2015. ápr. 29.

Valahol Európában mégis Forog a Föld # 2. Rész


Elmentem Európába egy hétre csövesnek. Odakint megtaláltam amit kerestem, szóval haza is jöttem. Akit érdekel, hogy mi történt velem, és mit leltem az olvassa el a történetet. A szlovák-cseh határon írtam éjszaka. Akkor már 2 napja nem aludtam. Jó szórakozást! Túléltem!


3.

Rastplatz vagy Rattplatz?


Azt tudni kell, hogy a Rastplatz pihenőhelyet jelent. A másik dolog, hogy a sötétség beálltával senki sem fog felvenni. Das ist sicher!

Az éjszakát tehát az erdő mellett töltöttem. A hideg elől a mozgássérült női budiba menekültem. Magamra zártam, és összekuporodtam. A kérdés jogos! Miért a nőibe? Először is a férfiba többen járnak. Másodszor az eldugult kagylóban már volt elfekvőben és úszóban egy tekintélyes méretű szardarab mely tehetetlenül bűzlött, és nem szerettem volna, ha összeolvadunk, mármint kipárolgásügyileg.

A maradék 6 órát önmagamba görnyedve töltöttem a szabad ég alatt a wc mellett.

A pólóm alá lihegtem, hogy ne remegjek. Reggelre a lábam, a gerincem, és a nyakam idősebb gyermekbénulássá lett. Sokan csövidinkának nézhettek, mert ahogy kiléptem a fák sötétjéből el is hajtottak.

Az egyiküket láttam, ahogy lábujjhegyen illan a kocsijához. Helyén félig elfogyasztott áldozati üdítő és füstölgő cigaretta maradt. A gondolattól, hogy áldozatot mutattak be, engem megnyugtatandó, egészen gonosz lettem. Nem a sötéttől és a hidegtől remegtem úgy, és vert ki a hideg veríték, hanem magamtól.

II.


Reggel igen undorító látvány lehettem, mert még egy busznyi, ordibálós, köpködős, igazi takonyszívó melós románhorda is végigmért. Mindegyikük.

3.

Mannheimet mutatok Grünstadt lesz belőle


Remegve repültem rá az első széthúzódó függönyre. A csehek nagyon segítőkész emberek, de mivel más nyelvekkel csehül állnak simán nem azt csinálják amit nagy nehezen megbeszél velük az ember.

- Beszélsz angolul? (angol)

- Nein.

- Hmm… Zu Mannheim?

- Abba az irányba. (német)



Térképen is kibulizzuk a dolgot. 70 kilóméterrel arrébb egy csúcs Rastplatzon találom magam. Kút, Mekkdonálc, motel, fapadok, és rengeteg kamion, ami rengeteg lehetőség is.

Úgy 30 kamionon lehettem túl angol, német, és a nemzetközileg hivatalosan el nem ismert angol-német nyelveken mire rá kellett jönnöm, hogy zsákutcába kerültem, mivel erről az oldalról mindenki a másik irányba indul. Még egy öreg németet is megkörnyékezek, aki személyautóval mászkál a környéken. Egy románnal kaszinózik a kút mögött.

- Gegen sie Mannheim?

Délután jövök rá, hogy voltaképp azt kérdeztem tőle:

- Nem vonul véletlenül Mannheim ellen?

Ezután mindig gehent, mondok.

Elmúlt dél, elmúlt egy, és kettő is. Az nem lehet, hogy itt ragadok, és megint átremegek egy éjszakát. Napközben rájövök, hogy az ajándék staroprament azért kaptam, mert cseh cimborám rájött, hogy javíthatatlanul szar helyen tett ki.

Az egyik padnál tűnődöm. Cigarettázom. Minden slukkom filozófikus sóhaj. A lányra gondolok az álmomból. Bekapcsolom a telefonom, ott legalább a képe megvan. Hirtelen összeáll bennem minden. Haza kell mennem, ott a helyem. A dolgom a sorsom, a sorsom a dolgom. Tagadom, hogy ez a nyomor megidealizálásnak fantáziarekonstrukciója lenne.

A német nem ad telefont nemzetközi hívásra. Sokba kerül. A német következetesen „gelt”-nek, azaz aranynak hívja a pénzt. Most már értem miért.

A benzinkúton kértem telefonos segítséget, de ott kinevettek. Tudtam, hogy rólam beszélnek, és azt is, hogy mit.


- Mit akar ez az ember?

- Nem tudom. Reggel óta itt bolyong.


Felém se néztek többet.

Aztán egy nyelvi analfabéta, foglalkozására nézve kurvával tárgyaltam, aki igen vagy nem helyett beszélgetésünk közben arrébb ült, és ugyanolyan sután meredt a pusztára, mint ahogy rám is.

Utolsó próbálkozásképp a Mekkdonálcba vetettem a hitem. Délelőtt kaptam volna wi-fit ha a kis „hándim” kezelte volna. Készülékem böszmeségének köszönhetően elzáródtak a kommunikációs csatornáim is. Tipikus élethelyzeteim újabb jeleneteként kértem tehát őket, hadd telefonáljak haza.

A mannheimi szállástervező akcióm mindenkin kívül álló okok miatt megbukott. Fújtam egyet. Megpróbáltam összekaparni agyam maradékát. A thai kisfőnök kaját küldött, kávét, és azt mondta, ha bármi kell, szóljak. Még egy 40 eurós hotelben is megpróbált elszállásolni. Az a nő egy tündér volt. Közben kiderül, hogy dolgozik itt egy magyar lány, a Lilla. Lilla készségesen fordít, telefonál, továbbá átadja a dolgozók által számomra összedobott 12 eurót, amit további 5 gelttel egészít ki a thai nép jóakarata.

Azt tanácsolják, egyedül ne menjek Mannheimbe, különben megesznek a törökök, cigányok, és négerek.

- Van ott minden! Kés, pisztoly, sokkoló, akármi. Simán meg is ölnek, ha meglátják nálad a gitárt.

Elszállásolni maguknál nem tudtak, mivel családosan élnek, és szűk helyeken.

A másik kisfőnököt egy német csókát viszont folyamatosan ostromolnak, hogy tegyen le a saját lakóhelyén.

Folyamatosan érvelt, hogy nála is kicsi a lakás. Angolul pedig azt mondta, hogy segít bármiben, de ebben nem, mert nem ismer. Egyenes beszéd.

- Hol van ilyenkor az emberi jóság és a segítőkészség?
(német) – kérdezte a kis thai tündér –

Végül szereznek nekem egy sátrat, az étterem mögött felállítandó, ha itt éjszakáznék. Nem engedik, hogy a padoknál csövezzek. Aggódnak értem. Akkor már 72 órája nem aludtam normálisan. Emésztésem gyakorlatilag most sincs. Mindent elégetek. Táncoló kézzel iszom a 3 decit feketét.


Igazi türhő német fiatalok jönnek be és hallom, tanakodnak:

- Oder ungarn, oder englese.
Ez a bizonyítéka annak, hogy zavarbaejtően széles skálájú antropológiai és stílusjegyekkel rendelkezem.

Telefonon át Lilla üzen, hogy most nézzek szét a parkolóban. Kirohanok, és látom, itt egy török. Gondoltam, rajtunk keresztül mennek ezek haza úgyis.

- Bist du gehen zu Ungarn?

- Ungarn? Ja. Madzsar?

- Igen, magyar.


30 perc múlva gurulunk, akár az álom. Gyorsan, mint a gondolat. Akkor még nem tudtam, hogy életem leggroteszkebb szexuális élményében lesz részem.


2015.04.28.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése