2015. júl. 8.

Büszkeség és balítélet, avagy a Szivárványos Náci Sas Utolsó Üvöltése

Sokszor írtam már, hogy nem olvasók napi sajtót. Néha azért belekukkantok, de oda kell figyeljek az emésztésemre, továbbá arra is, hogy jól aludjak. Az aktualista szájtépést meghagyom a mindennapok hőseinek. 

Szóval pár hete jött a fészbukon (hol máshol?) ez az óriási szivárványos profilkép őrület. Minden fotó mellett pedig ez állt: „A létrehozás eszköze”, mintha legalábbis a Teremtő Atyaúristent sikerült volna feltölteni a végeláthatatlan kibertérbe. 
Tájékozottabb barátaim hívták fel a figyelmemet, hogy ezzel pártolják az egyneműek (ágynemű, légnemű etc.) házasságát.

Ellenválaszképp megszülettek a magyar nemzetiszínekben pompázó profilfotók. Sokat csűrtem a gondolatot, meg tekertem is, ahogy tudtam, de a Létrehozás Eszközének sem jöttem rá, hogy egy szexuális beállítottságnak hogy lehet ellenfele egy kultúrkör? Másképp is felteszem a kérdést. Magyarnak lenni, nemi identitás kérdése-e? És a melegek meg a többi (mert hallottam valami lmbtq-ról is), egy népcsoport? Külön nyelvet beszélnek? Saját szokásaik vannak, meg hiedelemviláguk? Hány királyuk volt eddig, és hol van az országuk?
A magyar közélet természetesen megint fekete-fehérben tálalja az egészet, a színesre batikolt kis piktúrák ellenére is. Az egyik mindenáron jogot akar formálni a házasságra, a másik szerint, meg ki kellene irtani az összes ilyen aberrált állatot.
A liberálisnak nevezett sajtó a gyűlölet ellen gyűlölettel kampányol, és kirekesztő náci gyökérnek titulál mindent és mindenkit, ami egy kicsit is ellene van a nagy népi ünnepélynek. A másik oldalon keresztény értékekkel dobálóznak, vagy éppen a 30-as évekre jellemző retorikával, csak útszéli modorban (akár egy tirpák kocsis) menetelésre meg verekedésre szólítanak fel minden jóérzésű magyar embert.


Sokféle pride-ot láttam már. Van ez a Gay Pride, ami Pride-dá csökevényesedett (vagy nőtte ki magát?), aztán van a white pride, meg a left pride, meg a tököm tudja micsodák még. Szerintem az utálkozás alapja az irigység. A Pride-ot ellenzőknek az a bajuk, hogy ők nem vonulhatnak fel. Én személy szerint semmi kivetnivalót nem látok abban, hogy fényesre boxolt bakancsokban menetelnek fiatalok megemlékezvén a Kitörés napjáról, ahogy abban sem látok kivetnivalót, hogy megünnepelje egy ember, ő is azt a nemi szervet szereti, ami az ő lába között is feszül, vagy lóg. Most nem fogom morálisan szintezni a kettőt, mert jelen írásomban nem az a célom, hogy ezt fejtsem meg. Az állam helyében én igenis hagynám, hogy szélsőjobbos, szélsőbalos, homo- és heteroszexuális egyaránt ünnepelhesse a kis gondolatait. Megengedném, annak fejében, hogy nem zavarják meg a másik rendezvényét. Az ünneplő vagy emlékező tömegnek biztosítani kell, hogy a rendezvénye békésen lemehessen, mert hát demokratikus joga azt gondolni, amit akar. Következésképp egy Becsület napján ne menjenek oda antifasiszta salátaevők megzavarni a megemlékezést, de egy anarcho-kommunista majálison se zargassák a neo-nácik a többieket. A házasságot, mint eszményt, és intézményt, már egyetemesen ledaráltuk az individualizmus diadaloltárán valamikor a 20. század közepén, melegek mindig voltak, a nácik meg amúgy is elbuktak, ahogy a kommunisták is. És ha a házasság ma már csak puszta jogi fogalom, tehát szentség nélküli absztrakt jelenség (amit mi sem bizonyít jobban, mint a polgári esküvő fogalma), úgy csak jogot kapnak az illetékesek, nem szentséget. 

Amit legalizálunk, az nem lesz izgalmas, és ami nem izgalmas, az nem érdekli az embereket, mert a mai embert egyáltalán nem érdeklik a természetes dolgok. Természetellenes dolgokat akarsz ünnepelni? Hát édesapám! Nesze itt egy dátum, és éves szinten, állami biztosítás mellett megteheted. Ja de várjál! Az sem biztos, hogy természetellenes, hát ki vagyok én, hogy megmondjam? 
A relativizmus is a szíved joga, benne van az alkotmányban. És ha mégis összetűzésre kerülne a sor, az állam kezének (ezúttal teszem azt a rendőrségnek) az lenne a feladata, hogy eltakarítsa az agresszorokat. 

Oroszország például élen jár ebben. A Nagy Medve birodalmában a focihuligánok keményen szétverik egymást, és mit csinál az állam? Külön területet jelöl ki nekik, hogy nesztek, akkor csépeljétek egymást, és valljuk be, jól teszi. A huligánnak a csapat szent, és képes meghalni érte, hát nem demokratikus, azaz szíve joga, és nem a legdemokratább gondolat két verekedésre vágyó embertömegnek megengedni, hogy szétverjék egymást, és hogy erre a célra külön terepet kapjanak? Dehogynem. 
A mozdulatlan testeket a mentő elszállítja, a rendőr csak a pásztor. Meg hát különben is, manapság mindenki jogot akar mindenre, hát akkor legyen nekik! Legalább a dekadencia kárpótol majd mindenkit, mert tudjátok, ő egy törődő jelenség. Értekezésem végén pedig megjegyezném, hogy engedni a hülyét, hülyének lenni, az is demokrata dolog.


2015.07.07.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése