2015. márc. 31.

Hölgyeim és Uraim! Mindennek vége!

Úgy hiszem, abban a történelmi korszakban élünk, mikorra már mindent leromboltak. Nem a perifériára szorult lélek szól belőlem, mikor azt mondom: A Romboló Csínyek már a múlté.

-Kit érdekelnek a tarajak? A Marika néni unokája is így néz ki! – Mondja a szomszédasszony, és joggal. Kit érdekelnek a totalitárius vagy épp világmegváltó eszmék? A jövő utolérte önmagát, és lassan, de biztosan beledöglik saját sebességébe.

A szkinhedek, a vegán pánkok, a diszkósok, a repperek satöbbi, párszáz fős játszótereken szórakoztatják egymást. Tét nélkül. Az eszmék elsorvadtak. Megcsömörlöttünk az ideáktól, mert mind hazug. A szubkultúrák is. Az individuum akkor ölte meg saját magát, mikor létét általánossá hirdette. Az a groteszk próbálkozás pedig, amely arra ösztökélte az embert, hogy kispolgár legyen, eltűnt az előző évtized utolsó szellőjével. Nem nagyon van ma olyan dolog, amiért lánglélekkel érdemes volna elégni. Nincs hová beállni érdemben. Aki cinizmussal, és szkepticizmussal vádol, önmaga cinikus és szkeptikus. Én a ráció stádiumában tengődő idealista vagyok.  

A világot általában előremozdító emberi ősharag modern közönnyé korcsosult. Visszafejlődése egyhelyben való toporgásának és belső unottságának köszönhető.
Az új Don Kióték széllel szemben pisálnak egy malomra. Magatartásuk, és érdemtelennek tűnő harcuk, azt az új értelmezést előlegezi meg, hogy a lerombolt és lerombolandó keretek után, építkezni, terelni kell ezt a kietlen pusztát, az Ugart. 
A jelenleg működő gittegyletek középszerű nemecsek ernői egymást dicsérgetik, és belterjesen fenntartják magukat. A kizárólag belül zajló folyamatok sosem hatnak kifelé. A művészet politika, a politika művészet.
Olcsó és hitvány epigonok szórják nagyképűen spóráikat. Az előző évezred még a nyakunkba liheg. Koncz Zsuzsa…Bródy 70…Omega 50…Nagy Beatünnep…Ossian…Biszku-per…
Vajon mikor tűnnek el ezek a hullafoltos dinoszauruszok? Ránk nőttek, mint a szemölcs. Még egy Képzelt Riport, vagy István a király előadás, és állítom, Presser Gábor újjászületik!
Szüleink generációja a Senkiföldjén ragadt. Egyik lábbal Kádár csontjait tapossák, a másikkal szabadkoznak. 

A mostani tizenévesek, és egyetemisták első osztályú fogyasztók! Szellemi rokonságukat bizonyítandó, vonjuk párhuzamot a háromhatvanas kenyér, és az ájfon 4 között. Ösztönlényként vegetálni nem szerénység, hanem az, ami:
Vegetáló ösztönlény.
A mi generációnk önös játszóterekre szorult a saját akaratából. Dogmákat állított fel a szabadság és kreativitás nevében, és jaj annak, aki nem fogadja el a dogmákat!


A hősök kora egy időre lejárt, mert az iszonyatosan sok disznó, tisztaszívű ludat zabál. A tettre született és tettre kész nemzedék (Igen a miénk kedves Olvasó, Te is!) forradalmi hevülete, iránymutató, konstruktív haragja elveszett a MÜSZI és a Corvin tető szerű helyek, katlanszerű toalettjeinek tejsűrű füvescigi ködében, vagy éppen omladozó parasztházak tyúkszaros udvarain töpreng,

Túl nagy a közegellenállás. Tudom, hogy vagyunk még. De hol vagytok? Írjatok, zenéljetek, rajzoljatok, fessetek! És egyáltalán: Alkossatok! Az ásítás és a bólintó egyetértés kevés lesz ide! Hát mire való a sár, ha nem vályogot tapasztani? Örökké pulzáló nemiszerv-ként a világot bizony meg kell hágni! Kényelmes fotelekben, a világtól elzárva picsát dagasztani nem csak elvi kérdés! Értem én... De ugyanakkor luxus is! 

Az eke rosszabbik oldalán ténfereg az, aki ijedtében magára zárja az ajtót. Szakadjon az a burok! Különben: Hölgyeim és Uraim! Mindennek vége!

2014.04.01.
 





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése