2015. máj. 6.

Repüljön az utcakő! (Diáktüntetés, két szemszögből + REAKCIÓ TV KÍSÉRLETI ADÁS!)

A Reakció szerkesztőségének két oszlopos tagja ellátogatott a 2015 04. 22.-én rendezett, a felsőoktatási reformok ellen irányzott diáktüntetésre. Ha már éppen ott jártak, forgattak egy kedélyes rövidfilmet az eseményen. A video alatt egy-egy élménybeszámolót is olvashattok a történtekről.






Repüljön az utcakő, ki tudja, hol áll meg!?
Mikor végre hazatértem a csodálatos Európából, nagy erőkkel vetettem újra közbe magam puskaporos hangulatú országunk fővárosának babiloni tornyai közé. Már egy hete aludtam össze-vissza mindenhol ahol lehetett, mikor megcsörgettem az én drága jó főszerkesztőmet Dajkag-t, hogy ugyan mesterem, fussunk már össze, hisz nem is láttalak még a zarándokutam kezdete óta. Délben össze is futottunk valahol a Mikszáth tér közelében. Nosza, gondoltuk, verjünk be egy jó kávét ezen a napsütéses délelőttön az elveszett generációk tátongó sebén, a téren. Kezünkben a koffeinbombával, zárt világként rohamoztunk. Kis kultúrfalanxunk megállíthatatlanul tört előre a macskakövön. Aztán valaki megzavar minket.
Kövérkés bölcsészforma lány néz ránk az optikáján keresztül:
- Sziasztok!
- Kezit csókolom!
- Adhatok egy szórólapot?
- Mivel kapcsolatban?
- Ma este tüntetés lesz a felsőoktatási reformok egyoldalú módosítása ellen.
- Vagy úgy! Egy kis anarchia? Felgyújtjátok ma a várost, vagy mi lesz a program?
- Hát, azt sajnos nem tudom – nézett rám elhűlve –
- Na jó, hát adj egyet, elmegyünk persze. Micsoda? A végállomás a Ludovika tér? Ugye nem lőnek majd a tömegbe?

Azzal magára is hagytuk az röplapokat osztogató földalatti ellenállót. A padon ülve gondoltunk egy merészet drága jó főszerkesztőmmel, és döntésünk értelmében el is mentünk a tüntetésre. Mint azt az olvasók láthatják forgattunk is.
Drága jó főszerkesztőm félreértette a meglehetősen egyszerű röplapot, így a kezdőpont helyett egyből a végpontra értünk, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem elé. Pár sör keretében felvettük a nyersanyagot és a világ további dolgairól tanakodtunk, mikor megjelent a tüntető tömeg.
Életemben nem jártam még tüntetésen. Az egyetem oldalában csatlakoztunk a menethez. Meglepően agresszív, feszültségteli, és forradalmi volt a hangulat, a szavak jó értelmében. Bár híreket nem olvasok napi szinten, nehogy gyomorfekélyem legyen, de azt tudtam, hogy ezek a srácok joggal vannak itt. Ugyanakkor, volt valami felemelő abban a haragban, amit ott közvetítettek. Körülöttünk kamerákkal felszerelt rabomobilok, kutyás rendőrök, mezítlen talpasok. A tömeg fölött a sajtó vakuz és villog a pofánkba. A szenzációra éhes mocskok, megfürdenek a problémákban. A tüntetők között betyárruhában forog egy faszi. A hasán óriási tálca. A perec csak 200 forint. Szürreális, ahogy ott kalmárkodik.
Néha elszáll egy „Mondjon le!”, durvább esetekben egy „Fasiszták!” csatakiáltás. A hangosítás borzasztó, semmit sem értek a diákok mondanivalójából. Azért nehezen, de kihámozom. Egészen beszippant a közeg, engem is átitat a lendület. Úgy érzem, tényleg akarnak valamit, és a keménymagnak nem csak a szája jár, szinte feltöltődöm attól, ahogy ezzel a sok egyetemistával állunk a sötétben és üvöltünk meg tapsolunk. Aztán úgy döntünk, eleget láttunk és hazamegyünk.

Nem igazán értem én ezt az egészet. A technikai része persze tiszta, inkább ez előtt a hozzáállás előtt állok értetlenül. Bejelentjük a tüntetésünket, lázadásunk kézzelfogható, szemmel látható formáját, aztán dolgunk végeztével békében hazavonulunk. Kicsit olyan,   mintha az osztrákok anno megengedték volna, hogy Svehátnál kicsit megdorgáljuk őket, de csak úgy este 7-ig. Utána a magyar sereg békésen hazavonul. Vagy mintha az oroszok engedélyt adtak volna arra, hogy eleink ledöntsenek pár szobrot, felgyújtsanak pár tankot, hogy utána változás nélkül haza mehessen mindenki. Tehát a kérdésem következő: Ennek így mi az értelme? A mindenkori államhatalom (akármilyen színű is) tudja, hogy mit szeretnétek. Ismeri a követeléseiteket, és mégis engedélyezi a lázongást, miközben nem húzza vissza a szarvait, és erőszakosan nyúl bele az életetekbe. Az a ribillió, amit engedélyeznek nem ribillió, hanem átverés. A lázadás illúziója, ami azt a célt szolgálja, hogy ti vagy mi, a gyilkos gőzt kieresztve ugyanolyan nyugodtan és fásultan hajtsuk a fejünket a párnáinkra, ahogy eddig. Nem én leszek az első, aki utcakövet fog, és nem is én leszek az első, aki tökön rúg egy rohamrendőrt, egész egyszerűen azért, mert nem vagyok ilyen alkat, és elég karakteres sem vagyok az ilyesmihez. De hová lettek a forradalmi hősök? Ennyi diák közt nincs egy valamirevaló ellenálló, aki szarik a bürokráciára, a hangosításra, a békemenetekre, a gyertyákra, mécsesekre, és a változás délibábjára? Hol egy hős? Egy korszakváltó korszakalkotó? Hiába üvöltenek a szavak, ha némák. Ami legális az nem fordít a sorson. Illegális dolgokat kell végrehajtani hölgyeim és uraim. Igenis, tökön kell rúgni a rendőrt, még akkor is, ha az ugyanúgy velünk van, mivel a mi sorainkból származik. A nyakkendős történelmi csontok a kupolás épületben csak 200-an vannak, és mégis rajtunk ülnek, papírokkal, és határozatokkal. Ne féltsétek amitek van, be kell áldozni, ha változást akartok. Ide már kevés lesz az ordibálás. Az állam a pofánkba röhög, és ugyanúgy folytatja a válságos történelmi időszakok közepét idéző közjogi vitáikat. Úgy vélik, az ország szíve a parlament, pedig az csak egy épület. Az ország szíve kint ordít a tereken, vagy maga alá pisál az aluljárókban. A felháborodott diákok indikátorként szolgálnak manapság, de egyelőre még csak impotens szóhalmaz, igazi súly nélkül.
Politikai dolgokról pedig veszélyes értekezéseket írni egy politikával átitatott korszakban. Nem csodálkoznék, ha pár napon belül megkapnánk a „fideszes provokátor”, a „csökött agyú fasz”, a „fideszbérenc”, „fidesznyik”, esetleg a zsidóbérenc jelzőket egyaránt. Az indulatos rövidlátóknak javaslom a következetes gondolkodás, és a humor elsajátítását, és az a kedves olvasó és néző, aki soraink elolvasása, és videónk megnézése után még így is felháborodna, politikai gondolatok helyett fejtsen inkább keresztrejtvényt. A többieknek mit is tanácsolhatnék? Ja igen! Repüljön az utcakő! Ki tudja hol áll meg!?
2015.05.04.

Aprócska és nagyobbacska Kádárok mindenütt
Napsütötte délelőtt, édes semmittevés. Jól megérdemelt kávé a nagybetűs Nyugatról hazahozott élménybeszámoló mellé. Ülök és hallgatok. Kiderül, hogy a határon túl sincs kolbászból a kerítés, de még krinolinból vagy szafaládéból sem, kizárólag abban az esetben, ha képes vagy a hentest vagy a mészárost rendesen lekenyerezni. Épp a török kamionsofőrök meglehetősen furcsa szexuális szokásairól hallgatom szerkesztőtársam monológját, mikor betoppan látószögünkbe egy kissé túlsúlyos, ám annál is túlbuzgóbb hölgyemény, kezében az egyetemi fénymásológépek méhéből frissen kikapart, szinte még meleg szórólap-zigótákkal, és naivitástól csillogó tekintetét ránk emelve így szól: „Este lesz egy hangulatos kis tüntetés! Ha van kedvetek, gyertek el!” Hát hogy a francba ne mennénk, Timúrnak jelenleg úgyse lenne jobb dolga, nekem meg még a végén bent kellene rohadnom a főiskolán este 8-ig, ahhoz meg ugyebár ki a frásznak lenne kedve egy ilyen kellemes tavaszi napon… Egyébként is: Hangulatos. Kis. Tüntetés. Ellenállhatatlan eme három szó így egymás mellé pakolva. Egyből érezhető, hogy nem kell aggódni, nem kell félni, ha szerencsénk van, akkor talán perecet meg kólát is árulnak majd a tömegben. Egyszóval kiváló szórakozásnak ígérkezik az egész egy ilyen kellemesen semmilyen nap lezárásaként.
Az, hogy a felsőoktatásban tervezett reformok ellen tüntető diákok menetének kezdőpontja helyett a végpontra sikerült megérkeznünk, egyértelműen nem a térkép hibája, hanem az enyém. Ezért egyszer „szabotázs” címszóval nyilván falhoz fog állítani a forradalom kivégzőbrigádja, de büszkén vállalom vétségemet! Ha már hasznos tagja nem lehetek a revolúciónak, legalább elcseszett mártír lehessek! A vétség oka egyébként, hogy a délelőtt folyamán kezembe nyomott, MS Word-ben íródott szórólap olyannyira lángolt és sistergett a forradalmi hévtől, hogy szinte megégette a tenyerem, és képtelen voltam azt rendesen áttanulmányozni. Büntetésből három és fél órán keresztül ülünk a Ludovika téren, várva a hőzöngő csődületre, így van időnk inni, meg hülyeségeket beszélni elavult mobiltelefonom kamerájába (a végeredmény feljebb látható).
Egyébként kissé úgy érzem, hogy ez az egész tüntetősdi egyfajta levezetése lesz csupán a pár nappal ezelőtti eseményeknek, melyek hatására a kormány többek közt visszavonta a kommunikáció-, és a nemzetközi tanulmányok szakok végleges likvidálását. Mondjuk ha jobban belegondolunk, említett két szak megszüntetésének már önmagában a gondolata is abszurd volt, és nyilván röhejes is lett volna, ha senki nem vonul az utcára, és nem dörgöli az épp hatalmon lévők képébe, hogy „Na, ezt azért már talán mégsem kellene!”. Dehát van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem véletlenül alakult ez így, és odafent is pont valahogy így lett a dolog eltervezve. Bedobjuk a lehetetlent, a tömeg hőzöng, mi meg kegyesen engedünk a dologból valamicskét, hadd lássa a paraszt, hogy van beleszólása abba, mi történik körülötte. Ejrópa, demokrácija, meg sörvirsli. Nincs ebben semmiféle összeesküvés-elmélet, pusztán egyszerű politikai kommunikáció és PR, kérem,ezt tanítják az egyetemeken is!
Egyetlen dolog van, ami miatt mindez idáig idegenkedtem a tüntetésekre történő kilátogatástól. Ez nem más, mint a hangosan óbégató, mindenféle semmitmondó transzparenseket szorongató, nagyon csúnya arcberendezéssel megáldott bölcsészlányok tömkelege. Ez a fajta az, aki soha az életben nem tett le még semmiféle kreatív munkát azon kívül az asztalra, hogy színes fonalból kötött magának egy szütyőt. Ez a fajta, aki mindig frusztrált, valakire vagy valamire mindig nagyon haragszik, és olyan, mintha mindig lenne a táskájában egy hangosbeszélő. Szóval ezt a fajtát elképesztően gyűlölöm, és természetesen itt is akadt belőle bőven, ennek ellenére azonban a tömeg túlnyomó részét mégsem ők és a hozzájuk hasonló alakok képezték, hanem egyszerűen öltözött, konszolidált fiatalok, akiken azért lehetett látni, hogy tényleg szeretnének valamit elérni azzal, hogy ma kijöttek, és erre hideg fejjel, intelligensen törekednek. A probléma persze az, hogy a tenni akarás édeskevés, a forradalmakat ugyanis sosem a békés intellektuelek robbantották ki, hanem a forrongó csőcselék, akik nem riadtak vissza a lefejezésektől és az aktuális hatalmi elit parizerbe való bedarálásától.
A tömegbe keveredve szinte éreztem a hátamon tapogatózó tekinteteket, egyik részről a kamerával felszerelt rendőrautók és a mellettük strázsáló zsoldosok oldaláról, másik részről az órák óta menetelő, európai demokráciát és oktatási színvonalat követelő tömeg részéről. Nyilván nem akart senki meglincselni, de végig ott motoszkált a fejemben, hogy mi van, ha én nem tapsolok akkor, ha valamiért nagyon kellene? Mi van, ha nem értek egyet az emelvényen a roma szegregációról hangosan kiabáló, belbudai bölcsész minden egyes mondatával? Vagy mi van, ha épp egyet is értek valamivel, mégsem ordibálok torkom szakadtából Európát követelve?  Honnantól számítva vagyok provokátor? És mikor leszek kormányellenes, veszélyes elem? Kicsi a választóvonal napjainkban a reakciósfasiszta és a zsidókommunista közt, jómagam mindkét címkét sikeresen megkaptam már, pedig olyannyira teszek a napjainkban folytatott belpolitikai fejetlenkedésre, amennyire csak tőlem telhet. Apró kis Kádárok ültek mégis a vállamon, jobbról is, balról is szurkáltak a vasvilláikkal, én meg féltem, épp úgy, ahogyan azt a szüleimbe belenevelték a szocializmus dicső évei alatt, és ahogyan ezáltal belekódolták az én génjeimbe is. Féltem attól, hogy ha önszántamból nem tartozok sehova, hát majd valaki úgyis beskatulyáz, és egész életem hátralévő részére leír engem. Íme, itt a provokátor, aki nem állt ki a teljes mellszélességgel az elnyomott tömegek jogaiért! Fasiszta, Horthysta, náci! Íme, a rendszerellenes elem, aki nem bízik meg feltétel nélkül a hatalom embereiben! Kommunista, zsidó, semmitevő!
Én azt tanultam, hogy fogadjak mindent „Nyitott szemmel, fenntartással”. Nos, megpróbáltam így tenni, és arra jutottam, hogy ebben a kis országban, ebben a nagy Európában, de talán ebben az egész rohadt világban valami rettenetesen, végletekig menően, kijavíthatatlanul el lett baszva. Sokáig fejtegethetnénk, hogy mikor, még tovább fejtegethetnénk, hogy miért, és hogy mik ennek a következményei. A lényeg az, hogy lennének itt célok, lennének itt eszközök, lennének okok, amiért harcolhatnánk. Csak hát a fejekben kellene rendet tenni mindenekelőtt.
Fél órát tartózkodtunk a forgatag közepén, nekem a  mögöttünk álló Che Guevara pólós fiatal, a tőlünk balra elhelyezkedő, hangosan fasisztázó úriember, valamint a tömeg közepén szittya maskarában perecet áruló haszonleső figura vették el a kedvem az egésztől. Ez nem egy baloldali pártgyűlés, és nem is egy kibaszott vurstli. Jobboldali fiatal nem egyenlő fideszes provokátor, baloldali fiatal (reményeim szerint) nem egyenlő Kádár János unokája. Az egyetemi autonómiát meg akkor lehet majd kivívni, ha az oktatást olyan mértékben sikerül elszakítani a politikától, hogy az efféle megmozdulásokon vörös pártzászlókkal és egyéb szimbólumokkal megjelenő személyek orrát ugyanúgy beveri valaki, mint egy „reakciós, fasiszta provokátorét”.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése