2015. jan. 11.

A Kovács úr, az Ági, meg én, avagy: Ezek tényleg léteznek


Munkanélküli aranyifjúként elég időm van arra, hogy olyan dolgoknak éljek, amiket szeretek csinálni. Példának okáért, mindjárt itt van a dobolás.

Csütörtök este jó hangulatban csépeltem a bőröket a kollegákkal egy angyalföldi pincében, mire megcsörrent a telefonom:


- Szia Ági! Parancsolj!
- Szia! Meghívtak egy kortárs kiállításra, és arra gondoltam, hogy ide neked kell velem eljönnöd.
- Ó! Hát ez elég mókásan hangzik! Hányra menjek?
- Este nyolcig érj ide!

Tudatában a kortárs kiállítás kifejezésnek, még a málhámba vágok egy lándzsás útisört, és nekivágok a villamosnak, metrónak, és a hideg szél miatti könnyfakasztó gyalogútnak.
A maláta és kukoricadara alkoholba mártott mixtúrája megteszi jótékony hatását, és megvadult művészetre éhezőként robbanok be a belvárosi bérlakásba.
- Tiszteletem Kovács úr!
- Szia Tibi! Kérsz egy pálinkát?
- A nagy út előtt nem árt, ha beverünk egyet!

Elszopogatunk egy-két felest, felkészítve magunkat a mély, életünk további részét meghatározó esztétikai élmény befogadására. Úgy este kilenc körül, végül is átmegyünk a két utcával feljebb található MÜSZI-be. A Művelődési Szint csúcsa, a harmadik emeleten található, beléptünkkor egészen steril környezet fogad. Megy a klíma, meg a fűtés. Az asztalokat ellepik az öregedő, és öreges művészek. A világhoz egyáltalán nem tartozó dolgokról beszélnek, miközben sört isznak. Unatkoznak a drágák. Nem tudják, hogy a kényelem, puhává és unalmassá teszi az embert.
- Nem iszunk egy sört gyerekek? – kérdezi Kovács úr –
- Dehogynem! – valljuk egyként Ágival –

A pultnál fültágítós fiatalember áll. Nem tudom eldönteni, hogy pultoslelke van-e, vagy csak szeretett volna közel kerülni a művészvilághoz, ami így, íme, megadatott neki!
- Sziasztok! Mit kértek?
- Kívánok! Három sört kérünk szépen! Köszönöm!

Most, hogy megvan az útravaló, erős belsőkésztetést érzünk, hogy végre művelődjünk is. A kiállító termet könnyedén megtaláljuk, mivel velünk szemben van. Három fiatal művész, három-három alkotást állított ki. Az egyiken, fehér papíron zöld pacsmagok vannak. Csak így natúr. Próbáltam benne valami faszát keresni, de nem sikerült. Én sosem tudtam rajzolni, meg festeni sem. Vizualitásom sajnos addig terjed, ameddig a szemem lát, de erről az óvódás kori foglalkozások jutottak eszembe. Ott is mindig erőszakolták ezt a mázolást belénk, én pedig sosem voltam elégedett a végtermékkel, mivel csak ilyeneket tudtam előállítani. Na mindegy. Nézzük a következőt!  Ez se semmi! Három bekeretezett szimmetrikus mázolmány.
- A fürdőbe jó lenne csempének. Kurva jó ez a csempekiállítás! – állapítja meg Kovács úr az esztéták mindenhez értő, szigorú, és objektív szakértelmével –
Egyetértésem kifejezése gyanánt értőn bólintok: A bojler mögött tényleg jól nézne ki!
Szívünket könnyebbítendő a másik teremben viszont valóban zseniális dolgok történtek a vásznon. El is bíbelődünk ott egy darabig. A kiállító festő úr, még kis elméleti órát is tart az általa használt szimbolikáról. Ezt nagyra értékelem. Hátul egy rasztás fiatal kevergeti a háttérzenét, ahogy látom magának, mivel senki sincs jelen. Végül kapunk egy hivatalos meghívót a művész úrtól a hétfői születésnapjára, amire nem megyünk el.
- El kéne kenni egy cigit nem? – tálalom javaslatom –
- Ja, de hol lehet?
- Várjál, megkérdezem.

Visszafutok a pulthoz, ahol Tágat Halló bizalmasan megsúgja:
- Elvileg sehol, de ha hátra mentek, ott van egy vécé. Ott lehet.
- Nagyon köszönöm!

Gyors iramban törünk a célunk felé. Hárman egyként robbanunk be a budiba. Mondat- és gondolatfoszlányok csapják meg a fülem:
- Így van! Nekem senki ne mondja meg, hogy egy ellenkező nemű emberhez kell hozzámennem – mondja egy besütött hajú fiatalember határozottan –
- Ez nagyon érdekes, de hogy reagálna erre a mindenkori hatalom? – csapja meg fülem két fülkeforradalmár –
- Te olyan csodálatos ember vagy! Tudom, hogy még csak félórája találkoztunk, de nem akarsz hozzám költözni? – szerelmi vallomás hallatszik, és tán két élet köttetik össze a vécében egy füves cigi kíséretében- Milyen boldogok ezek a rasztafárik! – vélem magamban –

Cinizmusom visszaveti az előrehaladásomat, szóval megállok az ajtóban. Három fülkeforradalmár társalog mit ad Isten, szintén egy füves cigi keretében. Szemügyre veszem a falakon található firkákat, matricákat, jelszavakat, érdekel, merre is halad a világ. Tudományos vizsgálatom a besütött frizurájú fiatalember szakítja meg:
- Ne haragudj. Adhatok egy ilyet? – és a kezembe nyom egyet a Negyedik Köztársaság nevű mozgalom matricáiból –
- Persze! Jöhet! Ti ilyen mozgalmárok vagytok akkor ugye?
- Igen.
- Hány évesek vagytok?
- Húsz, huszonegy körül vagyunk mindannyian.
- Szép korszak! Tele van naivitással. Nem akarok cinikus lenni uraim, de én nem találtam olyan eszmét, amiért ma szívesen meghalnék. Amúgy füvet tekertek?
- Ja, csinálunk egyet. Kérsz te is?
- Én nem élek ilyesmivel, de köszönöm a lehetőséget. Amúgy a matricán szerintetek mi ez a címer?
- Hát ez a második köztársaság címere. – mondja fölényesen a csoportvezető –
- Értem én, de hogy hívják ezt a címert?
- Őőő… a második köztársaság címere.
- Ezt megbeszéltük az imént, de segítek, ez egy Kossuth-címer.

Címertani megállapításom dermedt csend fogadja. Szegény gyerekek. Apuék pénzén füveznek a budiban, és még azt sem tudják, hogy a mozgalom, ami mögé beálltak milyen címert használ. Veszélytelen tényezők ezek a történelemben. Majd kinövik, és örülnek a kenyérnek, meg az ordenáré méretű tévének. Lelkes fogyasztók, korhű forradalmárok, akik úgy vélik, ha illegitimistákat játszanak, jobban bejönnek majd a csajoknak.

Közben egy szerecsen asszony hajol be a blokkunkba. Titkárnős okuláréja mögül kéjjel telve rám mosolyog:
- Hello!
- Hát, hello! – válaszolok és elröhögöm magam –
- Mi van Tibi? Ez a csajozós dumád, hogy hello? – von kérdőre Kovács úr –
- Hát látod, működik.

De nincs időm arra, hogy külhoni asszonyokkal foglalkozzak. Terepmunkán vagyok.

- Amúgy ti jobboldaliak vagytok nem?
- Háh! Miből gondolod, hogy azok vagyunk?
- Hát nálad a kabátból – és Kovács úr, Lonsdale márkájú felöltőjére mutat -, nálad pedig a cipődből.
- Mi nem foglalkozunk ilyenekkel. Mi parasztok vagyunk. Azok meg szemtelen, csibész emberek tudod. Hogy is hívnak téged, ne haragudj?
- M. vagyok.
- Mondok én neked valamit, M. – és kezemet bizalmasan a vállára helyezem - Azért hordok bakancsot, mert jól tartja a bokát, és kényelmes is.

Ezután természetesen a vallásra terelődik a szó, hiszen milyen világnézeti eszmecsere az, ahol a Jóisten nem jelenik meg?

- Ti még komolyan elhiszitek az ilyen meséket? – cinikus mosoly mögül jön a cinikus kérdés –
- Látod, mi már csak ilyen babonás emberek vagyunk. Viszont az is tény, hogy vécékben füvezve, meg sörözve elég nehéz lesz a Jóistent kiiktatni a világból, de ha sikerült okvetlenül szóljatok már, mert akkor meghívlak benneteket egy sörre!

Nehezen gördül a vasajtó. Bekukkant egy illetékes elvtárs és bekiabál:
- Záróra van! Kérek mindenkit, hogy menjen máshova!

Az ajtó előtt összetorlódnak a tapasztalataim és térdre rogyok. Széttárom a karjaim, úgy nézem a távozókat. Egyik kezemben sörös üveg, azon megcsillan a neon fénye. Mindenki engem bámul, és nem bírom visszatartani. Irdatlan röhögésbe fordulok át és üvöltök:
- HÁT NEM HISZEM EL BASZD MEG! EZEK LÉTEZNEK! EZEK TÉNYLEG LÉTEZNEK!


2014.01.12.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése