2015. máj. 20.

A narancssárga autó, avagy hogy lettem fizetett spicli?

Van valami groteszk a polgári létben. Ezalatt főként a munkahelyeket értem. Itt Budapesten, meg ebben az újvilágban már nem nagyon van olyasmi, hogy az ember egy állandó helyen ledolgozza az életét. Az arctalan cégeknél csak kartotékok vagyunk, amolyan elhasználható darálthúsadagok. Jelenleg egy piackutató cégnél dolgozom, azaz kellemesnek mondható irodai körülmények között hívok fel hozzám hasonló szerencsétlen sorsúakat, hogy    idióta módon összeállított, idióta kérdésekkel zargassam őket.

„Jó napot kívánok! Bencze Tibor vagyok, egy független piackutató intézettől, és az érdekelne, hogy Ön fideszes-e? „ dióhéjban ma ezt csináltam, pedig tévé-, és internetelőfizetések kapcsán csörgettem meg a gyanútlanokat.
Csináltam már ilyet, ismerem a járást. A főnököm, egy harminc felé ballagó picsa. Igazi szupervájzornak való. Szeretem mikor a fődroidokat, vagy droidokat valamiféle misztikus ködbe burkolózó fogalommal terítik le. Ott van a legjobb példa, az operátor. Milyen zseniális szó a szalagmunkára! 3 műszakba keresünk operátorokat. Azt hihetnénk, komoly feladatokat lebonyolító, felelősségteljes beosztásról van szó, ahol nagyon is fontos a test és szellem egysége, pedig hát csak arról beszélgetünk, hogy pakolni kell a szart a gumira, ami magától megy.
Itt a cégnél elvárnak tőlünk egy normát. Óránként x mennyiségű interjút. Erőszakosnak kell lenni, hivatalból, és nem árt az sem, ha hülyének nézzük az interjúalanyokat. Nekem ez nem megy. Engem úriembernek neveltek, és különben is, hová siessek? Mindig mondom a cimboráknak is, aki fut a BKV-ra, azzal valami baj van. Ma volt szerencsém beszélni egy ’49-ben született sváb csókával. Az anyja bárónő, az apja a Horthy-korszakban volt tiszt. Mondanom sem kell, nem egy szerencsés korba született. Iskoláját Hamburgban végezte, majd Amerikába ment. Hajótisztnek állt. A belét kidolgozta, bejárta a Sárgolyót. Ez a 2 méter magas figura, 3 tüdőembóliával a mellkasában még ma is dolgozik, mert nyugdíjazása után is munkára alkalmasnak nyilvánították, továbbá egy csomó kedvezményt elvettek tőle, amit eddig megkapott.
- Amúgy maga melyik párt tagja? – kérdezi –
- Én kérem egyiké sem.
- Az jó, mert én haspárti vagyok.
Vagy 10 percig hallgattam, ahogy mesél. Tele volt bölcsességgel, és nem haragudott a világra. Természetesen egyetlen kérdést nem tettem fel neki. Minek? Beszél ez magától, az sem érdekelt, ha rajtakapnak és kirúgnak érte. Az egyetlen értelmes 10 perc volt a munkaidőmben.
Egyébként a klikkesedés nem állt meg itt sem. Naivan úgy véltem, más cégeknél más szokások vannak, de nem. A terem felső sarkában a gyökkető, kicsit megposhadt, ám kedves srác ül, három, esztétikusnak egyáltalán nem mondható lánnyal, akik közül a vezér a magára legtöbbet adó, ám legnagyobb darab tünemény. Szerintem a csípési sorrendet a felhasználható testi erő alapján alakították ki. Ezek a koravén gyermekek, órákat tudnak beszélni a visszahívásokról, meg hogy ki miért nem veszi fel, de ha igen, akkor is minek? Nagyon lelkesek és pontosak. A Szupervájzor istennő, aki anyakirálynőként trónol egy óriási szobában hallgatagon szórja szemüvege mögül a szikrákat. Úgy félnek tőle, pedig csak élvezi, hogy van egy kis hatalma.
- Ugye tudjátok, hogy van egy norma, amit meg kell csinálni mindennap?
- Persze! – mondja a kollegám, aki nem is jött többet –
- Jó mert neked meglett, de a Tibornak, csak 80%-os a mai.
- És ez rám nézve mit jelent? – kérdem érdeklődve –
- Azt, hogyha ez alá az érték alá mész, búcsút veszünk egymástól.
- Szeretem, mikor valaki udvariasan fogalmazza meg a kirúgást, mint olyat.

Ma már nem járt a szája a tündéremnek. Az alanyaim egyébként kivételesen kedvesek és türelmesek. 3 nap alatt eddig csak kétszer mondták, hogy: Anyád! aztán rám is csapták. Nem volt időm arra, hogy jelezzem: Uram! Pontosítsa kérem! Azt elfelejtette hozzátenni, hogy kurva.
De a munkatársaim java részébe sem szorult sok értelem. Mondjuk a napszemüvegben telefonáló drogostól, és a füves cimborájától aki szerintem 30 kiló lehet, és sejtéseim szerint nincs is lába, csak a gatyájában keletkezett vákuum tartja a felszínen, semmilyen intellektuális teljesítményt nem vártam, ám mégis megdöbbent, hogy milyen gépiesen olvassák fel azt, ami eléjük van téve.
Tehát mint említettem, távközlési témában készítjük a felméréseket. Szolgálatra készen jelentkezem kezdéskor Királynőmnél, aki hidegen közli, hogy ugyanaz lesz mint tegnap, de a végén pluszba betettek pár politikai jellegű kérdést is. Hát legyen.
Első alanyom egy kedves hölgy, akivel a telefonos csomagokon hajózva a kábelnettengeren átutazva bekerülök első politikai örvényembe:
- Köszönöm szépen a segítségét! Ezzel a végére is értünk a távközlési kérdéssorozatnak, most pedig ha megengedi és van még pár perce, egy másik témában is feltennék gyorsan pár kérdést.
- És mi az?
- Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg. Tudja, ez egy olyan téma, amitől félek, hogy a jövőben majd a fülemhez vágják, hogy mi a faszt képzelek én, vagy ilyesmi.
- Jó, de mi az?
- A kérdés úgy hangzik, hogy Ön szerint, hogyan mennek ma a dolgok az országban?
- Ó hát rosszul! De válaszolok szívesen.
- Köszönöm szépen! Máris mondom.

Nevetve megállapítjuk, hogy az első kérdésre igazi fekete-fehér válaszokat adhatunk csak. Vajon az-e a gond, hogy a magyarok elvándorolnak, vagy az, hogy jönnek a bevándorlók, vagy egyik sem? Olyan nincs, hogy mindkettő gond. Aztán jön a mély víz. Ha most vasárnap szavazni kéne, elmenne? És ha igen, kire szavazna? És kire nem?
Hozzáteszem, a rögzített felvétel, véletlenszerű kiválasztással jön létre, úgy, hogy a rendszer generálja a telefonszámokat. Meg hát különben is, azért valljuk be, hogy a UPC csomagok drágulása a fideszes bevándorlók hibája. Micsoda logikai kapcsolat!
Összegezve tehát, minimálbérért lettem fizetett spicli. Jópofát vágok, és udvarias vagyok, mikor másokat, ismeretlenül kérdezek a politikai nézeteikről. És persze sokan elmondják, mert el is akarják, mert haragosak, dühösek, vagy közönyösek, vagy éppen úgy érzik, hogy velük már nem törődik Állam bácsi.
- De ugye nem lesz ebből gond, hogy én most ilyeneket mondok Önnek? – kérdezi az egyik alanyom –
- Nem hiszem kezit csókolom! De ha mégis, úgy majd értem küldik először a narancssárga autót.

2015.05.19.




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése