2015. febr. 1.

Társadalmi Panoptikum #09. - Tökös

Volt a középiskolában egy ismerősöm, a Tökös.
Tökös roppant egyszerű lélek volt, a nevét is ezután a tulajdonsága után ragasztottuk rá, ugyanis meglehetősen nyeszlett, száraz ropihoz hasonlatos testalkata ellenére ha nem tetszett neki valami, akkor általában kiállt, és se szó, se beszéd, azonnal ütött. Voltak tehát tökei, meg tök hülye is volt mindezek mellé, ezért lett ő a Tökös. Hol kisebb, hol nagyobb sikerrel végződtek persze az efféle konfrontációi, volt hogy tizenöten egy emberként csúnyán megbakancsozták, de akadt olyan eset is, mikor egyetlen figura vágta úgy állon, hogy azon nyomban elvágódott és kiterült a betonon. A morális győzelmet  azért elmondhatjuk, hogy naiv bája és gyermeki egyszerűsége miatt az esetek többségében ő aratta. A Tökös ugyanis, bármilyen meglepő lehet ezután, alapjában véve egy rendkívül nagylelkű és igazán szerethető karakter tudott ám lenni, ha az ember elnézte neki a hirtelen felindulásból elkövetett faszságait. Egyetlen egy hatalmas probléma volt csak vele kapcsolatban, mégpedig az, hogy néha jött valami rosszindulatú hőhullám az agyának, és olyankor megpróbált nagyon okosnak tűnni, és megoldást találni a világ minden problémájára, meg erkölcsi dilemmájára. És ezt azért, lássuk be, tényleg nem kellett volna.


A Tökös a világ minden problémájának megoldásául egyetlenegy járható utat látott, mégpedig az egyre vadabban elburjánzó, egyre inkább rákos fekélyként terjedő nácizmus tűzzel-vassal való megfékezését. Ha egy rossz sorsú, cigánysorról származó gyermek elesett az utcán, azért közvetetten (rosszabb esetben közvetlenül) egészen biztosan a Führer és agresszióra épülő, máig fennálló birodalma voltak a hibásak.  Tökös egyszóval hatalmas, elkötelezett antifasiszta volt, és politikai nézeteit (melyek az ő felfogásában sokkal inkább erkölcsi-esztétikai kérdés tárgyát képezték) sosem rejtette véka alá, sem az iskola folyosóin, sem az utcán, sem pedig a buszmegállóban türelmetlenül toporogva, várakozás közben. A farmerdzsekije mellét általában különféle harcos, mozgalmi jelvények díszítették, volt ott horogkeresztet kukába dobó, tarajos piktogram, piros keretben virító, áthúzott szvasztika, vagy épp vörös-fekete zászlók, melyeket szelíden csiklandoztak a fényes szelek, és öblös betűkkel hirdették, hogy a rasszizmus, az bizony halálos bűn! Tökös mindig peckesen, felemelt tekintettel, félelmet nem ismerve járt-kelt, kihúzta magát, és fényesre suvickolt jelvényeit csillogtatta a napsütésben. Szerette volna, ha körülötte minden egyes ember tudja, hogy ő nem holmi kirekesztő, fogalmatlan kispolgár, egyszerű, gyűlölködő paraszt, hanem az emberiség nemeselkű jóbarátja, a nagyvilág meleg keblű pajtása, és a személyes szabadság maximalizálásának felvilágosult szerelmese. Még egy gyárilag hipózott pólója is volt, amelyen egy bőrdzsekibe burkolótott, baseballütőt szorongató Disneyrajzfilm-karakter vizelt le éppen egy sarokban árválkodó, méretes szvasztikát. Ezt ő büszkén hordta, annak érdekében, hogy megmutassa: Ő bizony nem lacafacázik! A kirekesztésnek semmi keresnivalója nincs az ő ötven méteres körzetén belül! Annak érdekében pedig, hogy nézeteit és elveit megvédje, ha kellett, akkor kérdés nélkül ütött, és állta a sarat, ha verték.


A Tökös hajlamos volt mindenütt bokorban bujkáló, fekete inges ellenforradalmárokat vizionalizálni, és olyan mondatokba is belehallani a gyomorgörccsel gyűlölt ellenség nevét, melyekre a legtöményebb rosszindulattal sem lehetett volna ráfogni, hogy bármi közük lenne a harmadik birodalom rémtetteihez, vagy éppen annak elvakult, csillogó bakancsot és kifordított bomberdzsekit viselő szimpatizánsaihoz.
-Na, látszik, hogy ez a faszfej is barlangban nevelkedett! -mondottam vala egy ízben, mikor egyik osztálytársunk képtelen volt becsukni maga után rendesen a tanterem ajtaját, és a Tökös azon nyomban ingerülten vetette rá magát a témára, mondván: "A náci háborús bűnösök mind a mai napig köztünk bujkálnak! Barlangok helyett fűtött társasházak mélyén tengetik mindennapjaikat!"
Néha tényleg nem értettem ezt az embert. Szerettem volna összezsugorodni, bemászni a fülén, egyenesen az agytekervényeiig hatolni, és a saját szememmel megfigyelni, mi is zajlik ilyenkor odabent, hogyan dolgoznak a proletárvérrel és munkásverejtékkel átitatott, kattogó fogaskerekek.

Egyszer egy frissen lezajlott iskolagyűlés után futottunk össze a folyosón. (Tudjátok, ez az a fajta, általában tornateremben vagy aulában megrendezett, össznépi csődület, amin az igazgató háromnegyed órás beszéd keretein belül sorolja fel azokat, akik az elmúlt év folyamán szépkiejtési versenyt nyertek, valamiféle kitüntetésben részesültek, netalántán igazgatói megrovást kaptak, amiért aljas módon, fekete alkoholos filccel hímtagok és vaginák stilizált képeit pingálták a fiúvécé falára.) Nos, egy ilyen iskolagyűlés után futottam össze a folyosón a Tökössel, aki még saját általános lelkesedését is meghaladva törtetett előre magabiztos léptekkel a folyosón, fejét az átlagosnál is magasabbra emelve, mellét az eddiginél is sokkal erőteljesebben domborítva. Majd' lepattanó kitűzőin csak úgy csillogott az ablakon át beszűrődő, halvány napsugár, mintha csak drágakövekre vetült volna, amik százszorosára erősítve továbbítják és szórják szét a folyosó sötét, barátságtalan falai közt a fénynyalábokat
-Hát téged meg mi lelt? -kérdeztem, amint kezet nyújtott, és ő széles vigyorral az arcán köszöntött baráti üdvözlettel.
-Hát te nem hallottad? -kérdezte kikerekedett szemekkel, és látszott rajta, hogy mellkasából majd' kirobban a vágy, hogy elmesélhesse, mit is hallott, mitől van ma olyan égbekiáltóan remek hangulata. Tudálékos, kimért hangnemben folytatta mondanivalóját:
-Képzeld! Az igazgató úr azt mondta az iskolagyűlésen, hogy nem engednek teret a gyűlöletnek az iskola falain belül! Hogy végre nem fogják tolerálni az elnyomó rezsimet éltető, antiszeminista (sic!) nézeteket! -Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen mit is akar mondani az én Tökös cimborám, majd mire leesett, nagyon nehezen bírtam visszafojtani a nevetést. "Antiszeminista"!!!!. Szegény Tökös nyilvánvalóan antiszemitára gondolt, ám túl sok volt számára az iskolagyűlésen hallott információ, és a grammatika, szemiotika, meg egyéb marhaságok helyett csak a puszta lelkesedés és életöröm ragadt meg mindenkit szerető, hatalmas szívében.

Hát ilyen ember volt a Tökös, aki egyébként szentül hitt abban, hogy a skinheadek által oly' gyakran kurjongatott "OI!" csatakiáltás, az valójában valami külföldi kifejezés rövidítése, aminek a jelentése (a nagybátyjától tudja) "cigánygyűlölet". Mindezt persze csak addig, amíg meg nem ismerkedett az interneten terjengő skinhead családfával, és onnantól kezdve fel nem csapott kopasznak, mert ahogyan ő fogalmazott: "Azok sose voltak rasszisták! Bob Marley is skinead volt, hát hogy lehetett volna rasszista!?" Egyszer, nagyon részegen persze kifejtette azt is, hogy ő vérbeli antifasiszta, de a cigányokat azért egy kicsit ő is utálja, mert nem hajlandók dolgozni, és akadályozzák a termelést.

Ma délelőtt unalmamban az internetet böngésztem, és mindenféle emberbarát oldalak beköszönő szövegeit
olvasgattam, a galériákban fellelhető képeiket nézegettem. "Itt nincs helyed, ha kirekesztő, homofób, náci, fasiszta, szexista, rendpárti szemétláda vagy!" Indított rögtön az első, meglehetősen erősen, mindenféle bélyegekkel és skatulyákkal illetve azokat, akik talán nem száz százalékosan értenek egyet  egyébként erősen vitatható nézeteik megkérdőjelezhetetlenségével. Egy másikon az antifasiszta utcaművészet jeles alakjai mutatták be munkáikat, voltak itt hatalmas betűkkel vasúti töltések melletti betonkerítésekre fújt Antifa feliratok, valamint vonatok oldalára pingált "Szívesen látjuk a bevándorlókat!" szlogenek díszelegtek mindenhol. Pár képen náci-kollaboránsok fejét széttaposó vöröskatonát, vagy épp rendőr fejéhez pisztolyt szorító, fiatal lányt is láthattunk, azzal a szöveggel kommentálva, hogy "a rendőrök nem érdemelnek szeretetet". Tudjátok, mindez a testvériség és szeretet jegyében, az erőszak és a kirekesztés elleni harc oltárán.

Egyből eszembe jutott, hogy vajon mi lehet most a Tökössel? Fényezi-e még naponta a bakancsot, törölgeti-e még a jelvényeire tapadt mocskot olyan nagy műgonddal, mint annak idején a suliban, ugyanolyan peckesen sétálgat-e még mindig az utcán, mint régen? Vagy ő is ugyanannyira megundorodott már a kétszínű, szeretettel és egyenlőséggel dobálózó, tömény gyűlöletre és hatalomvágyra épülő ideáktól, mint én?
 Vajon ugyanannyira görcsösen próbál tartozni valahova, mint akkor, amikor az éltét a bugyuta szlogeneket kántáló, három akkordot is nehezen eljátszó zenekarok koncertjei jelentették, vagy megtalálta már a saját útját, el tud-e vonatkoztatni az előre gyártott ideák bemagolásától és a dogmák betartására irányuló, szigorú figyelemtől?
Nem tudom, mindenesetre néha kissé hiányzik a személyéből áradó, naiv, gyermeki báj.









0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése