek boncolgatásához.

Adott nekünk ez a(z elképesztően hétköznapi) Kocsis Máté nevet viselő alak, aki saját honlapja által (kocsismate.hu, mily’ meglepő fordulat) adott információkra hagyatkozva jogászdoktor, a nyolcadik kerület polgármestere, a Ferencváros futballcsapatának alelnöke, országgyűlési képviselő, és nem utolsó sorban a Fidesz kétharmados kormánypártjának kommunikációs igazgatója. A dolga tehát (ha rendkívül sarkosan szeretnénk fogalmazni), nagyjából annyiban merül ki, hogy ott ül naphosszat a Parlamentben, hülyeségeket beszél, és ezért nagy valószínűséggel havonta olyan zsíros összegeket markol fel az államháztartásból, amelyből például a reakcio.info domainnév bérlését legalább egy évszázadra nyugodt szível megoldhatnánk.

Namár most kérem, ez a már nevében is mindenféle exkluzivitást mellőző, elképesztő hétköznapiságot és egyszerűséget árasztó személy reggelente jó polgárhoz hűen olvasgatja az újságokat, esténként nézegeti a közszolgálati híradót, és hosszas fejtörés után arra jut, idézem: „Szinte minden nap olvasni droggal kapcsolatos híreket.” Na bumm, valóban. Csak úgy, mint ahogy szinte minden nap olvasni hatvan forintért megkéselt, vagy saját otthonukban agyonvert idősekről, ellenben  ezekkel kapcsolatban valahogy mégsem tépjük annyit a szánkat, na de mindegy, nem ez a téma jelenleg, szóval folytassuk ott, ahol elkezdtük. A képviselő úr aszondja a továbbiakban, hogy: „A drog ugyanis életveszélyes, féltjük tőle a gyermekeket és a jövőnket is.” Valóban. Csak úgy, mint a CBA-ban nyolcszáz forintért bárki fia által könnyedén megvásárolható kommersz vodka, kevert likőr, vagy körte ízesítésű szeszesital, aminek állandó fogyasztásába jobb esetben csak belevakul az ember , rosszabb esetben pedig méretes zsírmája lesz és egyszerűen megdöglik. Mi lenne hát a briliáns megoldás, ami megóvhatná épülő és szépülő szocialista jövőnk, felnövekvő, büszke proletár gyermekeink egészségét, mivel menthetnénk meg dekadenciába süppedő, modern társadalmunkat a Sátán kénköves karmai közül, hogyan lehetnénk újra virágzó, prosperáló, magasan szárnyaló, egészséges nemzet, úgy, mint valaha, a Régi Szép Időkben voltunk? Mi a megoldás, kedves miniszter úr, mondja kérem! Elepedek a válaszért már itt egymagamban, a gép előtt betépve ücsörögve!

„Szerintem érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára. Így a 12-18 év közöttiekre, a választott politikusokra és az újságírókra vonatkozhatna az évenkénti kötelező drogteszt.”  Így van!  Hát mi is lenne jobb módszer arra, hogy jó útra tereljük lázadó, kamaszkorú gyermekeinket, mintha állandó, totális kontroll alatt, félelemben tartanánk őket? Kádár János most valahol a túvilágon hátradől bársony karosszékében, és ha tehetné, villámgyorsan kezet rázna Kocsis Mátéval, mondván: „Ez az, fiam! Végre egy rendes ember, aki nem tököl, hanem cselekszik!”

Mielőtt a körúti rasztás fiatalok és az unatkozó, belbudai tizenévesek heves bólogatásba kezdenének és  azon nyomban feliratkoznának a cikkeimre, ki kell, hogy ábrándítsam őket: Sosem voltam a drogliberalizáció híve, és a korábban elpöfékelt hasis hatására sem mondanám azt, hogy 13-14 éves gyerekeknek bármi közük kellene, hogy legyen a drogok bármillyen formájához, legyen a szóban forgó szer legális, vagy illegális. Mint ahogyan nyilvánvalóan a saját keserűségét házipálinkába és olcsó borba fojtó, sikertelenségét az asszony megszíjazásában levezető telepi proletárral sem tudok közösséget vállalni, annak ellenére sem, hogy néhanapján megesik, hogy kevés olcsó bort, és esetlegesen több házi pálinkát is viszek a szervezetembe.

Kedves Máté! (Ha megengedi ezt a szörnyűséges személyeskedést, és szólíthatom a  keresztnevén…) Gondolkodjunk normális, józan, paraszti ésszel: Lehet valakit tisztelni, és lehet tőle rettegni, ez ugyebár tény. A félelem azonban a történelem során nem sok ideig lehet a hatalom megtartásának célravezető eszköze, sajnos ez is tény. Gondoljunk csak bármelyik, csúfos bukást szenvedett, elnyomó rezsimre. A félelemre építő rendszerek egy idő után így-vagy úgy, de egészen biztosan meg fognak bukni, bármennyire is jót akartak rosszul véghezvitt cselekedeteikkel. A cél nem szentesíti az eszközt, csak úgy, ahogyan a kivétel sem képes erősíteni semmiféle szabályt. Elkoptatott, jelentés nélküli közhelyek ezek, amiket valaki anno kitalált annak céljából, hogy önmaga sületlenségeit igazolja. Ha én pusztán azért nem fogyasztok drogot, mert attól kell rettegnem nap mint nap, hogy az állásommal/a megélhetésemmel/a jóhíremmel/az életemmel/stb. játszom, attól egyvalami egészen biztosan nem lesz jobb, mégpedig a közérzetem. És az emberek java része éppen hogy a saját, béka segge alatt lévő közérzetének javítása érdekében nyúl  drogokhoz.

Egyébként a város főutcáján, ahol élek, található egy aprócska bolt. Kiválóan álcáztak gyógyfüveket és
egyéb bio-termékeket árusító herbáriának, ám pult alól párezer forintért bárki kaphat ismeretlen eredetű szarokkal lespriccelt, szárított növényi származékokat, úgynevezett herbál potpourrit. Ezeket a dizájnerdrogokat, melyek javarészt arról híresek, hogy állandó jelleggel változó összetevőik általában teljes mértékben ismeretlenek, naponta több „nehéz sorsú” lakótelepi fiatal is vásárolja. Illetve ha pontosabban szeretnék fogalmazni, ők a célközönség. Nem egy és nem kettő kötött már ki közülük éjjel a sürgősségin rosszullét, ájulás, vagy akár szívroham okából kifolyólag. Ezt egy ott dolgozó ismerőstől tudom. Azt is elmondta, hogy ezek az arcok szarabbul néznek ki olykor, mint egy jó pár éve heroinon függő, lecsúszott junkie. Ezek a szerek teljes mértékben legálisak, több üzletben, interneten működő webshopokban (elméletileg korhatárosan, ám nagyon jól tudjuk, hogyan működik ez az alkohol esetében) vásárolhatja meg őket bárki, akinek van kétezer-kétezerötszáz fölösleges magyar forintja. Kimutatásukra az átlagos vizeletmintás drogteszt tudomásom szerint képtelen.

És akkor most, kedves Máté, felmerül bennem a kérdés: Ha a bevezetésre szánt drogtesztek célja javarészt a veszélyeztetett ifjúság védelme lenne, akkor ez nem megint afféle félmegoldás, olcsó látszatintézkedés? Tapasztalatból mondom ugyanis, hogy a lakótelepi gyerekek nagy része vagy képtelen megfizetni a „rendes” drogok nagy százalékát, vagy pedig szimplán egyszerűbb neki besétálnia egy belvárosi üzletbe, és megvásárolni az ilyen, és efféle hulladékot, mert ez esetben nincs meg annak a kockázata, hogy rajtakapják, amint épp egy külvárosi panelban tanyázó dílerhez siet. 


Távol álljon tőlem, hogy olyan emberek mellett kardoskodjak, akik saját agyukat szarrá szívva, vagy épp kokainozva járnak dolgozni, így próbálják terelgetni a közvéleményt, vagy éppen így szeretnék irányítani már egyébként is meglehetősen nagy szarban csücsülő, kis országunkat. Azokat pedig, akik fiataloknak adnak el olyan, akár „legális”, akár illegális matériát, ami könnyen megeshet, hogy a további életük összeomlásához vezethet, egyenesen a pokol legmélyebb bugyrának legsötétebb fenekére kívánom. Ettől függetlenül azért kérem, engedtessék meg, hogy ha már pattanásig feszülnek az idegeim a napi megélhetés biztosítása és egyéb agyrohasztó problémák mellett, legalább egy rohadt spanglit hagy szívjak e néhal, persze nem legálisan, csak úgy gyermeki sunyulásban, a wc-ben rejtőzködve, mint általános hatodikban, mikor az osztálykiránduláson először bagóztunk stikában, és majdnem le is buktunk. Tessék, most is ezt tettem, és nem hinném, hogy ettől más ember lennék. Nem változott a nemi identitásom, nem lettem DK-szavazó, nem megyek ma sem slam poetry estre, és még csak sokkal hülyébb sem lettem, mint ezelőtt voltam. 


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése