2015. jún. 4.

De vajh, mi a kapocs a Reakció és a Hudini Records között? avagy Félévi hangtermésünk

Nem tudom, az olvasók közül hányan tudják vagy sejtik, de a polgárinak tűnő Reakció blogunk mellet mi foglalatoskodunk zenével is. Méghozzá rengeteggel, mert mi ilyen polihisztorok vagyunk. Tömörülésünk a Hudini Records fantázianevet viseli, amely az elmúlt félévben igencsak aktív volt. Nekünk nem csak az fontos, hogy az olvasóink olvasottak legyenek, de az is, hogy kiváló zenei ízlésük legyen. Ehhez való hozzájárulásként álljon hát itt az elmúlt fél év diatonikus (néhol kromatikus) boszorkánykonyhájának ajánlata, Kronológiai sorrendben! Adagoljátok túl nyugodtan.



Batu Kán Pesti Rokona - Opus Ági



A Batu Kán Pesti Rokona panelházakba zárt népzene a dilettantizmus jegyében. Lényegében meditatív gitárcsörömpölés. Az első pár anyag után ez volt az első, ami minőségében meghaladta elődeit. Csángós űrzene. Minimalista, repetitív single, négy felé bontva.


Mi Kutyánk Kölyke – Tolvaj őszülőföld



A Csicsó után a fiúk azt hitték kiszarták a spanyolviaszt, ami majdnem igaz is, mivel senkit nem érdekelt ez az új hozzáállás, amelynek titka a népzenei hagyományok punkos átértelmezése és átkísérletezése. A legszebb ebben, hogy semmi tétje nincs, ezért a lehetőségek végtelenek. Egyszerűen csak összeül két arc, akik egy földből nőttek ki, és hegesztenek ájulásig. A Tolvaj őszülőföld-ön ugyan kevesebb a népies felhang, de sokkal egységesebb anyagnak nevezhető. A kísérletező attitűdből semmit sem veszítettek. Van rajta ska, folk-psych, zajpunk, és még ki tudja mi? Egyetek!



Guruzsmás – Engem már nem tutúltat senki



A Guruzsmás most dolgozik az első lemezén. Ezt megelőzően azonban rögzítettek egy single-t, melyről egy külföldi blog „betépős prog-rock”-ként nyilatkozott. Ők nem tudják mi az igazság, de fogták és felrántották ezt a mellbelövős himnuszt, ami egyesíti a népzenét a punkkal, és a pszichedelikus rockkal. Ne sírjatok!



Menj Kapálni – Félküllős



Peca bácsi meg az aRosseb. A rosseb! Kíváncsiak vagytok milyen az, mikor a Doom II, a 80-as, 90-es évek elektronikája találkozik az anarcho punkos basszerállatságokkal? Hát akkor hallgassátok meg ezt az anyagot. behugyoztok rajta. Sokszor skizofrén, szorongós tematikájú cumó ez itt. Mondhatnám, félküllős. Üt, mint a buszkerék.


Batu Kán Pesti Rokona – Dunántúli etűdök



Batu Kán úr legújabb matériája (egészen furcsa érzés egyes szám harmadik személyben beszélnem magamról na mindegy!), egy konceptanyag. Fog egy témát és kifacsarja, vagy addig üti amíg jól esik neki, de sosem tovább. A földjéhez köthető hangulatok hangalakú lecsapódása ez. Buszon utazáshoz, tűnődéshez, és másnapos reggelekhez a majonézes kex mellé kiváló.


Mi Kutyánk Kölyke – Az eke rosszabbik felén



Mi Kutyánk Kölykéék nem szarral gurigáznak. Ha ez a két faszi találkozik, mindig kijön belőlük valami, és egyre durvább szinteken. Ezen a kislemezen találkozott eddig a legdurvábban a Timúr által képviselt népzenés vonal az aRosseb féle kifacsart basszustémákkal. Ez az instrumentális kompozíció nehezebb, mint három kiló zserbó egyszerre. Törtritmusok, kegyetlenül éteri elszállások, Santana csángó népzenét játszik, kromatikus szarakodások, és katarzis!





Peca – Megint



Peca expresszív elektroműhelye hosszú idő után újra megnyitotta a kapuit. Ő is halad az idővel, és az eddig megszokott 80-as évek hangzása után, a 90-esekre ugrik. 5 hangulatban előrehaladó tétel. A humortól, a cinizmuson át jut az ősharag ősrobbanásáig. Feszes elektro-düh  pukkan a hallójáratokba. Tömény és kegyetlen. Hallgatni csak hangosan ér!



aRosseb - Bukovina



A dunántúli punkok között úgy terjed a paraszti kultúra maradéka, mint a pestis(vagyunk így ketten). aRosseb kolléga első anyagaira az idegbeteg, pszichotikus, sokszor követhetetlen témák és az erős disszonancia volt a jellemző. Ahogy ő mondja: „Punk zene, haladók számára.” A Bukovina egy instrumentális tételekből építkező történelmi kísérletlemez. A mádéfalvai veszedelemtől dolgozza fel a székelység történetét. Ez az aRosseb életmű eddigi csúcsa. Igazi remekmű, feszes törtritmusokkal, citerával, basszussal nyakon öntve. A Csík zenekar elmehet a picsába.


Linkcsokor:

Mi Kutyánk Kölyke:



Batu Kán Pesti Rokona:



Peca:



Guruzsmás:



Menj Kapálni! :



De az összes kiadvány megtalálható a www.hudinirecords.bandcamp.com oldalon.
Információt pedig a Hudini Records fészbukján lehet gyűjteni.



2015.06.04.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése